2023. május 23. 8:11
A külügyminiszterek találkozóján az OTP-bank listázása elleni magyar tiltakozás és válaszlépés bőszítette fel Annalena Baerbockot.
2023. május 19. 8:45
A Pentagon Ukrajnának szánt pénze fogyóban, az EU hirtelen 3,5 milliárddal akarja növelni a katonai segély összegét. Állítólag öt hónapot kapnak még az ukránok.
2023. április 21. 17:45
Ezúttal azért, mert a tagállamok még mindig a lőszergyártáson vitatkoznak ahelyett, hogy küldenék a segélyt.
2023. április 10. 12:10
Az EU egymillió darab lőszert szállítana egy év alatt Kijevnek, ám a közös beszerzés terve már az előkészítés szakaszában megtorpant. Ki gyárthat, és ki nem, ki kapja a legzsírosabb szerződéseket? Erről szól a vita.
2023. április 7. 21:38
Jens Stoltenberg szerint a szövetségeseknek a fegyvereken kívül még 543 millió dollárnyi segélyt is kellene biztosítani Kijevnek, hogy az ukrán hadsereg minél hamarabb NATO-kompatibilis legyen.
2023. március 28. 12:40
Az észt miniszterelnök, Kaja Kallas ügyesen trükközik az összegekkel. A leamortizált fegyvereket kiküldi Ukrajnába, de Brüsszelnek már a legmodernebbekért járó pénzről nyújt be számlát.
Magyarország továbbra sem szállít fegyvert Ukrajnába
2023. március 20. 15:25
Várhatóan kétmilliárd euró megy el az Ukrajnának szánt lőszerszállítmányokra. Magyarország a hétfői brüsszeli tanácskozáson jelezte: él a konstruktív tartózkodás jogával.
2023. március 19. 8:30
A donorállamok közül többen visszatáncoltak az ígéretekből. Az ukránok 300 harckocsit kértek, azonban a Nyugat küldeménye a közelében sincs ennek a számnak.
2023. március 18. 15:24
Az alpesi ország sokat nyer a háborúkból: 2022-ben harmadával nőtt a svájci fegyver- és lőszerexport, ezzel 1 milliárd dollár értékben adtak el svájci gyártmányú fegyvereket szerte a világon.
2023. március 9. 12:03
Daniel Gros szerint a „lemorzsolódás háborújában” a Nyugat messze nem teljesít jól a segélyek terén, így pedig Ukrajna nem arathat döntő győzelmet Oroszország felett.
2023. február 27. 12:35
Meglepő adatok kerültek napvilágra az Egyesült Államok háborúinak anyagi összehasonlításakor.
2023. február 4. 12:20
Lengyelország – miközben csúcsra járatja a haderőfejlesztést – kezd nagyon kiakadni Brüsszelre, amiért az nem ad kompenzációt az Ukrajnába küldött fegyverekért. Pedig külön alap is van erre a célra, ám az Európai Bizottság némaságba menekül.
2023. február 3. 6:39
Bonyolult képlet: van egy hatalmas fegyverkészlet Izraelben, izraeli felhasználásra, de amerikai tulajdonban. A Pentagon ezt bontogatja, hogy Ukrajnának küldjön belőle. Kifogyott az otthoni?
2023. január 30. 11:16
A múlt héten eldőlt, milyen típusú nyugati tankokat fog kapni Kijev, hogy szembeszálljon az orosz betolakodókkal. Az első döntés a legnehezebb, utána már minden simán megy. Ez megtörtént. Már jönnek is az újabb kijevi igények: a vadászgépek, a légvédelmi rakéták, a ballisztikus eszközök. Ebben nem lesz megállás.
2023. január 27. 10:16
Erich Vad volt dandártábornok 2006 és 2013 között volt Angela Merkel német kancellár katonapolitikai tanácsadója. Azon ritka hangok közé tartozik, akik, már korán, nyilvánosan felszólaltak az Ukrajnába irányuló fegyverszállítások ellen. A nemrég megjelent interjúban is kimondta a kényelmetlen igazságot.
2023. január 24. 21:50
413 milliárdra növeli védelmi költségvetését Franciaország. Macron elnök az ukrajnai fegyverszállítás mellett és helyett immár a saját védelemre koncentrál.
2023. január 22. 7:34
A CNN hírportálja arról ír, mennyire jó az Egyesült Államoknak az, hogy élesben tesztelheti fegyvereit egy olyan helyen, ahol nem amerikaiak halnak meg az „adatgyűjtés” közben.
2023. január 18. 9:30
A német kancellár a Bloombergnek adott hosszú interjút, amelyben kifejtette: olyan terven dolgoznak, amellyel elkerülhető a kereskedelmi háború kitörése az USA zöld támogatási törvénye után.
2023. január 17. 8:33
A német kormány talán engedélyezni fogja a szállítást, a gyártó Rheinmetall azonban kapacitásproblémákra hivatkozva máris csúszást jelentett.
2022. december 29. 7:40
Marokkó közvetetten több mint száz T–72-es harckocsival száll be a háborúba. Igaz, nem etikai megfontolások, hanem az Algériával kialakult acsarkodás és az USA nyomása miatt.
2022. december 24. 8:47
Phenjan határozottan visszautasította a friss vádakat, cserébe vérontással vádolta meg az Egyesült Államokat.
2022. december 12. 14:56
Christine Lambrecht hibát hibára halmoz egy háború közepén.
2022. december 9. 8:57
Az észrevétlen Európai Békekeretről van szó, amelynek Magyarország is befizetője. A számla az elmúlt hónapokban szinte már csak Ukrajnáról szól.
2022. december 4. 8:48
Ukrajna újabb és újabb fegyvereket követel a Nyugattól, és elégedetlen a gyártási tempóval. Pedig a fegyvergyártók lassúságának a szokásos indokokon túl van egy meglepően prózai, de gazdasági szempontból annál érthetőbb oka is.
2022. november 1. 8:00
A Raytheon fegyvergyártó dörzsöli a kezét, az iráni drónoknak nehéz dolguk lesz.
2022. október 29. 9:07
A Trump-pártiaknak elege van a Kijevnek küldött biankó csekkekből. Ha kongresszusi többségbe kerülnek a félidős választásokon november 8-án, az a háborús finanszírozást alapjaiban rengetheti meg.
2022. október 17. 11:47
Oroszország még mindig a világ második legnagyobb fegyverexportőre, de ha a háború tovább tart, le is kerülhet a dobogóról. Kína azonnal észrevette a piaci rést, és már meg is célozta Moszkva helyét a piacon.
2022. október 16. 8:20
A háború miatt az európai országok elképesztő összegeket tolnak bele a védelmi iparba, a gyártóknak azonban nincs elegendő kapacitásuk és idejük, hogy kielégítsék az egyre sürgetőbb igényeket. Ukrajna közben újabb és újabb fegyvereket követel.
2022. október 13. 15:50
Ukrajna két hét alatt lövöldözi el azt, amit az USA egy év alatt gyárt. A vállalatok nem bírnak az igényekkel, a készletek kimerülnek, pont akkor, amikor az ukránoknak a legnagyobb szüksége lenne rá.
2022. szeptember 28. 10:34
Nincs semmijük, amit Zelenszkij kér, így nem is adhatnak.
2022. szeptember 22. 15:52
Az „átláthatóság jegyében” inkább nem adják ki többé az évente megjelentetett kiadványt a globális fegyvermozgásokról. Nem kell a választóknak mindenről tudni, főleg akkor, ha a kormány sem tudja, mit nem tud.
2022. augusztus 4. 14:50
Ahogy a Pentagon fogalmaz: továbbra is elkötelezettek az ügyben.
Szerbiából jelentjük
2022. július 20. 7:51
Bangladesbe szállított volna szerbiai fegyvereket az az ukrán repülőgép, amely szombaton este (július 16-án) a délkelet-szerbiai Nis városában szállt fel, majd Görögország északi részén, Kavála város közelében lezuhant. Mint ahogy azt a szerb védelmi miniszter Nebojša Stefanović (Nebojsa Sztefánovity) a napokban elmondta, az Antonov-12 típusú repülőgép az ukrán Meridian LTD tulajdonában volt. A zuhanást követően a teljes 8 tagú legénysége odaveszett.
2022. július 16. 7:00
Több száz harci drónt emlegetett a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója egy hétfői sajtótájékoztatón.
2022. július 14. 15:44
Munkaerőhiány, a termelési kapacitás szűkössége, az ellátási láncok összeomlása: okok, amelyek miatt előbb-utóbb nagy baj lehet az ukrán fegyverszállításokból.
2022. július 4. 12:01
„Őszinte leszek: nem igazán érdekel, mi történik Ukrajnával. Elegem van abból, hogy az elnök egy olyan országra összpontosít, ami nem érdekel, miközben hagyja, hogy saját országának határa háborús övezetté váljon.”
2022. június 27. 15:25
Az USA újabb, Ukrajna számára küldendő félmilliárdos fegyvercsomagjában szerepel tizennyolc járőrhajó is. Szükség is lehet rájuk, miután az ukrán erők gyakorlatilag nem rendelkeznek folyami flottillával.
2022. június 26. 16:15
Senki sem lát bele Putyin fejébe, de a szakértők szerint az ukrán invázió esetében sokkal többről van szó, mint egy „különleges katonai műveletről”, mint a demilitarizálásról és a denacifikálásról. Az EU sem véletlenül igyekszik segíteni az ukránok végső győzelmét.
2022. június 17. 6:33
Az ukrán diplomácia újabb országnak rongyolt neki, amiért nem segíti őt a háborúban. Egyben fel is szólította, hogy adja el neki az egyik fegyverrendszerét. Izrael válasza borítékolható: „nem”.
2022. június 14. 7:00
Ahogyan várható volt, gondok adódtak az USA Ukrajna kiszolgálása érdekében biztosított fegyverszállítási kapacitásában. A Javelin és a Stinger rakéták készletei apadóban, a gyártáshoz nélkülözhetetlen ellátási lánc pedig jelen pillanatban nem működik.
2022. június 11. 8:22
Nem véletlenül sürgette a napokban az Interpol főtitkára, hogy az Ukrajnába ömlő fegyverek adatbázisát legyenek szívesek ellenőrizni az adományozó országok.
2022. június 9. 15:05
Ahogy egyre hosszabbra nyúlik az orosz-ukrán háború, a nyugati konszenzus pajzsán is kezdenek megjelenni a repedések, és erősödnek a konfliktus végét sürgető hangok.
2022. június 9. 9:48
Szintet lép a fegyverszállításban az Egyesült Államok. A Grey Eagle már nagypályás drón, Hellfire rakétákkal.
2022. június 7. 13:56
Miközben a nyugati országok egyre kétségbeesettebben igyekeznek teljesíteni Ukrajna követeléseit, a Zelenszkij-stáb morcos a szankciók és a fegyverszállítások ütemezése miatt.
2022. június 4. 18:16
Hétfőn Joe Biden megerősítette, hogy nagy hatótávolságú rakétarendszereket nem szállít Kijevnek. Aztán kedden kijelentette, hogy mégis, mert bízik az ukránok úriember szavában.
2022. június 4. 15:21
Kellemetlen szituációba keveredett a belga kormány, amely elhamarkodottan ígért egy rakás M109-es önjáró tarackot Ukrajnának.
2022. május 16. 14:15
A fegyverszállítási keret újabb és újabb bővítéseit szavazza meg az amerikai képviselőház. A pénz és a fegyver egyre nagyobb mennyiségben ömlik Ukrajnába, nem véletlenül. Mindkét ország bevallott érdeke, hogy a háború még eltartson egy jó darabig.
2022. május 12. 18:15
A Biden-kabinet olyan tempóban és mennyiségben szállít fegyvert Ukrajnának, ami már a Kongresszusban is kérdéseket vet fel, többek között arról, marad-e egyáltalán elég haditechnika az USA-ban a védekezési potenciál szinten tartásához. Ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban kerül szóba az is, mi történik az amerikai fegyverekkel Ukrajnában. Utóbbira nincs válasz, ez pedig a későbbiekben nagyon súlyos problémák forrása lehet.
2022. május 7. 17:21
Újabb listát hozott nyilvánosságra a napokban a Pentagon azokról a haditechnikai eszközökről, amelyeket eddig felajánlottak Ukrajnának. A felsorolásban akad egy olyan meghökkentő fegyver, amiről gyakorlatilag senki nem tud semmit. Még azt sem, hogyan néz ki pontosan.
2022. május 6. 16:00
Meggyűlik a baja időnként az ukrán hadseregnek a válogatás nélkül rázúdított vagy szállításra összekészített haditechnikával. A minap Svájc nyúlt bele alaposan a németek Ukrajnának tett fegyverfelajánlásába, most pedig kiderült, hogy az USA által küldött Javelin páncéltörők egy része a kiképzés hiányosságai miatt bizonyos területeken csak papírnehezéknek jó.
2022. április 30. 13:40
Az orosz-ukrán háború kezdete óta éles vitákat generál, hogy Magyarország nem hajlandó közvetlenül fegyvereket szállítani Ukrajnának, és nem is ajánl fel haditechnikát a megtámadott országnak. Pedig hazánk nagyon is összezárt az Európai Unió tagországaival a fegyverszállítások ügyében, mégpedig úgy, hogy közben tartotta magát eredeti elhatározásához.