Hogyan érhetünk el tartós gazdasági fellendülést a járvány után?

2021. június 16. 23:10

A fejlett gazdasággal rendelkező országokban erősebb fellendülés figyelhető meg, mint azt pár hónappal ezelőtt megjósolták. Ez nagyrészt az egészségügyi kilátások javulásából és az állami biztosítások volumenéből fakad, melyekkel a lezárás idején sikeresen megvédték a jövedelmeket, miközben a bankok kedvező hitelfelvételt biztosítottak. Azonban még korai örülni, hiszen ez még csak a gyógyulás időszaka.

2021. június 16. 23:10
null

A hosszú távú javuláshoz elengedhetetlen lesz a munkaerő termelékenységének növelése, hiszen kizárólag hatékonyan működő gazdaságokban van lehetőség további megterhelés nélkül emelni a béreket és az életszínvonalat, valamint kilépni a koronavírus-járvány okozta adósságok hálójából.

A termelékenység az utóbbi években számos gazdaság gyenge pontjává vált. Az Egyesült Királyságban például 2005 után 1,76 százalékkal zuhant a növekedési ráta, ami az előző évtized 2,21 százalékos éves átlagáról 0,45 százalékkal való csökkenését jelentette. Az Egyesült Államokban hasonlóan súlyos csökkenés volt megfigyelhető, míg Japán éves szinten 0,8 százalékos visszaesést tapasztalt.

Mi lehet a csökkenés oka?

Az Oxford Martin School kutatási és politika egysége új tanulmányában erre próbál választ találni nemzetközi adatok felhasználásával és annak elfogadásával, hogy lehetetlen egyértelmű választ találni a kérdésre. Néhány okot azonban sikerült kizárniuk. Például a képzettségi szint csökkenése vagy az adatok téves mérése, amely önmagában nem magyarázza a gazdasági visszaesést. 

A szerzők olyan tényezőket próbáltak beazonosítani, melyek minden országban közösek és jelentősen befolyásolhatják a gazdaságot. Ez lehet a tőke alacsonyabb beruházási hajlandósága és a kapitalizmus csökkenő tendenciájú működése. A beruházások növekedésével kapcsolatos kérdéseket két szempont szerint vizsgálhatjuk: egy részét a pénzügyi válság okozta kereslethiány váltotta ki, míg a másikat olyan strukturális komponensek, mint az immateriális beruházások felé történő elmozdulás, melyben a növekedés lassulása jelentősen károsíthatja a gazdasági előrehaladást. 

Sokan úgy gondolják, hogy a kereslet felpumpálása – remélhetőleg – a termelékenység növekedését vonja majd maga után, ezzel magasnyomású gazdaságot eredményezve, ahol a GDP tartósan potenciális szintje fölé tud emelkedni. Ennek bekövetkezése a szakemberek szerint azonban nem túl valószínű, ezért a kereslet és a kiadások növelésével inkább arra kell törekedni, hogy a gazdaság újra hatékonyan működhessen, mely a verseny fokozásával és a globalizáció támogatásával elősegíthető.

A cikket fordította Pál Fanni.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!