forgalom

2020. szeptember 22. 12:54
Erős számokat hozott az augusztus a kínai iparban, a kereskedelemben és a beruházásokban egyaránt.
2020. szeptember 17. 13:51
Több mint 511 ezer használt autó cserélt tulajdonost Magyarországon az idei első nyolc hónapban, ami a tavalyi rekordévben tapasztalt 527 ezerhez képest csak 3 százalékos elmaradást jelent – hívta fel a figyelmet a JóAutók.hu a DataHouse adatai alapján.
2020. szeptember 16. 16:24
Elemzők által vártnál szerényebben nőtt a kiskereskedelem és a vendéglátás forgalma augusztusban havi összevetésben az Egyesült Államokban, és a bővülés mértéke elmaradt a júliusitól is.
2020. augusztus 11. 10:06
Mintegy 8 százalékkal 1177 millió literre csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcslevek és jegesteák eladott mennyisége az első fél évben a tavalyi év hasonló időszakához képest – közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség titkára.
2020. július 28. 16:54
Elemzők által várt minimális nyereség helyett jelentős veszteségről jelentett  a Harley-Davidson motorkerékpár-gyártó vállalat a második negyedévről részben a koronavírus miatt visszaeső kereslet hatására.
2020. július 21. 17:40
„A szakadék már látható előttünk” – nyilatkozta Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász a minap. A jövőkép borús, ha a Kongresszus nem cselekszik – kezdődik a Vox írása.
2020. június 25. 9:42
Rekordmértékben, 50 százalékkal haladta meg a Rail Cargo Hungaria Zrt. (RCH) Olaszországba irányuló gabonaforgalma az év első öt hónapjában a tavalyi év azonos időszakának volumenét, a növekedés valamennyi európai célországot figyelembe véve is több mint 35 százalékos volt, és együttesen megközelítette a 600 ezer tonnát – közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2020. május 13. 14:56
A szlovén kormány döntött a belföldi és nemzetközi légi forgalom újraindításáról, az első menetrend szerinti külföldi kereskedelmi járatok indulása június elsejétől várható, írta a helyi sajtó kedden.
2020. május 6. 13:04
Rekordmértékben visszaesett a kiskereskedelmi forgalom márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban az előző havihoz képest az EU statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése szerint. Éves bázison Magyarországon növekedett a legnagyobb mértékben a kiskereskedelmi forgalom márciusban.
2020. május 4. 18:12
A koronavírus-járvánnyal szembeni intézkedések és a gyárbezárások miatt áprilisban az előző évinél mintegy 50 százalékkal kevesebb,  6170 új személygépkocsit és 33 százalékkal kevesebb, 1408 kishaszonjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) a DataHouse Kft. adatai alapján.
2020. április 7. 10:40
Tovább nőtt az adat- és hangforgalom a magyarországi mobilszolgáltatók adatai szerint, a közoktatásban március 16-tól bevezetett digitális munkarend és a sok helyen életbe léptetett távmunka miatt.
2020. március 4. 13:50
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, a csomagküldő és internetes kiskereskedelem forgalma idén januárban folyó áron 945 milliárd forint volt, a 2016 első hónapjában mért adatot ez a teljesítmény szinte pontosan 50 százalékkal múlja felül, közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva.
Többet költünk
2017. november 23. 13:05
Már 51 hónapja folyamatos a kiskereskedelmi forgalom emelkedése Magyarországon. A kiskereskedelmi volumen már két éve meghaladta a válság előtti szintet és még jelentős tartalékok vannak a lakossági megtakarításokban. 2010 után végre a nettó reálbérek is erősen nőnek.
Fogyasztás
2017. október 31. 17:32
Tizenhét év óta a legoptimistábbak az amerikai fogyasztók, mind jelenlegi helyzetüket, mind a kilátásokat kedvezően ítélik meg.