Hamarosan harckocsik fognak off-roadozni Zalaegerszegen

2021. június 11. 11:47

Elkészült és már használatba is vették az autógyártók a zalaegerszegi járműipari tesztpálya autópálya-szakaszát – jelentette be a helyszínen pénteken az innovációs és technológiai miniszter.

2021. június 11. 11:47
null

Palkovics László úgy fogalmazott: ez Zalaegerszeg „első” autópályája, bár a leendő M76-os sztráda is a ZalaZone közelében fog majd elhaladni.    

Jelezte, hogy a 45 milliárd forintból 269 hektáron épülő tesztpálya bővítéseként már tervezik a szomszédban létesülő harcjárműgyárat is kiszolgáló off-road pályát. Ez a további 200 hektáros területen épülő, lánctalpas és gumikerekes járműveket is kiszolgáló tesztkörnyezet mintegy 20 milliárd forintból valósul meg.    

A miniszter hozzátette: a járműipari tesztpálya folyamatosan egészül ki a bérlők igényei szerint, az autópálya-szakaszt is ezért építették, illetve az off-road pálya is azért készül, bár az eredeti tervekben ezek még nem szerepeltek.    

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a tesztpálya építéséért is felelős miniszteri biztos az új pályaelem átadása kapcsán elmondta: a 1,5 kilométeres, kétszer kétsávos sztráda mindenben megfelel egy valódi autópályának. Több fel- és lehajtója van, felüljáró ível át felette, a sávokat elválasztó elemek között pedig betonfal és korlát egyaránt helyet kapott.    

A 130 kilométeres – vagy akár nagyobb – sebességgel használható sztrádaszakasszal, valamint a már korábban megépült pályaelemekkel együtt a tesztpálya készültségi foka meghaladja a 90 százalékot. Az eredeti terveknek megfelelően az év végéig befejeződik az építése – mondta el Vigh László.

(MTI, fotó: Varga György)

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kanmacska
2021. június 13. 08:30
Csak így tovább, jöjjenek havonta az újabb fejlesztések! Lopjatok nekünk újabb munkahelyeket, beruházásokat, üzemeket!
123321
2021. június 11. 23:02
:D
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!