Gazdasági háború az USA és az EU között: ki sem robbant, vége is?

2022. december 02. 06:20

Macron vesztesként érkezett az USA-ba, de győztesként térhet haza. Biden engedékenynek mutatkozott, kérdés, hogy mennyire gondolta komolyan, és hogy a republikánusok hajlandóak lesznek-e megszavazni a „Vásárolj amerikait!” törvény módosítását.

2022. december 02. 06:20
null
Révész Béla

Maga Emmanual Macron is meglepődhetett, hogy amerikai útja a jelek szerint sikerrel járt. 

A francia elnök akkor gurult be, amikor Biden bejelentette, hogy inflációcsökkentő törvénye részeként 369 milliárdos csomagot állít össze a zöld ipar ösztönzésére – csak éppen mindezt úgy, hogy

az óriási adókedvezmények és támogatások kizárólag az USA-ban működő vállalatokra és az ottani fogyasztókra vonatkoznak.

Ezzel a rendszerrel gyakorlatilag ellehetetlenítené az európai autóipart, de a külföldi befektetőket is mágnesként vonzaná magához, akik az Európai Unió helyett inkább választanák az új lehetőségek földjét.

Az esélytelenek dühe

Macron ingerült válasza a „Buy European” törvény ötlete volt, amely az amerikai fonákja lenne: az elképzelés szerint az Unió kizárólag a határain belüli, európai gyártású termékekre, illetve az azokat vásárló fogyasztóknak adna extra támogatást és különféle kedvezményeket. A tervhez sikerül megszerezni az autógyártás főszereplőjét, Németországot is, Robert Habeck gazdasági miniszter pedig haladéktalanul hozzá is látott nem csak a kidolgozásnak, de a kereskedelmi szabályok lelakatolt ajtajai melletti kiskapuk keresésének is

Macron ezzel párhuzamosan Washingtonba repült, hogy megpróbálja meggyőzni Bident: ahogyan Mexikó és Kanada, úgy az EU is kapjon mentességet a törvény alól, azaz a támogatási rendszer és az adókedvezmények az európai termékekre is vonatkozzanak.

A francia elnök és a pénzügyminiszter az esélytelenek dühével utazott az USA-ba.

Azt, hogy mennyire nem hittek útjuk sikerében, jól jelzi Habeck expresszvonat sebességével megkezdett munkája az ellentörvény előkészítésével. Mindenki a kereskedelmi háború kirobbanását vizionálta, amely nem csak a két ország gazdasági kapcsolataira, de az egész globális piacra katasztrofális hatással lehetne.

Margrethe Vestager, az Európai Bizottság versenyjogért felelős biztosa óva intette a franciákat és a németeket, hogy kereskedelmi háborút készítsenek elő. Mint mondta, egy amerikaihoz hasonló törvény nem csak az európai vállalkozásokra, de annak kiemelt kereskedelmi partnereire, például Japánra és Dél-Koreára is nagyon káros hatással lehet. Vestager egyetértett abban, hogy az EU és az USA konstruktív együttműködésével talán kiküszöbölhetőek a Biden-csomag katasztrofális hatásai, de az energiaválság kapcsán rámutatott: „egyszerre csak egy háborút tudunk megvívni”.

Mert Joe szíve aranyból van

Ehhez képest Macron látogatása nem várt győzelmet hozott – a jelenlegi szakaszban legalábbis győzelemként lehet értékelni Biden azon szavait, melyek szerint az európai vállalatok is profitálhatnak az amerikai támogatási csomagból.

Jóbarátok (MTI/AP/Andrew Harnik)
Jóbarátok (MTI/AP/Andrew Harnik)

„Soha nem állt szándékomban kizárni együttműködő partnereinket. Továbbra is az amerikai ipar erősítése és a munkahelyteremtés a fő célunk, de nem Európa rovására. Finomítani fogjuk a támogatási rendszert, hogy megkönnyítsük az európai országok részvételét. De ez még sok munkát igényel” – mondta Biden a közös sajtótájékoztatón, miközben Macron hátát simogatta, ugyanakkor azt is hozzátette, hogy az USA nem fog bocsánatot kérni azért, mert a saját iparát részesíti előnyben. 

A kommunikációs háború a francia delegáció útja előtt annyira eldurvult, hogy a francia pénzügyminiszter, Bruno Le Maire „kínai típusú iparpolitikával” vádolta Washingtont, amely diszkriminálja a nem amerikai vállalatokat.

Macron érvelése, miszerint az USA-hoz képest drámaian magas energiaárak mellett Biden inflációcsökkentő csomagja olyan kísérletnek tűnik, amely megpróbál profitálni az EU gyengeségéből, valamint az a javaslata, hogy Európának és Amerikának inkább Kína ellen kellene összefognia, ahelyett hogy egymást ütik ki gazdaságilag, mintha meggyőzte volna Bident. Az elnök legalábbis hajlandónak mutatkozik a törvény ide vonatkozó elemeinek összehangolt felülvizsgálatára, hogy a mentesség kiterjedhessen „Amerika szövetségeseire is”

Ez még csak a fegyverszünet

Minden adott szó annyit ér, amennyit valóra váltanak belőle. Különösen igaz ez ebben az esetben, kérdés ugyanis, hogy a valóságban mennyi fog megvalósulni a két elnök baráti vállveregetéseiből.

A republikánusok ugyanis hevesen ellenzik a törvény módosítását, a Kongresszuson tehát Bidennek nehéz lesz átvinnie akaratát, bármi is legyen az.

Ami most történt, egyelőre csak ígéret arra, hogy a Biden-kabinet gondolkodni fog bizonyos dolgokon, az apróbetűs részek bogarászására pedig felállítanak egy EU-USA munkacsoportot, amely nekiáll a gyakorlati javaslatok kidolgozásának. Kérdés, ez mennyi ideig tart, hiszen Robert Habeck, aki közben folyamatosan az európai ellencsapáson dolgozik, úgy fogalmazott: az EU-nak mindössze pár hete van arra, hogy döntést hozzon, mielőtt az amerikai csomag teljesen megfojtja az iparát.

A „Buy European” terv kidolgozása nem fog leállni, ameddig Biden ígérete valósággá nem válik: a fegyverszünet addig nem a háború végét jelenti, csak felkészülést a folytatásra.

Címlapkép: MTI/EPA/Bloomberg/Pool/Ting Shen
 

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pipa89
2023. január 02. 09:52
Macron súlytalan kesztyűbáb.
MR.Smith
2023. január 02. 09:38
"Amerikának nincsenek barátai, csak érdekei "
jobbközépen
2023. január 02. 09:38
A csodálatos, kedves Joe bácsi a találkozó végén illedelmesen megköszönte Jacques Shiracnak a szívélyes látogatást.
nyúlgerinc
2022. december 27. 12:12
Ezzel- hiszed, vagy nem -, de mi is így vagyunk. Geopolitikai helyzetünknél fogva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!