Újra puskaporossá válhat a helyzet Katalóniában a spanyol választás után

2023. július 21. 19:56

Santiago Abascal, a VOX elnöke szerint nem fordulhat elő újra az, mint 2017-ben, amikor utcai és karhatalmi erőszakba torkollott az elszakadáspártiak elkeseredett küzdelme.

2023. július 21. 19:56
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

Ismét erős kijelentéseket tett a katalán helyzetről a minap Santiago Abascal, az immár harmadik legerősebb politikai erővé vált VOX elnöke, a vasárnapi előrehozott választás kapcsán tartott egyik fórumon.

A pártelnök a 2017-es, törvénytelen függetlenségi népszavazásra és a szeparatista törekvésekre utalva arról beszélt, hogy ha valaki puccsot hajt végre, nem lehet hónapokat várni a reakcióval, érvényt kell szerezni a törvények. Abascal szerint nem fordulhat elő, hogy jogászok hosszasan gondolkozzanak azon, mit kell ilyen helyzetben csinálni, 

nem lehet tétovázni, ahogy azt Mariano Rajoy kormánya tette a hat évvel ezelőtti népszavazás kapcsán. 

Egy ilyen helyzetben tartós beavatkozásra van szükség – mondta az elnök. 

Abascal elismerte, hogy ha egy olyan jobboldali kormány kerül hatalomra, amelynek a VOX is a tagja, újra nőhet a feszültség a szeparatistákkal szemben. 

A VOX elnöke már korábban is többször keményen nekiment a Pedro Sanchez vezette szocialista kormánynak, az elszakadáspárti katalán vezetőknek tett gesztusok miatt, amelyekkel 

szerinte a szocialista vezetés spanyolok százezreit árulta el. 

Az intézkedések egyébként a társadalom többségében is kiverték a biztosítékot: télen tízezrek tüntettek Madridban az árulónak titulált Sanchez kabinet ellen, amelyet Abascal a történelem legrosszabb kormányának nevezett. 

Ezt is ajánljuk a témában

Abascal és a VOX álláspontja dacára, a függetlenség kérdésében megosztott Katalóniában is jól szerepelt a párt a májusi helyhatósági választásokon. Több, mint 120 mandátumot szereztek a régióban, a korábbi három képviselői hellyel szemben. 

A spanyol sajtó idézte az Economist pár napja megjelent elemzését, amely szerint is Katalónia lehet a kormány gyenge pontja, és amiért Sanchezéknek gyorsan új munkát kell majd keresniük július 23-a után. 

A cikk szerzője szerint is

 sokan megbocsáthatatlannak tartják a szeparatistáknak adott engedményeket,

így a függetlenségi vezetőknek nyújtott kegyelmet, valamint ehhez kapcsolódóan a lázadás bűntettének hatályon kívül helyezését, illetve a sikkasztásért kiszabható büntetési tételek csökkentését.

Sokkal megengedőbb a helyzetet tekintve a Néppárt (Partido Polupar) elnöke és miniszerelnök jelöltje, Alberto Núñez Feijóo, aki nemrég egy barcelonai gazdasági fórumon úgy fogalmazott, nem hiszi, hogy megoldhatatlan lenne a katalán-probléma.

Elismerte, hogy pártja követett el hibákat Katalóniában, mert nem tudták elmagyarázni üzeneteiket, de igyekezett megnyugtatni a helyi vállalkozásokat, hogy biztos gazdasági környezetet teremtenek kormányra kerülésük esetén. Feijóo jelezte, hogy Katalónia kulcsfontosságú lesz számukra, és politikai valamint területi nézeteltérések nélküli kapcsolatra törekszenek.

A Néppárt elnöke ugyanakkor Barcelonában is jelezte, hogy nem akar együtt kormányozni a VOX-al.

 A helyzetet ezzel együtt bonyolítja az is, hogy nemrég 

az Európai Unió Törvényszéke megfosztotta európai parlamenti mentelmi jogától Carles Puigdemont-ot, a szeparatisták Belgiumba menekült vezetőjét

valamint két másik függetlenségpárti képviselőt, Toni Comínt és Clara Ponsatit.

Emlékezetes, Puigdemont azóta sem fogta vissza magát, s szervezkedésben is aktív volt egy időben.

Mindazonáltal ezzel megnyílik az út, hogy a spanyol hatóságok újra nekifuthassanak a katalán politikusok kiadatásának, és bíróság elé állításának. Egy ilyen eljárás pedig újból feszült helyzetet teremthet. Főként, ha a VOX valóban kormányra kerül. 

Nyitókép: Függetlenségpárti demonstráció Barcelonában, jauárban (Fotó:Urbanandsport / NurPhoto / NurPhoto via AFP)

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizalok-0
2023. július 22. 13:21
Jobboldali fordulat esetén a CIA rendesen beddobja magát.
Welszibard
2023. július 22. 12:06
A wilsoni nemzeti önrendelkezés elve továbbra is írott malaszt maradt, amit éppen a magukat demokratikusnak hazudó európai államok söpörtek a szőnyeg alá. Látható, hogy milyen súlyos kérdés ez: a Doszbasz-Luganszki oroszok, erdélyi, kárpátaljai, felvidéki magyarok, koszovói albánok, stb. Régen Lenin és Sztálin hazudta azt, hogy az internacionalista kommunizmus hozza el a testvériséget, ami megbukott. Most az EU hazudja ugyanezt és hamisan cseng az Örömóda. Autonómiát Erdélynek, függetlenséget Katalóniának!
Ma is bukik a Zorbán...
2023. július 22. 08:31
Hát, ez elképesztő... Sanchez förtelmes bolsevista grasszálása ellenére még mindig arról beszél a Néppárt, hogy nem akar a Vox mellé állni. De az is teljesen érthetelen, miért is kellene a Vox-on kívül bárki másra szavazni.
benedek77
2023. július 22. 06:32
Na most akkor a nercsicskeszek, hogy támogatják egyszerre a Vox-ot, meg Erdély függetlenségét? Jó kérdés, várjuk meg a párt körlevelét:)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!