Új gazdaságpolitikára van szükség

2012. január 13. 08:18

A megújuláshoz több más elem is kell, amelyeket vagy magától megtesz a kormány, vagy a pénzpiacok meg a nemzetközi szervezetek fogják kikényszeríteni. Interjú.

2012. január 13. 08:18
Járai Zsigmond
VG.hu

„Az EU kételkedik benne, hogy tartható lesz a 3 százalék alatti hiány 2013-ban is.

Teljes joggal kételkedik, hiszen a mai folyamatok alapján nem tartható, de hát addig újabb folyamatokat kell beindítani. Kulcskérdés lesz a magyar gazdaságpolitikában, hogy a költségvetést rendben kell tartani, és úgy gondolom, a legfontosabb feladat egy gyökeres gazdaságpolitikai fordulat végrehajtása, amely szerintem el is kezdődött. Ennek egyik jele az IMF-hez való fordulásunk, a másik, hogy a GDP 4-5 százalékának megfelelő költségvetési szigorítás szerepel az elfogadott büdzsében. Látom, hogy a költségvetési filozófia átalakult, nem idegenkednek a rendbetételtől, ezt jövőre folytatni kell. Az ideinél többet szerintem senki nem kérhet, ezt is nehéz lesz folytatni. A megújuláshoz több más elem is kell, amelyeket vagy magától megtesz a kormány, vagy a pénzpiacok meg a nemzetközi szervezetek fogják kikényszeríteni.

Mik ezek a további lépések?

Fontosnak tartom a költségvetés strukturális rendbetételét és a kiadások folyamatos csökkentését a GDP arányában 40 százalék körüli szintre, de úgy, hogy közben még javuljon is az egyensúly. Csak így lesz fenntartható a finanszírozás. Egy új társadalmi és gazdasági kiegyezést tartok szükségesnek, amelynek többféle politikai jele is kell hogy legyen. Ilyen például az egyeztetés az érintettekkel, konzultáció a törvényalkotás előtt, ami a gazdaságot illeti, a külföldi vállalkozókkal történő verbális és tényleges kiegyezés. Nem érdemes őket megkülönböztetni a hazai tulajdonú vállalkozásoktól, hiszen ennek nincs értelme. Egy kedvező befektetési klímát kell létrehozni, amelyben benne van a jogalkotás biztonsága, az előreláthatóság, kiszámíthatóság is. A jegybanktörvényt az elvárásoknak megfelelően módosítani kell, egyébként az MNB-t hagyni kell dolgozni, akkor is, ha néhány lépésével nem lehet egyetérteni. Változtatni kell az adórendszeren, amely túl bonyolulttá vált. Intézményi és személyi változásokat is igényel egy ilyen típusú új gazdaságpolitika, arra gondolok, hogy a gazdaság pénzügyi irányításának nagyobb teret kellene adni, a politikát pedig erről a területről háttérbe kellene szorítani. A különadókat a lehető leghamarabb ki kell vezetni, a hazai vállalkozásokat terhelő adminisztrációt ténylegesen csökkenteni kell. A pénzügyi intézményeket, vagyis a bankokat és a tőzsdét újra aktivizálni kell, helyzetbe kell őket hozni. A felsorolt intézkedések között vannak olyanok, amelyek egy-két nap alatt, vannak, amelyek néhány hónap alatt megoldhatók lennének.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 87 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kalasnyikov
2012. január 14. 04:09
drága jó járai nemzetbankár elvtárs, nem lesz itt semmiféle uj és mégujabb gazdasági deal. Pusztán pillanatok alatt széthullik ,ami eddig se tartozott össze és helyre áll az évszázados világrend, amelyben az erősebb ebek basznak, a gyengék pedig legfeljebb odatarthatják ,ha egyáltalán még kivánatos a hátsójuk.
Göbbels
2012. január 13. 22:34
Akkor igaz a hármas berosálás: Zsiga megy Viktornak, Viktor megy Golyóstollnak, Plagi bá meg nyuggernek!
Soma
2012. január 13. 16:04
Járai úr! Hagyjuk!
nomármost
2012. január 13. 15:57
Tartok tőle, hogy Járait is, és Bod Pétert is megvették kilóra a " pénzpiacon". Disszonáns nótát fújnak a korábbiakhoz képest.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!