Kiábrándult az IT-szektorból a Z generáció, de nincs minden veszve

2023. május 09. 08:18

A friss diplomások kevésbé érdeklődnek a nagy technológiai cégek állásai iránt – derült ki a Handshake nemrégiben végzett felméréséből. A diákok – állításuk szerint – ehelyett inkább a stabilitást keresik, ami a leépítések óta nem igazán mondható el a techóriásokról.

2023. május 09. 08:18
null

A Handshake felméréséhez márciusban 954 diákot kérdezett meg a 2023-ban végzett tanulók közül, és elemezte, hogy milyen munkakörökre kerestek rá. A karrieroldal megállapította: a 2023-as évfolyam a techóriás márkákra irányuló keresései közel 15 százalékkal csökkentek az előző évfolyamhoz képest.

A nagy techcégek helyett a 2023-as évfolyam nagyrészt a kiskereskedelemi és pénzügyi állásokat keresnek. Néhány vállalatnak a malmára hajtotta a vizet a változás: a Raytheon, a Nike, a Toyota, a Chevron, a Capital One, a Bank of America és a NASA is a keresési forgalomban megugró cégek közé tartozik.

A techcégek leépítései ássák alá a fiatalok bizalmát

A kutatás szerint tehát a Z generáció a stabilitást keresi, azonban azt is fontos megjegyezni, hogy mindez nem jelenti azt, hogy a végzős diákok teljesen elhatárolódnak a technológiai állásoktól. Négy végzősből majdnem három azt nyilatozta, hogy a következő néhány évben fejleszteni akarja a technológiai tudását. Ez igazán jó hír az IT-szektor számára, hiszen a Z generációnak nagy része, a 2023-ban végzett friss diplomásoknak pontosan 85 százaléka rendelkezik valamilyen tudással a technológia vagy informatika területén (ezt pedig igazán kár lenne elpazarolni pusztán a leépítések miatt - a szerk). A ResumeBuilder.com múlt havi felmérése szerint azonban egyáltalán nem ilyen fényes a Z generáció techtudása.

A megkérdezett munkáltatók 40 százaléka szerint a problémák nagy része a legújabb végzett generáció technológiai készségeinek hiányosságaiból erednek. 

Minek értsünk a technológiához, ha ott van erre a ChatGPT?

Bár nem szokatlan, hogy a technológia folyamatosan fejlődik, a ChatGPT és a hozzá hasonló nyelvi modellek mégis váratlanul, szinte berúgták azt a bizonyos ajtót. Hamar kiderült, hogy a mesterséges intelligencia chatbotban hatalmas potenciál rejlik - és habár a szakértők szerint a legtöbb ember munkáját nem veszélyeztetik, valószínűleg néhány szektort megreformálhat

Azonban nem érdemes arra támaszkodni, hogy ezek a nyelvi modellek dolgoznak majd helyettünk. Szakértők szerint inkább arra kell felkészülnünk, hogy együtt tudjunk dolgozni az új, modern technológiával - ehhez azonban ismernünk kell, és tudnunk kell kezelni. A technológiai tudás tehát elengedhetetlen lesz a továbbiakban is, azonban lehetséges, hogy bizonyos mértékben más tudásra lesz szükségünk, mint korábban

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2023. május 11. 14:13
Nem csoda, az it az elején vegytiszta rabszolgamunka, ráadásul egyre bonyolultabb, ami tegnap elég volt, ma már nem. Ha valakinek nem ugyanez a hobbija is, semmire sem fogja vinni. Ha az első pár éven úgy túlesik, hogy még élvezi is továbbá folyamatosan figyel, tanul és alkalmaz, nem lesz anyagi gondja. Persze jogsi és némi angol nagyon nem árt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!