Ez a jövőbeli nikkelnagyhatalom magához láncolja az akkumulátorgyártókat

2023. február 13. 09:29

Indonézia jelenleg a világ összes nikkelkészletének negyedét tudhatja magáénak, ezzel pedig igen vonzóvá vált az elektromos autók és akkumulátorok gyártóinak számára. Indonézia azonban nem kisebb vállalatot, mint magát a Teslát nézte ki magának. Jelenleg azon igyekszik, hogy meggyőzze Muskot, hogy fektessen be a szigetországban. 

2023. február 13. 09:29
null

A világ legnagyobb nikkelkészletével rendelkező Indonézia azon dolgozik, hogy nélkülözhetetlenné tegye magát az elektromos járműipar számára, amelynek gyártási folyamatához nélkülözhetetlen a viszonylag ritkaságnak számító nyersanyag. Ehhez a nikkelre kivetett exporttilalom is nagyban hozzájárul, hiszen így nem a fém megy az akku gyártókhoz, hanem az akkugyártók jönnek a nyersanyag lelőhelyének országába.

Indonézia összesen 21 millió tonna bizonyított nikkeltartalmú tartalékkal rendelkezik az amerikai földtani intézet szerint. 

Ez a világ készleteinek közel negyede.

A Nemzetközi Nikkel Tanulmányozó Csoport szerint az ország tavaly január és november között 1,4 millió tonna nikkelt bányászott. Ez messze megelőzi a második legnagyobb termelőt, a Fülöp-szigeteket, amely 290 ezer tonnát bányászott ugyanebben az időszakban.

Nikkellel csábítják Muskot Indonéziába

Mindössze három év alatt Indonézia több mint 15 milliárd dollár értékű megállapodást kötött az országban akkumulátor- és elektromos járműgyártásról különböző akkumulátorgyártókkal, mint például Hyundai Motorral, LG Grouppal és a Foxconnal.

Az akkumulátor gyártásában igen fontos szerepet játszó nikkel az akkuóriásokat is magához vonzza. Indonézia következő célpontja a híres-hírhedt Tesla, amely ma már a világ legértékesebb autógyártója a tőzsdei adatok alapján. Joko Widodo indonéziai elnök mindent el is követett annak érdekében, hogy meggyőzze Elon Muskot, a Tesla vezérigazgatóját, hogy gyártson elektromos járműveket vagy akkumulátorokat a felívelő délkelet-ázsiai szigetországban.

„Nagyon bízom abban, hogy ez az iparág gyorsan növekszik majd” – mondta Jokowi elnök egy múlt heti interjúban.

A Nemzetközi Energiaügynökség szerint Indonézia várhatóan a 2021 és 2025 közötti globális nikkeltermelés növekedésének felét adja majd, mivel elméleteik szerint az elektromos járművek iránti kereslet ugrásszerűen meg fog nőni.

„Az indonéz kormány egy teljes iparágat épít ki az elektromos járműgyárak kiszolgálására” –  erősítette meg Victor Chin, a CRU fémbányászattal is foglalkozó ágazati tanácsadó cég vezető tanácsadója.

„Így a Teslának Indonéziában érdemes gigagyárat építenie” –  tette hozzá.

Egy húron pendül Musk és Indonézia

Musk célja, hogy 2030-ra 20 millió elektromos járművet adjon el, ami több mint 15-szörös növekedés a Tesla 2022-ben eladott 1,3 millió járművéhez képest. Ehhez további hét-nyolc „gigagyárat” – vagyis elektromos autók akkumulátorainak nagyüzemi gyártására alkalmas létesítményeket – kellene építenie, átlagosan évente egyet.

Indonéziának hasonlóan ambiciózus céljai vannak – Jokowi az interjúban azt mondta, hogy a nikkelexport 200-szorosára nőhet az exporttilalom előtti, körülbelül 1 milliárd dolláros szintről, ha az országnak sikerül kiépítenie az elektromos járművek ökoszisztémáját. A brazil Vale bányavállalat a 2022-es szintről 2030-ra a nikkel iránti kereslet 44 százalékos megugrását prognosztizálta az elektromos járművekhez szánt akkumulátorok nagy kereslete miatt – állítja a Reuters.

Újabb forradalmi áttörés az akkuvilágban

Az elektromos autók egyre elterjedtebbek, ám még mindig vannak szkeptikusok. Sokan a zöld autók árára és hatótávolságára hivatkoznak kifogásként. Azonban úgy tűnik, már erre is közel a megoldás - derül ki a Makronóm korábbi elemzéséből. Bár a lítiumakkumulátor-technológia folyamatosan fejlődik, az ilyen akkuk hatótávja mégis függ többek között az utazási sebességtől és az időjárástól is.

Továbbá Indonézia – a hazai gyártás támogatása érdekében – idén júniusban betiltja a rézérc és a bauxit kivitelét is, amely anyagokat szintén az elektromos járművek gyártásához használják

Végül meggyőzik a Tesla-vezért?

Az Európai Unió a Kereskedelmi Világszervezetnél megtámadta az indonéz nikkel exporttilalmat. A WTO az EU javára döntött, de Indonézia fellebbezést nyújtott be.

Indonézia sikere azonban máris arra ösztönzött más országokat, hogy példát vegyenek róluk: a Fülöp-szigetek például a nikkelérc kivitelének megadóztatását tervezi, hogy a bányászokat a feldolgozásba való beruházásra ösztönözze.

Az iparág fejlesztése Indonéziában Jokowi egyik kedvenc projektje. Eldöntötte, hogy meggyőzi Muskot, hogy fektessen be Indonéziában – azóta kétszer is tárgyalt a Tesla-vezérrel.

A múlt héten Jokowi azt mondta, hogy még nikkelbányászati koncessziót és adókedvezményeket is felajánlott Musknak a cél érdekében. Bár a Tesla továbbra is gyártási központokat keres, nem nyilatkozott semmilyen konkrét indonéziai tervről. Egy kormánytisztviselő azonban azt nyilatkozta, hogy a vállalat mintegy 5 milliárd dollár értékű nikkelbeszerzési szerződést kötött indonéziai vállalatokkal.

Környezeti aggályokba ütközik a nikkel kitermelése

A potenciális befektetők számára aggodalomra ad okot a nikkelbányászat környezeti hatása és az, hogy Indonézia ráadásul szenet használ az energiatermeléshez.

Az elektromos járművek akkumulátoraihoz alkalmas nikkel előállításának folyamata – ezen túl – nagy szén-dioxid-kibocsátással jár, és olyan hulladékot termel, amely a környezetvédők szerint az óceánba kerülhet.

Ennek ellenére a globális autógyártók a korlátozott alternatívák és a növekvő kereslet miatt befektetnek ide, vagy direktben Indonéziából szerzik be a nikkelt, mondják az elemzők.

Sooni Kumari, az ANZ szakértője azonban szabadkozik az üggyel kapcsolatban. 

– mondta.

Kumari szerint még a fejlett piacokról érkező, a fenntarthatósági szempontokat jobban szem előtt tartó vevők is kénytelenek lesznek Indonéziából vásárolni.

„Mivel az akkumulátorokba szánt nikkel iránti kereslet tovább növekszik, az akkumulátor- és autógyárak nem válogathatnak majd aszerint, hogy zöld vagy nem zöld, főleg akkor, amikor majd a nikkel nagy része Indonéziából fog származni” – tette hozzá az ANZ szakértője.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gacsat
2023. február 13. 16:24
Az LNG hajókhoz is rengeteg Ni kkell.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!