Így sikerült elkerülni a nukleáris armageddont a hidegháborúban

2023. január 24. 07:39

Miért nem áll a fejlődő országok javarésze a Nyugat mellé – egy pakisztáni gazdasági elemző írásából talán jobban megérthetjük a fejlődő országok álláspontját, mint számtalan nyugati szakértő magyarázatából. Talán törvényszerű, hogy Syed Zain Abbas Rizvi viszont teljesen félreértelmezi az európai szuverenista mozgalmak erősödését.

2023. január 24. 07:39
null

A második világháború után, ahogy a nácik befolyása csökkent, a szövetségesek, az Egyesült Nemzetek Szervezete kihasználásával dobpergésszerűen hangoztatták a demokráciát.

Az Egyesült Államok vezetése alatt a nyugati demokráciák szimbolikusan eltávolodtak az európai monarchiákhoz kapcsolódó imperialista irányvonalaktól. Bár a gyarmatosítás tendenciája a 1940-es évek közepére megfordult, a hatalom központi szerepét soha nem sikerült megosztani a világgal, a szuverén polaritás elvei még a 21. században is  korlátozottak néhány kiválasztottra – kezdi írását Syed Zain Abbas Rizvi.

Syed Zain Abbas Rizvi –
A szerző politikai és gazdasági elemző. A geopolitikai döntéshozatalra és a nemzetközi ügyekre összpontosít. Syed sokat írt az indo-csendes-óceáni és ázsiai térség fintech gazdaságáról, külpolitikájáról és gazdasági döntéshozataláról.

A szerző írását a hidegháború taglalásával kezdi, amely vitathatatlanul a globális biztonság legintenzívebb korszaka volt. A kölcsönös nukleáris fenyegetés sem az Egyesült Államok, sem a Szovjetunió számára nem engedett meg semmiféle közjátékot, és a kataklizmához vezető következmények nyilvánvalóvá váltak az 1962-es kubai rakétaválság idején. Szerencsére az érintett hatalmak vezetői teljes mértékben tisztában voltak a következményekkel, és ezért

Syed Zain Abbas Rizvi szerint valahogy mindig figyelmen kívül hagyjuk az Egyesült Államoknak azon terveit, amelyek lehetővé tették a globális rendre gyakorolt hatását, a hegemóniára törekvést. Tény, hogy az Egyesült Államok képes volt visszaszerezni Európát és Koreát a náci Németország, illetve a császári Japán barbárságától. 

A történelem azonban azt is megmutatja, hogy az Egyesült Államok nem vett részt közvetlenül a háborúban egészen addig, amíg a japán haditengerészet légiereje 1941. december 7-én meg nem támadta Pearl Harbort. Ekkorra már Európában zsidók millióit mészárolták le és hurcolták el, nők és gyermekek százezreit erőszakolták meg és gyilkolták le brutálisan Koreában, és Nyugat-Európát majdnem a földdel tették egyenlővé. Az amerikai beavatkozás tehát nem volt teljesen önzetlen, még ha érdemben katalizálta is a tengelyhatalmak bukását.

A kubai rakétaválság

A szerző szerint a 35 napos összecsapás volt az Egyesült Államok és a Szovjetunió között a hidegháború csúcspontja. Ám miközben a későbbi amerikai elnökök áradoznak John F. Kennedyről, aki hősiesen elrettentette a szovjeteket, hogy rakétákat telepítsenek Kubába, elsiklanak egy fontos tény felett.

Tehát pontosan miért is kellene az Egyesült Államoknak tulajdonítani a nukleáris katasztrófa elmaradását? Oroszország ma állítólag zsarnok, aki azért támadja Ukrajnát, mert a NATO létesítményeit veszélyesen közel érzi a határaihoz. Mégis, több mint hat évtized elteltével az USA még mindig szankciókkal sújtja Kubát, mert szovjet atomfegyvereket rejteget. Miért ez a kettős mérce? – fogalmazza meg kérdéseit Syed Zain Abbas Rizvi.

Harc Kínával és további konfliktusok

Az amerikai vezetők – a konzervatívok és a mérsékeltek egyaránt – a világpolitikában új viselkedést mutatnak: besározni Kínát, hogy aláássák gazdasági felemelkedését. A középpontban szinte mindig Tajvan áll. 

Mint tudjuk, Tajvan egy Kína által vitatottan követelt, saját fennhatóságú sziget a Dél-kínai-tengeren. Ironikus azonban az a tény, hogy az Egyesült Államok valójában elismerte Tajvan függetlenségét, a Kínai Kommunista Párt (KKP) lojalitásának elnyeréséért, hogy megakadályozzák a kínaiak Szovjetunióhoz való elköteleződését. Az USA ugyanis 1979-ben egyoldalúan megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal – diplomáciailag elismerve a Kínai Népköztársaságot.

– állapítja meg Rizvi.

Igaz, az USA gyakorlatilag eközben militarista sündisznóállássá változtatta Tajvant, hogy a Népi Felszabadító Hadsereg – a KKP fegyveres szárnya – bármilyen meglepetésszerű inváziójával szemben kellően ellenálljon. Azonban miben különbözik ez attól, amikor a szovjetek megerősítették Kubát? Vagy attól, amikor a NATO fegyvereket telepített a balti államokba?

A válasz: azért, hogy megvédjük ezeket az országokat, nem pedig azért, hogy megtámadjuk ellenfeleinket. Bár szerinte teljesen egyet lehet érteni a hagyományos programozott válasszal, de azért egy ilyen felelet megfogalmaz néhány további kérdést:

Nos, pontosan melyik ellenfél fenyegeti Izraelt?
Miért nyújt az USA katonai támogatást Izraelnek?
És miért nem fegyverezték fel a palesztinokat, hogy megvédjék magukat Izrael rendszerszintű elnyomása ellen, amellyel a Ciszjordániában és a Gázai övezetben élő, szorongatott helyzetben lévő polgárok szembesülnek?
Miért nem erősítette az USA Irán védelmét, amikor Irak az 1980-as években megtámadta Iránt?
És ahogyan azt a nyugati vezetők az elmúlt hét hónapban többször is hirdették, miszerint a külföldi inváziók kategorikusan aljasak, akkor miért szállta meg az USA Irakot 2003-ban?

Túl sok a kérdés, de nincsen elég a megfelelő válasz. Rezi szerint látszólag felsejlik egy adekvát válasz – csak olvasni kell a sorok között. A válasz: a képmutatás.

Harc az inflációval és a dollárral

Ugorjunk is az időben: az inflációs nyomás ma világszerte megbénítja a feltörekvő gazdaságokat. A nyugati országok az energia- és élelmiszerválságért egyöntetűen Putyint okolják. Rezi nem vitatkozik ezen állításoknak megalapozottságával. Oroszország és Ukrajna együttesen viseli a globális gabonakínálat terhét; Oroszország a világ egyik legnagyobb olaj- és gáztermelője; és Oroszország a világ legnagyobb műtrágyagyártója. Azért összehasonlításképp megkérdezi: netán Oroszország vezetett be szankciókat anélkül, hogy akár csak egy kicsit is elgondolkodott volna a globális gazdasági és társadalmi következményeken?

Írásában támogatja az orosz brutalitás elleni megfelelő intézkedéseket, de nem akkor, amikor annak ára az ártatlan munkásosztálybeli embereket sújtja, akiknek semmi közük ehhez a háborúhoz vagy az európai hatalmi játszmákhoz!

Afrika és Ázsia országai éppen csak kilábaltak a világjárvány pusztító hatásaiból. 

Európa ahelyett, hogy enyhítené a fejlődő világ fájdalmát, LNG-rakományokat licitál el a nehézségekkel küzdő ázsiai nemzetek elől. A sors iróniája, hogy eközben az Európai Unió (EU) még mindig vásárol energiát Oroszországtól, bár viszonylag lassabb ütemben, de az ázsiai országokat oktatja ki az Oroszországtól való függésről.

Az Egyesült Államok egyszerűen más szinten kétszínű

Az amerikai jegybank agresszív kamatemelései 2022-ben máris 20 éves csúcsra repítették a zöldhasút – a 2011-es mélypont óta közel 40 százalékkal emelkedett a kereskedelmi partnerek széles körének valutáihoz képest. Mivel a Fed egyidejűleg engedi a kincstárjegyek lejáratát és a közel 9 ezer milliárd dolláros mérlegének leépítését, a globális piaci zavarok Rezi szerint a küszöbön állnak. Az amerikai állampapírok mindenütt való jelenléte miatt – a jelzáloghitelektől a vállalati hitelekig – a Fed gyorsuló mennyiségi szigorítása (Quantitative Tightening, QT) elviselhetetlennek bizonyul a dollárban denominált adóssághalmokkal rendelkező fejlődő gazdaságok számára.

Mivel a dollár gyakorlatilag minden nemzetközi piac – a nyersanyagoktól az olajon át a fix kamatozású eszközökig – alappillére,

Az amerikai dollár erősödése – egyebek közt – súlyosbította a nigériai és szomáliai élelmiszerválságot, miközben például Egyiptomot és Kenyát veszélyesen közelebb sodorta a nemzetközi adósságaik nemteljesítéséhez. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) már most azzal számol, hogy a világgazdaság több mint egyharmada 2023 végéig zsugorodik, és ennek súlyossága a Federal Reserve monetáris politikájának sikeres kalibrálásán múlik.

Syed Zain Abbas Rizvit mindez erősen az 1980-as évekre emlékezteti, amikor a Fed agresszív kamatemelései az adósság- és valutaválság kettős csapását idézték elő Latin-Amerikában, ami később világszerte a növekedés szédítő visszaeséséhez vezetett. Miközben tehát az amerikaiak bőszen védik a diplomáciában a kollektív jót szolgáló motivációikat, nem teljesen vették és veszik figyelembe gazdaságpolitikájuk társadalmi következményeit a feltörekvő világra. Éppen ellenkezőleg, 

Mi más választásuk van ezeknek az országoknak, minthogy Kínához vagy akár  Oroszországhoz forduljanak segítségért?

Jobboldali populizmus behálózza a demokratikus ethoszt

Syed Zain Abbas Rizvi a társadalmi-gazdasági kétségbeesés mellett a jobboldali politika felemelkedésére is figyelmeztet Európában és Ázsiában. Példaként mutatja be Narendra Modi indiai miniszterelnök kacérkodását a szélsőséges hindutvával (hindu nacionalizmus uralkodó formája), amely Indiában könnyen a muszlimok elleni növekvő erőszakba torkollhat.

Megemlíti Magyarországot, Lengyelországot és Olaszországot, ahol szerinte a kormányok fokozatosan a fasiszta frakciók felé hajoltak. Sajnos a cikk írója ezen országok törekvésében nem találja meg az analógiát a fejlődő országok törekvésével, hogy ezek az országok is a szuverenitásukért küzdenek a birodalmi hatalom ellen.

Inkább átveszi a globalista narratívát, miszerint ez már a jobboldali populista mozgalmak hullámának kezdete, amely behálózná a demokratikus ethoszt. És ezek a jobboldali elemek darabonként érdemben meggyengíthetik a demokratikus rendet, mielőtt a készülődő autoriter blokk – amely elsősorban Oroszországot, Kínát és Iránt foglalja magában – átveszi az elsőbbséget, és nézetrendszerei világszerte elterjednek.

Lesz végkifejlet?

Syed Zain Abbas Rizvi nem vitatkozik egy új világrend elméleti felemelkedéséről a világszerte omladozó demokrácia közepette – a 60-as évek blokkpolitikájához való visszatérésről. Alapvető valóságnak azonban azt tartja, hogy az USA egyszerre több csatát próbál megvívni különböző riválisokkal. Amerika bukása, szerinte néhány beismeréssel megelőzhető lenne. 

Az USA-nak el kellene ismernie, hogy Irán gazdasági elszigetelése csak még ellenállóbbá tette. Be kellene látnia, hogy Szaúd-Arábia felfegyverzése sokkal inkább összhangban van a céljaival, mint a királyi család kritizálása az emberi jogok kirívó megsértése miatt, amelynek – ironikus módon – az USA évtizedekig hírhedten részese volt.

Írása végén 

A kollektív nyugati blokknak mostanra rá kellett volna jönnie, hogy az Oroszországgal szembeni szankciók vakon, alternatív ellátási módok kiépítése nélkül csak még több szenvedést okoznak a világgazdaságnak, miközben kedvez Putyin bosszúhadjáratának.

Végül: az USA-nak egy pillanatra meg kellene állnia, és el kellene gondolkodnia. Kína gátlástalan felemelkedése, Oroszország harciassága, India önérdeke, Irán kitartása és Szaúd-Arábia cinkossága, mindezek olyan elemek, olyan határozott vonások, amelyek történelmileg időről időre építőkövekként szolgáltak és  szuperhatalommá formálták Amerikát.

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2023. január 24. 17:51
Hm.
Zuzmoha
2023. január 24. 13:03
A feszültséget fokozni kell, de legalábbis fenntartani. Világpropaganda lényege.
Pagas
2023. január 24. 13:02
Aki ennyire nem érti a magyar politikát, lásd "fasiszta frakciók felé hajló kormány", nyilván máshol is súlyos tévedésben lehet. Ennyit az összefüggései helyességéről. Egyébként más gondolatait nem vetném el, legalábbis értelmes, kulturált vitához adalékként.
Szabó Tamás
2023. január 24. 10:53
"..Mi más választásuk van ezeknek az országoknak, minthogy Kínához vagy akár Oroszországhoz forduljanak segítségért?.." Talán ez a lényeg, a (volt) 3. világ vonatkozásában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!