Összeomlás előtt az amerikai kisvállalati szektor

2022. december 23. 11:13

Az amerikai kisvállalatok egy ismert, nehéz helyzettel néznek szembe: jövedelmezőségük csökken, és egyre jobban kiszorulnak a piacról. Mindezt már a koronavírus világjárvány eredményeképpen bevezetett lezárások alatt is megtapasztalták, de a mostani inflációs környezetben már a túlélésük forog kockán.

2022. december 23. 11:13
null

Lezárások: a kisebb szereplők lesöprése a piacról

Ahogyan arról még korábban beszámolt a Makronóm, a koronavírus által létrejött válság idején az óriási technológiai vállalatok kihasználták a lezárásokat, hogy letarolják a piacról a kisebb szereplőket

A koronavírus világjárvány ideje alatt bevezetett lezárások (angolul: lockdowns) korlátozták a boltokban történő vásárlást, ezáltal a piac hamar rájött arra, hogy nagymértékben támaszkodhat a keresőmotorokra és a közösségi média cégekre az ügyfelek elérésében.

A Facebook teljes felhasználóinak száma 2020 márciusában elérte a 3 milliárdot, ami a világ internetezőinek mintegy kétharmadát jelenti. Az Apple bevételei is jelentősen megugrottak ugyanebben az időszakban – a negyedéves bevételei éves szinten 11 százalékkal, 59,7 milliárd dollárra nőttek, jelentette a Makronóm. 

A Visual Capitalist egy nemrégiben megjelent jelentésében rámutat, hogy 2021 folyamán az Amazon, az Alphabet, az Apple, a Microsoft és a Meta együttesen 1,4 billió dollárnyi bevételre tehettek szert, ami nagyobb összeget jelent, mint Mexikó bruttó hazai terméke (GDP). 

Ahogyan azt írtuk, amikor ezek a vállalatok még gyerekcipőben jártak – akárcsak az internet – az innováció szinonimái voltak, viszont a „Big Tech” vállalatok manapság soha nem látott mértékben irányítják az emberek életét, visszaélve piaci erejükkel, amelynek eredményeképpen aláássák a tisztességes versenyt és a szabadpiaci kapitalizmust.

Hibáztunk: megtanítottuk az algoritmusnak, hogyan uraljon minket

Néhány évvel ezelőtt kizárólag olyan reklámokat láthattunk, amelyekkel bárki találkozhatott: plakátok sorait a metró aluljáróban vagy gyakran számunkra érdektelen hirdetéseket a kedvenc filmünk közben. Mára azonban rengeteget fejlődött ez a szegmens: már algoritmusok ajánlják nekünk a ránk szabott termékeket és szolgáltatásokat meghatározott platformokon - mi pedig mit sem sejtve bedőlünk nekik abban a tudatban, hogy még mindig mi irányítunk.

Ebből pedig még egy további nagy probléma adódik: míg a technológiai szektorban működő óriásvállalatok kivételesen jól jártak a lezárásokkal, addig a kisebb szereplők elég nehéz helyzetbe kerültek.

Egyesek szerint a Big Tech óriások dominanciája komoly veszélyt jelent a kis- és középvállalatok túlélésére: ahogyan arra Michael Rectenwald – a New York University (NYU) korábbi oktatója – már rámutatott, a világjárvány időszakában 7,5 millió amerikai kisvállalkozást fenyegetett az a veszély, hogy véglegesen bezárja kapuit – csupán New Yorkban több mint 100 000 kisvállalkozás végleges bezárását kényszerítették ki az otthonmaradásra vonatkozó megrendelések.

Az elemzésünkben arra is rámutattunk, hogy sokak szerint a kisebb szereplőket nem csak a nagyobb szereplők szorítják ki a piacról, hanem a már akkoriban is tapasztalt infláció. A kritikusok szerint, míg az inflációs időszakban a gigavállalatok még lehetőséget is találnak a profitjuk növelésére, a kis- és középvállalkozásoknak (kkv-knek) komoly kihívásokkal kell szembenézniük. 

Most is szenvednek a kisvállalatok 

Az utóbbi gondolat a manapság tapaszalt inflációs környezetben is elég erős: már számos közgazdász érvelt amellett, hogy az óriás multinacionális vállalatok a tartós árszínvonal növekedést ürügyül használva emelik áraikat, hogy könnyedén „extraprofitra” tegyenek szert. 

Ami biztos, hogy a kis- és középvállalatoknak a mostani gazdasági környezet egyáltalán nem kedvező: a multikkal szemben ezek korlátozott mozgástérrel rendelkeznek, ami Európa esetében például tökéletesen meglátszik. 

Ahogyan arról a Makronóm már beszámolt, a gazdasági- és energiaválság közepette nem kevés európai – főleg multinacionális – vállalat tervez az Egyesült Államokba menekülni, ahol olcsóbb az energia – ráadásul kedvezőbb adóterhekre számíthatnak, és támogatásokban is részesülhetnek az odaköltöző vállalatok. 

már beszámolt, a gazdasági- és energiaválság közepette nem kevés európai – főleg multinacionális – vállalat tervez az Egyesült Államokba menekülni, ahol olcsóbb az energia – ráadásul kedvezőbb adóterhekre számíthatnak, és támogatásokban is részesülhetnek az odaköltöző vállalatok. 

Egy kkv esetében azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen ezek a tőkeerős multinacionális cégekkel ellentétben gyakran családi vállalatok, melyek mélyen beágyazottak a helyi közösségükbe, ezáltal kevésbé képesek úgy menedzselni az energiaársokkokat, mint az ipari gigászok. 

Ezért is egy alternatív, „megszorító” válságkezelési recepttel álltak elő: árakat emeltek és néhányan munkaerőt kényszerültek csökkenteni – a tervekben pedig az energiahatékonyságba való beruházás is szerepel, tekintettel a növekvő földgázárakra, míg számos cég kijelentette, hogy támogatja az atomenergia használatának növelését is. 

Összeomlás várható? 

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államokban a nagyvállalatok profitjai rekord szintet értek el, egy friss, 331 kisvállalatot figyelembe vevő Goldman Sachs felmérés arra derít fényt, hogy a kis- és középvállalkozások súlyos problémákkal néznek szembe az Atlanti óceán túlpartján is. 

Az európai vetélytársaihoz hasonlóan, az amerikai kkv-k is úgy döntöttek, hogy „megszorítanak”: 79 százalékuk határozott úgy, hogy árakat emel a tavalyi évhez képest – mutat rá a befektetési bank. 

Ennek ellenére a kisvállalkozások tulajdonosainak több mint fele azt nyilatkozta, hogy jövedelmezőségük nem váltotta be a korábbi várakozásokat. 

A megkérdezettek 84 százaléka gondolja azt, hogy a nagyobb kereskedők versenyelőnyben vannak, mivel jobban ellenállnak az inflációs nyomásnak, még azt is megtehetik, hogy alacsonyabb árakon adják termékeiket, szolgáltatásaikat, hogy kivéreztessék a konkurenciát. 

Továbbá az is kiderült a felmérésből, hogy a válaszadók 40 százaléka alacsonyabb kereslettel számolt idén a tavalyi évhez képest, míg 33 százalék nyilatkozott változatlan keresletről. 

A neves pénzügyi szolgáltató rámutat, hogy a kisvállalkozások alkotják az amerikai gazdaság gerincét – ennek ellenére az ünnepi szezon közeledtével ismét rossz helyzetben találják magukat. 

A kisvállalkozások nehézségeire mutat rá Joe Wall, a Goldman Sachs kisvállalati támogatási program igazgatója: „létfontosságú, hogy Washington megfeleljen az igényeiknek, és elkötelezettek vagyunk amellett, hogy a kisvállalkozások tulajdonosainak hangját kormányunk legmagasabb szintjein is meghallják”, mondta Wall. 

A Sachs kiemeli, hogy az infláció „ellopja” a profitokat a kisebb vállalatok elől, miközben a nagyvállalati szektor jövedelmezősége az egekbe ugrott. A helyzet nagyon hasonló a koronavírus világjárvány által létrejött válság időszakához, és úgy tűnik, hogy ismét a kisvállalatok túlélése forog kockán.

(Fotó: 123RF)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
fatman
2023. január 16. 01:26
a háttérhatalom (birodalmi amerika) a saját gazdatestét (nemzeti amerika) sem kíméli...
powerage
2022. december 24. 11:35
A cikk bájos naivitással feltételezi, hogy a lezárások fő oka a covid volt és a nagyvállalatok csak véletlenül nyertek a szituációval.
nick89
2022. december 24. 11:33
Nálunk is a magyar kisvállalkozásokat zárták be 2X hosszú hetekre, a multik meg a kínaihongkongáruházak meg tömve voltak a kínaivírusra hivatkozva. ja, és semmi támogatást nem kaptak, mert mindent elvittek a NER-esek meg a lölők. 2,5 év alatt ez 6.000 kisvállalkozás halálát jelentette.
tgely
2022. december 24. 09:40
Nem ismerem pontosan az USA számviteli rendszerét, de az infláció a kereskedelmi kisvállalatok esetében könnyen nyereségbe (extra profitba) tolja az egyenleget. Saját hazai példa, hogy míg a kereskedelmi raktár kapacitása az üresedést mutatja addig ezzel szemben az áremelkedésnek köszönhetően a beszerzett áruk árai miatt nyereség képződik. Ezzel csupán egy baj van, hogy semmi köze a valósághoz, fokozva ezzel az állami adóbevételeket, miközben a termék kínálati oldal szűkül és egyre kisebb piaci mozgástér mutatkozik csökkentve a cash flow-t is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!