Példátlan: az egyenlőtlenség csökkentésének rekordere Magyarország a fejlett gazdaságok között

2022. április 19. 17:54

A Mandiner Makronóm rovatában „Beszéljenek a számok!” címmel a választások előtt cikksorozatot indítottunk azzal a céllal, hogy alkalmanként egy-egy olyan állítást elemzünk, amivel lépten-nyomon találkozhatunk ugyan, de a tények mást mutatnak. A 8. részben a legmagasabb és a legalacsonyabb keresetek arányát vizsgáljuk meg. Hazánkban 2020-ban a legalacsonyabb keresetű 10 százalék átlagkeresetének 2,58-szorosa volt a legmagasabb keresetű 10 százalék átlagkeresete. Ez az arány az 5. legjobb az OECD statisztikáiban szereplő 42 ország legfrissebb adatai között, s tíz év alatt nálunk zárult legjobban a kereseti olló. Ilyen mértékű javulás korábban soha nem történt hazánkban, illetve más országban sem tapasztalhattunk hasonlót.

2022. április 19. 17:54
null

 

, a 2. részben azt, hogy , a 3. részben azt, hogy , 4. részben azt, hogy , 5. részben azt, hogy , a 6. részben azt, hogy , a 7. részben pedig azt, hogy .

 
Az OECD a 2020-as évre vonatkozó legfontosabb átlagkereseti mutatóit, köztük a bruttó átlagkeresetek decilisarányait is már 22 ország és az OECD átlaga esetében nyilvánosságra hozta. Továbbá van még 20 olyan ország, ahol a 2019-es vagy a 2018-as a legutolsó ismert adat. 

A világ e 42 országa közül hazánkban volt a járvány első évében az 5. legkisebb a legfelső és a legalsó decilisek átlagkeresetének aránya 2020-ban.

Előttünk csupán Svédország, Norvégia, Finnország és Belgium áll a listában.

A legmagasabb keresetű 10 százalék átlagkeresete 2,58-szorosa volt a legalacsonyabb keresetű 10 százalék átlagának. Az OECD átlaga 3,34, tehát jóval nagyobb az eltérés a legkisebb és a legnagyobb keresetűek között. 

2010-ben Magyarország még a 32. helyen állt, a 4,25-ös arány a tizedik legrosszabb adat volt akkor,

jóval rosszabb az OECD 3,56-os átlagánál. Nálunk akkor jóval nagyobbra nyílt az olló a magas keresetűek és az alacsony keresetűek között.

A 2010-2020 közti 1,68-as javulásunk messze a legnagyobb volt a mért országok között. Az utánunk következő két legnagyobb javulást produkáló Kolumbia és Korea csökkenése is csupán 1,17-1,18 volt, az OECD átlagos javulása egy évtized alatt 0,22, s 14 országban nyílt az olló, nőtt a távolság a két szélső keresetkategória között. 

Ezek a tények is azt mutatják, hogy az ellenzék azon vádjai nem helytállók, miszerint a jól keresők bére növekszik jobban, az alacsony keresetűek pedig leszakadnak.

Az elmúlt 12 év jelentős, több alkalommal 20 százalékos minimálbér emelései mindegyik esetben az alacsony keresetűek bérét emelték nagyobb arányban,

s a felső kategóriákban nem volt átlagosan ilyen arányú növekedés. Az olló épp a 2002-2010 közti időszakban nyílt, amikor a felsőbb keresetkategóriák növekedtek jobban, s a minimálbérek kevésbé, sokszor az inflációt sem érte el az éves emelés. 

A DK európai minimálbér javaslata is nyitná az ollót, mert az unió a minimálbér mértékéről annyit mond csak, hogy igazodjon a szegénységi küszöbhöz és az inflációhoz. Hazánkban jelentősen a szegénységi küszöb feletti a magyar minimálbér, a szegénységi küszöbhöz mért arány a harmadik legmagasabb volt az unióban legutolsó adatok szerint, s 2010 óta az inflációnál jóval magasabb mértékben növekedtünk, amit a reálérték duplázódása is mutat.

Hazánkban az utóbbi 30 év legjelentősebb minimálbér emelkedései mindig a foglalkoztatás bővülésével jártak együtt.

Továbbá tavaly kapott közgazdasági Nobel díjat az az amerikai tudós, David Card, aki empirikus módszerekkel kimutatta, hogy a minimálbér emelése nem csökkenti a foglalkoztatást. Card tudományos eredményei is alátámasztják, hogy a konzervatív magyar kormányok gyakorlatának sikere nem a véletlen szerencse műve, hanem

lehet egyszerre a minimálbért jelentősen emelni és a foglalkoztatást bővíteni, s ez a kereseti olló záródását is eredményezi.

A cikk szerzője Szalai Piroska munkapiaci szakértő.

munkapiaci szakértő.

A magyar gazdaságpolitika az elmúlt évtizedben a 2010 előtti kirekesztő helyett bevonó, inkluzív társadalmat és gazdaságot épített. Ezt már számos nemzetközi, progresszív kutató bizonyította és jelentős részben ez áll a jobboldal rendkívüli, sorozatos választási sikerei mögött is.

és épített. Ezt már számos nemzetközi, progresszív kutató bizonyította és jelentős részben ez áll a jobboldal rendkívüli, sorozatos választási sikerei mögött is.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
baoo
2022. április 24. 02:32
A cikk diszkréten hallgat arról, hogy a bruttó, vagy a nettó keresetekről van-e szó? Nem mindegy! A Fidesz az unió legmagasabb elvonását veti ki a minimálbérre, így a nettó esetén egész mások az arányok!
Takagi
2022. április 21. 15:50
Ez az egyik legnagyobb eredmény.
balbako_
2022. április 21. 15:49
A kereszténydemokrácia a szociális gondok enyhítéséért többet tett/tesz, mint a baloldal.
Alaric
2022. április 21. 15:49
Ez egy jó hír, amire méltán lehetünk büszkék -az egész ország, de különösen mi, kormánypárti szavazók. Nem is látok itt ballib kommentelőt - nem tudnának mit mondani. De hol vagytok ti, kedves barátaim, jobberek - amikor ezt írom, kb. egy nappal a cikk megjelenése után? Szégyellitek a jót? Vagy titkon ti is utáljátok a Zorbánt, csak nem annyira, mint Gyurcsótányt? (Én annak idején, amikor a másik oldal volt hatalmon - na, nem Gurcsány, hanem Horn - tudtam örülni , ha nagy ritkán valami az egész ország javára szólt Ti, barátaim, már annak sem tudtok örülni, amit a mieink érnek el? Csak az utálat tart össze minket mindkét oldalon?)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!