A kemény odamondások leple alatt szárnyalnak Nyugat-Európa kínai kapcsolatai

2021. július 12. 09:42

Az európai politikusokat nem kell félteni, ha Kínának kell keményen odaszólni. A külügyi tisztviselők és diplomaták ontják magukból az elítélő nyilatkozatokat – mindeközben viszont hatalmas pénzek mozognak a háttérben. Nyugat-Európa sikerre vitte a maga keleti nyitását, csak épp a lakosságnak felejtettek el erről szólni. A következő évek viszont változást hozhatnak, és jöhet a nem csak szóban kemény Kína-politika.

2021. július 12. 09:42
null
Admin

„Franciaország nem fogja eltűrni Kínától a fenyegetéseket és a megfélelmlítést” – Clément Beaune, Franciaország Európa-ügyi minisztere. „Remélem, hogy az emberi jogokról szóló párbeszédet is újra tudjuk indítani, amilyen gyorsan csak lehet” – Angela Merkel, Németország kancellárja. „Mély aggodalommal tölt el bennünket az emberi jogok helyzet Hszincsiangban és az új fejlemények Hong Kongban” – Christoph Heusgen, Németország ENSZ-nagykövete. „Kína a szabadságot támadja Hong Kongban, és általánosságban véve a nyugati világot. Ez gyengít bármilyen kapcsolatot, amit Kínával tudnánk építeni, ideértve a kereskedelmi kapcsolatokat” – François-Xavier Bellamy, az Európai Néppárt francia képviselője. Ez a rövid lista csupán egy gyors internetes keresés eredménye, mely mégis jó képet ad arról, milyen hangvételt ütnek meg legtöbbször a nyugat-európai politikusok, ha Kínáról szólalnak fel nyilvánosan.

„Az EU-ban sokszor mondjuk azt, hogy egyszerre többféleképpen tekintünk Kínára: partnerként, versenytársként és rendszerszintű riválisként. Mind a három dimenziót egyszerre kell észben tartanunk.” Heiko Maas német külügyminiszter mondatai kiválóan megvilágítják az a problémát, amivel a nyugat-európai országoknak – közülük is leginkább Németországnak – szembe kell nézniük a Kínával ápolt kapcsolatok terén. A diplomáciai és külgazdasági probléma lényege leginkább az, hogy

az elmúlt évtizedekben a keleti diktatúrával mindinkább szorosabbra fűzött gazdasági kapcsolatok fényében mennyire lehet hitelesen kiállni, s akár szankciókat bevezetni a nyilvánvaló emberi jogsértések kapcsán.

A nyugat-európai politikusok erre a kérdésre azt a választ adták, hogy igyekeznek különválasztani a diplomáciai retorikát az emberi jogok sérelme miatt érzett jogos félelmek kapcsán az egyébként szárnyaló, s az európai vállalatoknak kifejezetten előnyös gazdasági kapcsolatoktól. Teszik mindezt úgy, hogy a nyilvánosság előtt a Kína-ellenes kiállásukat hangsúlyozzák, miközben a háttérben tovább építigetik a gazdasági kapcsolatokat. A következő időszakban viszont olyan változások jöhetnek, melyek miatt muszáj lesz eldönteni, mi a fontosabb: az emberi jogok és az európai értékek védelme a világban, vagy pedig a gyümölcsöző gazdasági kapcsolatok. Eddig – ha döcögve is – de elfért egymás mellett a kettő, de Biden megválasztásával többen már beáldoznák a keleti kapcsolatokat az euroatlanti együttműködés újbóli felvirágoztatásáért, melyet a szélesebb közvélemény is jó néven venne.

A fű alatt építette fel Nyugat-Európa a keleti gazdasági kapcsolatait

Kína felemelkedésének kezdetekor egy cél vezette az európai politikusokat: mindenáron ki akarták venni a saját részüket a milliárdos lakosságszámú ország gazdasági berobbanásából. Az olcsó munkaerőnek és a nem éppen emberbarát, a vállalatoknak kedvező munkajogi környezetnek hála tömegesen telepítették az európai vállalatok gyártósorokat Kínába. Az öröm pedig csak még nagyobb volt akkor, amikor elkezdett létrejönni az egyre szélesedő kínai középosztály, s így az európai cégek szert tehettek a világ egyik legnagyobb – immár komoly vásárlóerővel is rendelkező – exportpiacára.

Carl Hahn, a Volkswagen egykori vezérigazgatója 1984-ben Kínában, az első kínai Volkswagen vegyesvállalt létrehozásáról szóló szerződés aláírása után. (Fotó: volkswagenag.com)
Carl Hahn, a Volkswagen egykori vezérigazgatója 1984-ben Kínában, az első kínai Volkswagen vegyesvállalt létrehozásáról szóló szerződés aláírása után. (Fotó: volkswagenag.com)

Ahogy azonban a világ egyre jobban megismerte Kínát, úgy árnyékolta be a kezdeti lelkesedést az ázsiai óriás háza táján tapasztalható sorozatos emberi jogsértések miatt érzett aggodalom.

A Tienanmen téri vérengzés egyértelmű, szimbolikus jele volt annak, hogy aki Kínával üzletel, az egy elnyomó diktatúra felemelkedéséhez járul hozzá. Szintén éles megütközést váltott ki az európaiakban a tibetiek elnyomása vagy a hong kongi demokratikus rendszer fokozatos leépítése. Újabban pedig az ujgur kisebbség elnyomása miatt érzett aggodalmak uralják a közbeszédet.

Lehettek azonban akármilyen mélyek a fent felsoroltak miatti aggályok, egy dolog mindvégig egészen biztos volt: a gazdasági kapcsolatokat szinte semmilyen módon nem befolyásolta, hogy Kína éppen melyik kisebbséget igyekezett elnyomással beolvasztani a kínai társadalomba, s hogy ehhez hány ember alapvető jogait kellett megsérteni. Sőt, bizonyos szempontból közvetve a Kínával üzletelő vállalatok is kivették a részüket az elnyomásból. Ennek legutóbbi fejleménye például az volt, amikor számos nyugati világmárkáról bebizonyosodott, hogy olyan cégek is vannak a beszállítói hálozatukban, akik bizonyítottan ujgur kényszermunkásokat alkalmaznak.

A gazdasági kapcsolatok terebélyesedéséből az egyszerű európai állampolgárok azonban keveset láthattak.

A Kínával kapcsolatos nyilvános politikai kommunikáció sokkal inkább irányult a különböző jogsértéseket elítélő nyilatkozatokra, mintsem a gazdasági kapcsolatok fontosságának hangsúlyozására.

A világ dolgait nem napi szinten követő fogyasztóknak legfeljebb annyi tűnhetett fel a gazdasági kapcsolatok élénküléséből, hogy egyre inkább megsokasodtak a Made in China felirattal elátott termékek a boltban. Ezt azonban sokkal inkább gondolhatták a globalizáció egyszerű mellékhatásának, mintsem a tudatosan felépített kínai kapcsolatok velejárójának. A háttérben azonban egyre magasabbra szárnyaltak Nyugat-Európa keleti kapcsolatai. Az elmúlt években viszont már úgy tűnik, megvolt a csúcspont, és óvatos leépülés van a láthatáron. Ennek a folyamatnak mutatjuk most meg négy epizódját.

A keleti térnyerés tündöklése és bukása négy felvonásban

1. Dübörög a kereskedelem

Az első, és talán legfontosabb jelenség Nyugat-Európa keleti kapcsolatait illetően a Kínával folytatott kereskedelem egyre jelentősebb felértékelődése.

Az elmúlt évtizedek során Kína jelentősége egyre inkább megnőtt a négy legnagyobb uniós gazdaság kereskedelmi partnerei közt.

Ahogy fentebbi ábránkon már láthatták, a legdinamikusabb növekedés a németek esetében tapasztalható, de kisebb mértékben egész Nyugat-Európa fejlesztette a gazdasági kapcsolatait Kínával.

A legfrisebb adatok alapján az import terén Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország esetében is felkerült Kína a legjelentősebb kereskedelmi partnerek dobogójára – a németeknél ráadásul az első, a franciáknál a második helyre. A németek esetében a Kína felé irányuló export is igen jelentős, ez a kereskedelmi dobogó harmadik fokára volt elég. Ez persze nem meglepő, hiszen a német autóipar egyik legfontosabb piaca a kínai: a német gyártók már háromból egy autót Kínában adnak el.

2. Új Selyemút

Ha a Kínáról és a gazdaságról van szó, évek óta megkerülhetetlen az Új Selyemút: Kína gazdasági térnyerésének eurázsiai zászlóshajója. A projekt lényege, hogy Kína úgy szeretné elmozdítani a világgazdaság tengelyét az euroatlanti kapcsolatokról, hogy közös hálózatba szervezi Eurázsia legtöbb és Afrika egyes országait. A projekt keretein belül számos infrastrukturális beruházás valósul meg a csatlakozó országokban, sorra épülnek a nem épp kedvező feltételű kínai hitelekből a kikötők, autópályák és vasutak. Ennek része többek közt a Budapest-Belgrád vasútvonal is.

Így értelemszerűen a nyugat-európai országokban nincsenek például a Budapest-Belgrád vasútvonalhoz hasonló kínai gigaberuházások. Ugyanakkor az Új Selyemút esetében maga a raison d'être, hogy szorosabb, gyorsabb összeköttetést biztosítson a kínai és a fejlett európai gazdaság között, így ez a tényleges csatlakozás nélkül is hangsúlyos pont Nyugat-Európa és Kína kapcsolatrendszerében.

Kínából érkező tehervonat a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. fővárosi székhelyén 2020. április 10-én. (MTI/Máthé Zoltán)
Kínából érkező tehervonat a Rail Cargo Terminal - BILK Zrt. fővárosi székhelyén 2020. április 10-én. (MTI/Máthé Zoltán)

3. 5G-félelmek

A technológiai világ egyik legjobban pörgő kulcsszava manapság az 5G-technológia. Az európai országok is éppen az 5G kiépítésén fáradoznak, azonban az utóbi időben éles viták alakultak ki arról, hogy kivel is építessék ki a stratégiailag fontos infrastruktúrát. A Huawei tálcán kínálta önmagát, s szívesen felépítené kis túlzással akár egész Európában az 5G-hálózatot. Csakhogy egyesek szerint ez nemzetbiztonsági kockázatot jelent, mivel

a Huawei nem mondható éppenséggel függetlennek a kínai politikai vezetéstől,

így a kínai kommunista párt akár kémkedésre is felhasználhatná a projektet. A nyugat-európai országok éppen ezért még birkóznak vele, hogy engedjék vagy sem a kínai techóriásnak a hatalmas projekt magához vételét. A németek még tavaly év végén fogadták el a saját lex Huawei-üket, mely ha de jure nem is, de de facto kizárta a Huaweit az 5G-bizniszből. Az olaszok szintén tavaly vétózták meg, hogy a túlságosan a Huaweire támaszkodva épüljön ki náluk az 5G-hálózat. A franciák hasonlóan kemény lépést még nem tettek, ugyanakkor rendre hangsúlyozzák, hogy a nemzeti kiberbiztonsági hivatal bármikor nemet mondhat a Huawei túlzott terjeszkedésére. Összességében az 5G kapcsán kialakult félelmek arra világítottak rá, hogy

alakuljanak bármilyen jól az üzleti kapcsolatok, van egy-egy olyan vörös vonal, melyet az európai országok már nem hajlandóak átlépni.

4. A befagyott befektetési megállapodás

2020 decemberében úgy tűnt, szintet léphetnek az EU-Kína kapcsolatok. Az uniós és a kínai vezetők éveken keresztül húzodó tárgyalások után végül igent mondtak az úgynevezett átfogó befektetési megállapodásra. Az egyezséggel – gazdasági értelemben – mind Kína, mind az EU nyert volna, a legnagyobbat viszont egyértelműen a német ipar szakíthatta volna: nem csoda, hogy Angela Merkel még a német EU-elnökség utolsó napjaiban át akarta vinni ennek kapcsán az akaratát. Csakhogy hiába volt akkoriban nagy az öröm a gazdasági szereplők körében, ez nem tarthatott sokáig. Az EU ugyanis (a Tienanmen téri események óta először) emberi jogi alapon szankciókat vezetett be Kínával szemben az ujgurok elnyomása miatt, és több hszincsiangi tisztségviselőt is kitiltott az Unióból. Erre Kína szintén kitiltásokkal válaszolt, többek közt ez Európai Parlament öt képviselője is tiltólistára került. Minderre az EP úgy reagált, hogy addig nem hajlandó tárgyalni sem a befektetési megállapodás elfogadásáról, amíg uniós képviselők kínai tiltólistán vannak. Mindez azért jelentős lépés, mert

ezzel hosszú idő óta először nem csak beszéltek az európai politikusok az emberi jogok védelméről, miközben a háttérben ugyanúgy üzleteltek Kínával, hanem most az emberi jogi kifogások tényleges, kézzelfogható hatással vannak a gazdasági kapcsolatokra is.

Ez pedig akár egy komoly változás előszele is lehet az EU-Kína kapcsolatokban.

Trump Kína karjaiba lökte Európát, de Biden alatt újra erőre kaphatnak az euroatlantisták

A nyugat-európai országok kapcsolatainak elmélyülése Kínával az utóbbi időben egyáltalán nem független Donald Trump egykori amerikai elnök 2016-os megválasztásától.. Az üzletemberből republikánus politikussá avanzsált Trump élesen szakított azzal az évtizedes amerikai politikával, miszerint az Egyesült Államok feladata volna a világ ügyes-bajos dolgainak rendbentartása és a demokratizáció előremozdítása.

Trump a szövetségeseivel sem bánt kesztyűs kézzel: sorozatosak voltak a vitái a nyugat-európai vezetőkkel, s rendszeresen kritizálta őket azért, mert – főként katonai értelemben – szerinte eddig túlságosan az USA-ra támaszkodtak.

Ez a vákuum két fontos folyamatnak nyitott teret. Egyrészt Kína látva, hogy a világ lényegében vezető nélkül maradt, igyekezett mindinkább a Föld elsőszámú hatalmaként feltüntetni magát. Ezzel párhuzamosan az európai országok is felismerték, hogy nem igazán támaszkodhatnak már Trump Amerikájára. Így pedig adta magát, hogy a világ másik nagyhatalma, a kínaiak felé forduljon az EU, s próbálja meg minél több lábon állva kiépíteni a stabilitását. Ennek a Kína felé fordulásnak lett volna a kicsúcsosodása a fentebb már említett befektetési megállapodás. Csakhogy közben az amerikaiak megválasztották elnöknek a demokrata Joe Bident.

Azt már előzetesen is tudni lehetett, hogy Biden a külpolitika terén igyekszik majd visszaépíteni az Egyesült Államok vezető szerepét. Előzetes terveit beiktatása után nem is hazudtolta meg a demokrata elnök.

Újra barátságos lett a hangvétel az USA és az EU között,

Biden már többször is egyeztetett európai kollégáival, akikkel szemmel láthatóan jól szót értett. Az eddig legnagyobb bejelentésre pedig alig egy hónapja, a júniusi G7-es csúcstalálkozón került sor. Ekkor hirdette meg ugyanis Biden a Build Back Better World (B3W) elnevezésű tervét, mely lényegében egy nyugati összefogással létrehozott ellenselyemúttal venné fel a versenyt a kínai térnyeréssel szemben. Ennek jelentőségéről korábbi cikkünkben olvashat részletesebben.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Joe Biden amerikai elnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b-j) sajtótájékozatót tart az Európai Unió-Egyesült Államok csúcsértekezleten Brüsszelben 2021. június 15-én. (MTI/AP/Patrick Semansky)
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Joe Biden amerikai elnök és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke (b-j) sajtótájékozatót tart az Európai Unió-Egyesült Államok csúcsértekezleten Brüsszelben 2021. június 15-én. (MTI/AP/Patrick Semansky)

Az a fránya közvélemény

A Kínával folytatott gazdasági kapcsolatokat hosszú időn keresztül az segítette, hogy az európai közvélemény lényegében semmit nem tudott az ázsiai óriásról és a benne rejlő potenciálról, így az ottani emberi jogsértésekről szóló híradások is csak ritkán ütötték meg az átlagemberek ingerküszöbét. Ez azonban napjainkra megváltozóban van. Ahogy egyre jelentősebb szereplő lett a viággazdaságban és a világpolitikában, úgy a közvéleményhez is egyre több információ jut el Kínát illetően. Ma a már a legtöbben tudnak Kína európai értékekkel összeegyeztethetetlen tevékenységeiről, s markáns véleménnyel rendelkeznek a Hszi Csin-ping országáról.

Ez a vélemény pedig elég lesújtó. A nyugati országok lakosságának többsége negatívan vélekedik Kínáról, ez pedig értelemszerűen a politikusok mozgásterére is kihat: egy olyan országban, ahol a legtöbbeknek erős és negatív véleménye van Kínáról, szinte politikai öngyilkosság szembemenni a közvéleménnyel és a fű alatt tovább mélyíteni a gazdasági kapcsolatok. Kína megítélésének szintén nem kedvezett, hogy a már másfél éve tomboló koronavírus járvány éppen Kínából indulva terjedt el világszerte. Az utóbbi időben pedig többen már igen magas szinteken is azt feszegetik, hogy a vírus nem is természetes úton, hanem a Vuhani Virológiai Intézetből kiszabadulva robbanthatott ki járványt. Ahogy korábbi cikkünkben kifejtettük, ha beigazolódna ez a teória, az gyökeresen forgathatná fel a Kína megítélését a világban és méginkább alááshatná az ázsiai nagyhatalom amúgy is megtépázott nemzetközi tekintélyét.

Éppen ezért a fentiek alapján az várható Nyugat-Európa és Kína kapcsolatrendszerében, hogy bár a jelenlegi gazdasági kapcsolatokat mindenki igyekszik majd megőrizni (révén ezek üzletileg mindenkinek jövedelmezők), ezek bővítésére – főleg kifejezetten kormányzati támogatással – nem igazán lehet számítani, mivel ezek nagy nyilvánosságot kapva könnyen egy-egy politikusi karrierút végét jelenthetnék. Ahhoz pedig, hogy az európai politikusok ily módon elkezdjenek visszatáncolni az eddig szoros kapcsolatokból Kínával, jelenleg ráadásul minden csillag együtt áll, kezdve az Európa-barát amerikai külpolitikával, Kína megromlott megítélésén át egészen Merkel közelgő távozásáig. Ennek talán a nulladik lépése pont az uniós átfogó befektetési megállapodás befagyasztása volt.

Magyarország saját utat jár, de eddig ez sem túl sikeres

A teljes kép érdekében érdemes röviden arról is szót ejteni, hogy Magyarország milyen viszonyt épített ki az elmúlt egy évtizedben az ázsiai óriással. A magyar külügy az utóbbi időben egyre gyakrabban veri ki a biztosítékot Brüsszelben azzal, hogy sorra vétózza meg a Kínát elítélő uniós külpolitikai nyilatkozatokat. Teszi mindezt arra hivatkozva, hogy az ilyesféle nyilatkozatok álláspontja szerint nem bírnak komoly súllyal, s az Európai Uniónak inkább a Kínával való kapcsolatok építésére, mintsem rombolására kellene játszania.

A Kínával ápolt jó viszony a keleti nyitás poltikájának meghirdetése óta fontos sarokpontja az Orbán-kormányok külpolitikájának. Ettől a kormány anno azt remélte, hogy Magyarország exportkitettségének diverzifikálásával erősödik majd Magyarország szuverenitása. Mindezzel csupán egy apró gond van: hiába a jó kapcsolatok, a magyar export adatokban mégsem látni, hogy olyan vonzó lenne Kína számára Magyarország.

A közvetlen küldöldi befektetéseket nézve pedig bár Magyarország jobban teljesít, mint a régió többi országa, ez mégsem jelent számottevő kínai jelenlétet hazánkban*. Erről részletesebben keretes írásunkban olvashatnak.

Mindenki felfújja Közép-Kelet-Európába áramló „kínai pénzcunami” narratíváját

Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, egy frissen megjelent kutatás szerint nemcsak magyar, hanem régiós jelenség, hogy a kormányok eltúlozzák a régióba áramló kínai tőke mennyiségét. A kutatás szerzői rámutattak, hogy szinte lehetetlen kiigazodni a különböző adatok közt a kínai befektetéseket illetően. Emellett kiemelték azt is, hogy sok ország esetében bár kifejezetten nagy lehet a kínai közvetlen külföldi befektetés, ez mégsem eredményez nagymértékű tőkébeáramlást – Magyarország esetében például 2020-ban több, mint egy milliárd euróval kevesebb volt a kínai tőkebáramlás, mint az FDI-érték. Ennek oka a statisztikai definíciókban rejlik, ezek alapján ugyanis az is FDI-nek számít, ha egy kínai vállalat egyesül vagy felvásárol egy nemzetközi vállalatot, melynek történetesen a régióban is volt egy leányvállalata. Az sem mellékes továbbá, hogy habár a túlfűtött kommunikációs csaták alapján a laikusok számára úgy tűnhet, hogy Kína szerepe mindennél fontosabb régiónkban, a számok ebben az esetben is mást mutatnak. Az adatok alapján ugyanis a német vagy épp amerikai közvetlen külföldi tőkebefektetések még mindig messze túlszárnyalják a kínaiakat a régió legtöbb országában.

Ahogy korábbi írtuk, egy frissen megjelent kutatás szerint nemcsak magyar, hanem régiós jelenség, hogy a kormányok eltúlozzák a régióba áramló kínai tőke mennyiségét. A kutatás szerzői rámutattak, hogy szinte lehetetlen kiigazodni a különböző adatok közt a kínai befektetéseket illetően. Emellett kiemelték azt is, hogy sok ország esetében bár kifejezetten nagy lehet a kínai közvetlen külföldi befektetés, ez mégsem eredményez nagymértékű tőkébeáramlást – Magyarország esetében például 2020-ban több, mint egy milliárd euróval kevesebb volt a kínai tőkebáramlás, mint az FDI-érték. Ennek oka a statisztikai definíciókban rejlik, ezek alapján ugyanis az is FDI-nek számít, ha egy kínai vállalat egyesül vagy felvásárol egy nemzetközi vállalatot, melynek történetesen a régióban is volt egy leányvállalata. Az sem mellékes továbbá, hogy habár a túlfűtött kommunikációs csaták alapján a laikusok számára úgy tűnhet, hogy Kína szerepe mindennél fontosabb régiónkban, a számok ebben az esetben is mást mutatnak. Az adatok alapján ugyanis a német vagy épp amerikai közvetlen külföldi tőkebefektetések még mindig messze túlszárnyalják a kínaiakat a régió legtöbb országában.

Mindezt összevetve a fentebb írtakkal egy fontos megállapításunk lehet: szemmel láthatólag

a kínai vezetést lényegében egy fikarcnyit sem érdekli az, hogy hogyan viszonyul hozzá a fogadó ország.

Ha van gazdasági racionalitása a kapcsolatok elmélyítésének, akkor nem jelent számára gondot, hogy olyan nyugat-európai országokkal üzleteljen, melyek (szóban) élesen elítélik őt. Ha pedig nem éri meg neki gazdaságilag külön figyelmet szentelni egy másik országra, akkor ott lehet akármilyen Kína-barát a politikai vezetés, az nem fogja odavonzani a kínai pénzeket.

(Címlap: Hszi Csin-ping kínai államfő (j) fogadja Angela Merkel német kancellárt a pekingi elnöki vendégházban 2019. szeptember 6-án. MTI/EPA/DPA/Michael Kappeler)

*A magyarországi kínai FDI kapcsán cikkünk korábbi verziójában hibás megfogalmazást használtunk, a szöveget olvasói jelzésre frissítettük és kiegészítettük.

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
shittingbull
2022. március 24. 17:35
shittingbull
2022. március 24. 17:34
shittingbull
2022. március 24. 17:34
szalkai
2021. július 13. 17:21
Pontosan! Az "ujgur vérengzések halálos áldozatainak száma érdekelne, de nem találom egyetlen forrásban se. Összesen 10? Esetleg 100? Talán összesen ezer? Bár nyilván egy is sok, de tegyük a mérleg másik serpenyőjébe: az USA-ban egy átlagos nap 50 embert ölnek meg, évente 15-20 ezret. Az érintett Hszincsiang tartománnyal szomszédos Afganisztánban az amerikai módszer szerint a muzulmán szélsőségesek elleni háborúnak 2001-óta 212 ezer áldozata van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!