Gazdasági fellendülés: Új-Zéland dollármilliókat szán a technológiai fejlesztésekre

2021. június 18. 23:33

Az új-zélandi kormány dollármilliókat különített el technológiai kezdeményezésekre, hogy ezáltal segítse az ország kilábalását a világjárvány okozta gazdasági válságból.

2021. június 18. 23:33
null

A források egy része (44 millió dollár) a kisvállalkozók digitális készségeinek fejlődését támogatja majd, de szintén nagy hangsúlyt fektetnek az egészségügyi ágazat digitális átalakulására is.

Az eddigi eredményeket megőrzik, és további fejlesztéseket támogatnak

A 2021. évi jólléti költségvetés részeként meghirdetett csomaggal kapcsolatban a kormány kijelentette, hogy szeretnék megerősíteni a járvány során elért digitális eredményeket, valamint kibővítik a meglévő digitális készségprogramjukat, hogy annak keretében a már beiratkozott 20.000 gyakornok mellett, további 60.000 kisvállalkozás is részt vehessen a képzésen. Ezenkívül tanácsadással is szolgálnak az üzleti igények felméréséhez és 30.000 kisvállalkozás egyedi üzleti tervének elkészítéséhez. 

Az egészségügy sem maradhat ki

A program része egy 170 millió dolláros csomag, amelyet az új-zélandi egészségügyi ágazat különböző, digitális átalakulását segítő, kezdeményezéseinek támogatására fordítanak. Így javulhat a digitális infrastruktúra minősége és kapacitása, beleértve a Hira rendszerét, ami a nemzeti egészségügyi információs platform. Ennek fontos szerepe van az egészségügyi rendszer reformjának bevezetésében, és feladata, hogy javítsa az új rendszer teljesítményét. 

Számos területre pozitív hatással van a digitalizáció

Jacinda Ardern miniszterelnök, a költségvetést kommentálva elmondta, hogy a program az infrastruktúra beruházások révén további munkahelyeket fog teremteni, és segít orvosolni olyan problémákat is, mint a lakhatási nehézség, az éghajlatváltozás, a gyermekjóléti hiányosságok és az egyenlőtlenség. Továbbá biztosítani fogja olyan, már sikeresen működő projektek folytatását, mint például a képzési és oktatási programok, melyek eredményesen készítik fel az új-zélandiakat a munkaerőpiaci kihívásokra. 

A maorikat is bevonják az 5G fejlesztésekbe

A kormány 10 millió dollárt fektet az 5G technológia széles körű, vidéki régiókat is elérő, terjesztésére. Ezzel szeretnék enyhíteni a hálózati kapacitásra nehezedő nyomást, és ezáltal tudnak gyorsabb internetet biztosítani nagyobb tömegek számára. Ehhez a csomaghoz kapcsolódik egy 5,7 millió dolláros munkaügyi beruházás, melynek segítségével jelentősen növekedhet a maori érdekeltség az 5G technológia területén. Ez hatalmas lépés lesz abba az irányba, hogy a maorik is képesek legyenek kivenni részüket a digitális gazdaság eredményeiből, ugyanakkor segít a kormánynak az 5G igazságos kereskedelmi elosztásában. 

Gyorsabb ügyintézés, olcsóbban

A költségvetés tartalmaz 36 millió dollárnyi forrást a Business Connect digitális platform bővítésére, amely integrált szolgáltatásokat nyújt vállalkozások számára a helyi és központi kormányzattal való kapcsolattartáshoz. Azt is lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy egy helyen, online intézzék számos engedély beszerzését vagy a regisztrációt különböző kormányzati szerveknél, ezzel egyszerűsítve az ügyintézést és csökkentve annak költségeit. 

Digitálisan veszélyeztetett Új-Zéland

A költségvetési bejelentésre egy nappal azután került sor, hogy számítógépes támadás érte az ország egészségügyi szolgálatát, ami teljesen megbénította és károsította annak informatikai rendszerét. A nyomozók folyamatosan próbálják feltárni az okozott károkat és azok mértékét. Vizsgálják, hogy mennyire sérült a betegnyilvántartás, viszont az már biztos, hogy számos előzetesen foglalt időpont törlődött a rendszerből. Egy csoportot, akik részt vettek a támadásban már azonosítottak. Ők vállalták a felelősséget, és együttműködnek a Nemzeti Kiberbiztonsági Központtal a helyreállítás érdekében. 

A cikk szerzője Papp Helga.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!