Az OECD szerint az Egyesült Királyság az egyik legerősebben fejlődő ország a Covid után

2021. június 21. 19:38

Az Egyesült Királyság gazdaságának felépülése a pandémia után erősebb lesz, mint azt korábban gondolták. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerint az Egyesült Királyság 2021-ben valószínűleg 7,2 százalékkal nő, szemben a márciusi 5,1 százalékos előrejelzéssel. Az OECD a globális növekedésre vonatkozó előrejelzését 5,8 százalékára emelte a decemberi 4,2 százalékhoz képest. Felhívták a figyelmet az egyenlőtlen növekedésre. A szervezet szerint a gazdaságilag erős országok között az Egyesült Királyság növekedése a leggyorsabb.

2021. június 21. 19:38
null

A brit kancellár, Rishi Sunak úgy véli, hogy a pozitív előrejelzést az oltóanyag bevezetésének és a kormány munkahelyteremtési tervének köszönheti. A kancellár azonban arra figyelmeztet, hogy biztosítani szükséges az államháztartás alapjait és a fennálló adósságot pedig mihamarabb csökkenteni.

Az OECD szerint a világgazdaság kilátásai pozitív irányba fordultak, a tevékenység visszatért a pandémiát megelőző szintre. Mindazonáltal a 2022 végére várt eredményektől elmaradnak. 

Az OECD dicsérte az ösztönző intézkedéseket és az oltások gyors bevezetését a növekedés fellendítése érdekében a gazdagabb országokban. Ugyanakkor úgy látják, hogy a fejlődő országok lassú cselekvési terve fenyegeti a gazdasági fejlődésüket. Amíg a világ népességének nagy részét nem oltották be addig a „gyógyulás” egyenetlen marad, és az újabb kudarcok lehetőségeinek vannak kitéve.

A globális növekedést az USA erős fellendülése fogja vezetni, ahol az előrejelzések szerint a GDP ebben az évben eléri a 6,9 százalékot, majd 2022-ben 3,6 százalékra enyhül - tette hozzá az OECD. A kínai termelés is felzárkózott, de a feltörekvő piacok gazdaságai, köztük India, továbbra is jelentős hiány mutatkozik a GDP-ben.

Az Egyesült Királyságra vonatkozó erős előrejelzés tükrözi az oltás kulcsfontosságú szerepét a gazdasági fellendülés támogatásában.

Az övéké a leggyorsabb növekedés a gazdag országok között. De ez azt is tükrözi, hogy az Egyesült Királyság az egyik legmélyebb visszaesésből igyekszik felállni.

Az OECD jelentés továbbá ízelítőt ad arról is, hogy az országok hogyan teljesítenek az egészségügyi válság során, meghatározva azt, hogy mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy visszatérjenek az egy főre jutó gazdasági aktivitás (GDP) előtti szintre. Az Egyesült Királyság esetében ez a jövő év közepére tehető, csakúgy, mint Olaszország és Kanada esetében.

Ez ugyan néhány hónappal megelőzi Franciaországot és Spanyolországot, de az USA, Japán és Németország mögött van. Több feltörekvő gazdaság mögött áll, köztük Kína, amely elsőként nyerte vissza az elveszített talajt.

Angel Gurría, az OECD főtitkára szerint sürgősen fokozni kell az oltások gyártását és méltányos elosztását.

A hatékony oltási programok sok országban azt jelentették, hogy a mai gazdasági kilátások ígéretesebbek, mint a pusztító világjárvány kezdete óta bármikor

– mondta a főtitkár.

Az OECD vezető közgazdásza, Laurence Boone szorosabb nemzetközi együttműködést sürget a nemzetek között, hogy segítsenek a szegényebb országoknak forrást biztosítani lakosságuk beoltására. Az emberek és a vállalkozások jövedelemtámogatásának folytatódnia kell, de a korlátozások enyhülésével ezeket célzottabban kell megtenni ott, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, ideértve az átképzést és az elhelyezést is.

Az OECD szerint a támogatásnak az életképes vállalkozásokra is összpontosítania kell, hogy ösztönözze az adósságtól a saját tőkéig való elmozdulást, hogy az munkahelyeket teremtsen és befektessen a digitalizációba.

Az államadósság a legtöbb gazdaságban nőtt a járvány következtében, de a jelenlegi alacsony kamatlábak kezelhetővé tették az adósság kezelést.

Az Egyesült Királyságban, miközben az előrejelzések szerint a GDP jövőre visszatér a pandémiát megelőző szintre, az OECD arra figyelmeztet, hogy a Brexitet követően megnövekedett határköltségek fogják sújtani a külkereskedelmet.

A munkanélküliség várhatóan 2021 végén eléri a csúcsot, valószínűsíthetően a furlough-rendszer lejártával 6,1 százalékra nő. Az OECD azt javasolja, hogy az Egyesült Királyság kormánya tartsa fenn a támogatási intézkedéseket mindaddig, amíg a gazdasági fellendülés meg nem valósul, a vállalkozásokra és a legjobb növekedési kilátásokkal rendelkező ágazatokra összpontosítva. A jelentés szerint az EU-val való szorosabb kereskedelmi kapcsolat középtávon javítaná a gazdasági kilátásokat.
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!