Megindult az orosz gazdaság: várhatóan még a nyáron helyre áll a GDP

2021. augusztus 10. 13:50

„Az orosz gazdaság a következő hetekben, a vártnál korábban, helyreáll a világjárvány előtti szintre, de a hatóságoknak támogatniuk kell a befektetési tevékenységet, hogy ez a jövőben évi 3 százalékkal növekedjen” – mondta Polina Kryuchkova, a gazdasági miniszterhelyettes.

2021. augusztus 10. 13:50
null

Oroszország nyersanyagfüggő gazdasága javulóban van, a 2020-as 3 százalékos visszaesés után, ami az elmúlt 11 év időszakát tekintve a legmagasabb. Bár az elemzők arra figyelmeztetnek, hogy a fellendülés a strukturális reformok és beruházások hiánya miatt, hamar elapadhat. A gazdasági miniszterhelyettes elmondta, hogy a minisztérium számítása szerint a bruttó hazai termék ez év júniusban vagy júliusban visszaáll a 2019 negyedik negyedévének szintjére.

A fellendülés gyorsaságát és időzítését tekintve felülmúlja a várakozásokat

– mondta Kryuchkova a Reutersnek adott interjújában. 

Hozzátette, hogy a fogyasztói kereslet és az ipari termelés egyaránt élénkül, annak ellenére, hogy az olajtermelést akadályozza a globális OPEC+ megállapodás, ami a kibocsátás visszaszorítását szorgalmazza.

2021-ben a GDP növekedése kissé meghaladhatja a legfrissebb, 2,9 százalékos előrejelzést, közel a minisztérium 3 százalékos céljához

– mondta Kryuchkova. 

Ez jóval lassabb, mint 2000 és 2008 között, amikor a gazdaságot a növekvő olajárak horgonyozták le és évente átlagosan körülbelül 7 százalékkal nőttek.

(fotó: tellerreport.com)

A miniszterhelyettes szerint a lefelé mutató kockázatok az otthoni fogyasztói kereslethez és a bizonytalansághoz köthetőek, valamint, hogy a világ hogyan vonul ki a puha monetáris és fiskális politikából, mely erősen a koronavírus okozta válság következményeivel van átitatva.

Oroszország exportjait tekintve hosszabb távon kockázattal számolhat, mivel globális erőfeszítéseket tesz a szénlábnyom csökkentésére.

Ha nem tesznek különleges intézkedéseket a befektetési tevékenység támogatására, a technológiai áttörések érdekében, akkor a folyamatos növekedési ütem (Oroszországban) körülbelül 2 százalék lesz

– emelte ki Kryuchkova.

(fotó: Andrey Rudakov/Bloomberg)

A tőkebefektetések, amelyek a gazdasági növekedés egyik fő hajtóereje, 1,4 százalékkal zsugorodtak 2020-ban, mivel az üzleti tevékenységet elfojtotta a COVID-19 világjárvány. Az olajár csökkenése és a Moszkva elleni szankciókkal kapcsolatos aggodalmak is rontották a rubelt. Arra lehet számítani, hogy az orosz fizetőeszköz a jelenlegi olajárak szintjén, várhatóan fokozatosan helyreáll.
 

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Armageddon
2021. augusztus 25. 09:56
Orosz belügy, leszarjuk!
Intel
2021. augusztus 10. 23:39
Ez tipikus dezinformáció. A tény: 9 orosz megfulladt mert eltörött az oxigéncső a COVID osztályon. Ilyen az ingrastruktúra helyzete.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!