A járvány után jöhet az újabb világgazdasági robbanás? Ezt tanítja nekünk a történelem

2021. május 28. 16:19

A közgazdászok hatalmas gazdasági robbanásra készülnek. A feltételezés pedig nem alaptalan: mutatjuk, hogyan lőtt ki a világgazdaság a korábbi járványok után. A Makronóm cikke.

2021. május 28. 16:19
null
Admin

Bár a koronavírus-járvány a világ egyes pontjain ezekben a percekben is javában tombol, a közgazdászok már másfelé fordították a figyelmüket.

Az elemzők árgus szemekkel figyelik, hogy vajon bejönnek-e a járvány végeztével hatalmas gazdasági robbanást váró jóslatok.

A Goldman Sachs például 6,8 százalékra tette az USA idei GDP növekedését, de a világ többi országának sem kell majd szégyenkeznie: a brit Economist G7-es országokat vizsgáló gyűjtése szerint a francia, a brit és a kanadai növekedés is öt százalék felett lesz, de a németek, az olaszok és a japánok is jelentős felíveléssel számolhatnak. A várakozások szerint a magyar GDP is 4–4,5 százalékkal növekedhet idén.

Első ránzésésre szokatlan lehet, hogy egy történelmi mértékű gazdasági zuhanás után rögtön egy hasonló léptékű szárnyalás következhet. Ahhoz, hogy ezt megérthessük, érdemes áttekinteni, hogyan is reagált a világgazdaság a korábbi járványok során.

A Franciaországban az 1830-as években pusztító kolerajárvány komoly sebeket ejtett a francia lakosságon: a párizsi lakosság mintegy 3 százeléka egyetlen hónap leforgása alatt életét vesztette, s rengetegen vidékre menekültek a sűrűn lakott fővárosból. Az akkori egészségügyi vészhelyzet lecsengésével viszont egy igazán prosperáló időszak vette kezdetét a franciáknál, hiszen ráléptek az ipari forradalom akkor már Nagy-Britannia által megkezdett ösvényére. Azt sem szabad ugyanakkor elfelejteni, hogy a járvány után a társadalmi elégedtlenség is fellángolt az elszegényedett franciák körében – erről Victor Hugo világhírű regénye ad képet.

Egy kolerában elhunyt beteg által kiváltott félelem az 1832-es kolerajárvány idején Párizsban. (Kép: leparisien.fr)
Egy kolerában elhunyt beteg által kiváltott félelem az 1832-es kolerajárvány idején Párizsban. (Kép: leparisien.fr)

A majdnem kétszáz évvel ezelőtti események jól példázzák a járványok (s tágabban értelmezve a bizonyos külső sokkhatások) hármas közgazdasági következményeit:
  1. A válságot követően az emberek ki akarnak mozdulni és el akarják költeni a felhalmozódott pénzüket, ugyanakkor a bizonytalanság még sokáig ott marad a levegőben.
  2. A krízis arra ösztönzi az embereket és a vállalatokat, hogy új dolgokat próbáljanak ki, ezzel felforgatva az addigi gazdasági struktúrákat.
  3. Ezek mellé gyakran politikai elégedetlenség is társul, mely gazdasági hatásai lényegében kiszámíthatatlanok.

Egy pénzhegyen ül a lakosság, ami bármelyik pillanatban rázúdulhat a világgazdaságra

Az elmúlt évben lakossági megtakarítások az egekbe szöktek. A New York Times megfogalmazása szerint

a lezárások miatt kényszerű megtakarítások és az állami keresletösztönző pénzosztások miatt. A folyamat Magyarországon is ugyanúgy megfigyelhető: Nagy Márton miniszterelnöki főtanácsadó a Kossuth Rádiónak adott interjújában azt mondta„a pandémia alatt a lakosság megtakarítási rátája akár a 11 százalékot is elérhette, ami a válság előtti 8-9 százalékos rátához képest közel 30 százalékkal magasabb. A békeidőkhöz képest ez éves szinten 500-700 milliárd forintos többletmegtakarítást is jelenthet.” A volt jegybanki alelnök szerint az most a legnagyobb kérdés, hogy „ez a szuperlikvid állomány mikor és milyen mértékben mozdul meg”.

Mindez egybevág a történelmi tapasztalatokkal: a 1870-es évekbeli brit feketehimlő-járvány alatt a szigetországban a lakossági megtakarítások megduplázódtak, a spanyol nátha idején pedig az amerikaiak takarítottak meg rekordösszegeket. Azaz, a fejlett világ lakossága pontosan úgy reagált a COVID-pandémiára, mint az a történelmi előzmények tükrében várható volt. Így pedig érdemes megvizsgálni azt is, hogyan reagáltak a fogyasztók és a vállalatok a korábbi járványok során.

Az Economist elemzése szerint ahogy az élet visszaáll a normális kerékvágásba, a költekezés növekedni kezd, mely segít a foglalkoztatottság helyreállításában is. A New York Times még ennél is erősebben fogalmaz: szerintük

a felhalmazott pénzek úgy ömlenek majd a gazdaságra, mint a hegyekben megolvadó hó.

Ez pedig egyfajta láncreakciót indíthat be: ahogy az emberek kiszabadulnak a bezártságból, megindulhat a verseny a hotelszobákért és az éttermek asztalaiért. A megugró kereslet kiszolgálásra a vállalatok újra kapkodni fognak a munkaerőért, így pedig az eddigi munkanélkülieket is gyorsan felszippanthatja munkaerőpiac.

Az ugyanakkor kiemelendő, hogy amíg a háborúk után általában erősödő infláció figyelhető meg, addig ez a járványokat követő évekre nem jellemző. Ez az emberek fokozott óvatosságával magyarázható, mivel így a felhalmozott pénztömeg nem egyszerre árasztja el a gazdaságot, hanem fokozatosan pumpálják vissza azt a fogyasztók, ahogy egyre kevésbé félnek a járvány újbóli visszatérésétől. Ennek kapcsán azt érdemes viszont megemlíteni, hogy a jelenlegi helyzet annyiban mindenképp más, mint a korábban pusztító járványok esetén volt, hogy a rekordtempóban kifejlesztett vakcináknak hála kicsi arra az esély, hogy elhúzodjon a válság és újabb, az előzőekhez hasonló súlyosságú hullámok sújtsák a lakosságot.

Oltáshoz készíti elő a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinát Kardosné Huszár Ildikó asszisztens az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben kialakított oltóponton 2021. május 26-án. (MTI/Rosta Tibor)
Oltáshoz készíti elő a kínai Sinopharm koronavírus elleni vakcinát Kardosné Huszár Ildikó asszisztens az orosházi Dr. László Elek Kórház és Rendelőintézetben kialakított oltóponton 2021. május 26-án. (MTI/Rosta Tibor)

Így pedig

sokkal élesebb lehet az átmenet a járványból a poszt-pandémiás időszakba, ami fogyasztói optimizmussal társulva akár az infláció erős megugrásához is vezethet.

Az inflációs félelmek pedig nem tűnnek alaptalannak. Az USA-ban például számos neves közgazdász arra figyelmeztetett, hogy Biden gazdasági mentőcsomagja túlfűthetik a gazdaságot azáltal, hogy meggondolatlanul túl sok pénzt öntenek bele. De hasonló aggályok Magyarországon is felmerültek. A Költségvetési Tanács szintén a gazdaság túlfűtöttségétől félve került vitába a Pénzügyminisztériummal a 2022-es költségvetés egyes sarokszámait illetően.

A járványok után több kockázatot is hajlandók bevállalni az emberek

A járványok második fontos hatása a keresleti oldalon jelentkezik. Amíg ugyanis egyesek már-már túlzottan is óvatossá válnak, addig mások épp, hogy bátrabbak és vakmerőbbek lesznek válságokat követően. A történészek úgy tartják, a középkori pestisjárványok kalandvágyóbbá tették az európaiakat, ez pedig nagyban hozzájárulhatott az földrajzi felfedezőutak elindításához. Ez a vállalkozószellem pedig egyesekben ma is megjelenhet, mely lehetőséget ad a járvány miatt kialakult piaci rések betöltésére.

A vállalati oldalon jelentkező további hatás az automatizáció felgyorsulása a járványok következtében. Az IMF egy korábbi kutatása például azt találta, hogy a pandémiás események meggyorsítják a robotok elterjedését. Az automotazáció és a digitalizáció terén történt befektetések pedig értelemszerűen a járvány után is velünk maradhatnak, és hosszútávon is formálhatják a gazdaságot. Ez bizonyos szinten párhuzamba állítható az egykori olajválság hatásaival. Akkor ugyanis a megugró olajárak olyan technológiai újításokat katalizáltak, melyek – lévén sokkal gazdaságosabban használták fel az üzemanyagot – hosszútávon is csökkentették az olaj iránti keresletet.

Az ugyanakkor nem igaz, hogy az egész folyamat vesztesei a dolgozók lennének, mivel

a történelmi tapasztalatok alapján a reálbérek a járványok után gyakran emelkedésnek indulnak.

Ez persze részben annak köszönhető, hogy a számos haláleset miatt a megmaradó népesség a korábbinál jobb alkupozícióba kerül a munkáltatókkal szemben.

A járványok rávilágítanak az egyenlőtlenségekre, ez pedig politikai konfliktusokat szülhet

Amikor az emberek tömegesen kezdik el a saját bőrükön érezni egy-egy válsághelyzet hatásait, akkor a politika figyelme gyakran az elvont gazdasági mutatókról a dolgozók gyakorlati megsegítésére terelődik. Ez a jelenlegi járvány során is remekül megfigyelhető volt: a világ kormányai sokkal inkább koncentráltak a munkanélküliség elszabadulásának megfékezésére, még ha ez például az államadósság növekedésével járt is. Ez persze nem véletlen: a London School of Economics kutatói szerint

a járvány alatt az emberek sokkal érzékenyebbek az egyenlőtlenségekre,

mely által választópolgári nyomás helyeződik a politikusokra. Ennek nem megfelelő kezelése esetén az sem kizárt, hogy az elégedetlenség erőszakba csap át: egy kutatás szerint például az Ebola-járvány 2013 és 2016 között 40 százalékkal növelte meg a polgári erőszakot Nyugat-Afrikában.

Az ebolajárvány miatt védőruhát viselő egészségügyi dolgozók a guineai fővárosban, Conakryban 2014. november 3-án. (MTI/EPA/Kirstin Palitza)
Az ebolajárvány miatt védőruhát viselő egészségügyi dolgozók a guineai fővárosban, Conakryban 2014. november 3-án. (MTI/EPA/Kirstin Palitza)

A helyzetet csak súlyosbítja, hogy egyes előrejelzések szerint a válság utáni robbanásból a különböző társadalmi csoportok nem egyenlő módon részesülnek majd. Tara Sinclair, a George Washington Egyetem közgazdásza úgy véli, „láthatunk a jövőben egy gazdasági robbanást, de ez lehet, hogy egyeseket csak méginkább hátrahagy, vagy csak csörgedezik hozzájuk majd valami, amikor egy egész vízesésre volna szükségük”.

A kutatások arra engednek következtetni, hogy társadalmi nyugtalanság a járvány vége után két évvel csúcsosodik ki –

azaz nem árt kiélvezni a közelgő gazdasági robbanást, mert utána akár egy váratlan fordulat is jöhet a történetben.

(A cikk az Economist, a New York Times és a Morningstar írásainak felhasználásával készült. Fotó: Tűzijáték a Duna felett Budapesten a nemzeti ünnepen, 2019. augusztus 20-án. MTI/Koszticsák Szilárd)

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Somaa
2021. május 30. 01:40
Apró bibi, hogy nem a járvány után vagyunk, hanem egy fázisában, ami most még épp úgy tűnik, hogy a vége, de ezt senki sem mondhatja meg biztosan. Az indiai mutáns riogat (nem utolsósorban, Indiában és egy sor indokínai országban éppen tombol a járvány javában még). Tegyük fel lecseng a járvány... akkor utána jön a válság, most még csak járvány miatti, vagy járvány közbeni válság van... a járvány hatására történt károk okozta válság, még az elkövetkezendő években LESZ, és ha a történelmet nézzük, akkor a Nagy Gazdasági Világválság, mely a spanyolnátha világjárvány után (nem mellesleg egyúttal a világháború után jött), még több millió áldozatot szedett, országnyi régiók éheztek világszerte minden kontinensen (kivéve ami lakatlan ill gyéren lakott volt még)... csak halkan súgom...
nemmondom
2021. május 29. 22:15
A várható változás vitathatatlan. Jelenleg azonban feltűnő a lakosságra nehezedő fogyasztói árak növekedésének a mértéke. A pandémia negatív hatását egyre több vállalkozás akarja ilyen módon - és túlzottan rövid idő alatt - ellensúlyozni.
még fokozza
2021. május 29. 21:15
A tudósok szerint pedig újabb járványok jönnek. Ha a tudósoknak és a közgazdászoknak is igazuk van, akkor csak nagyon kevés de elképesztően gazdag ember marad.
74bro
2021. május 29. 19:27
Az első pánik után erről szólt a korona válság. Elképesztő pénzeket fognak keresni azok, akik a média és a politika mögött tolták ezt az egész szélhámosságot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!