Szinte példátlan a Borsodban kilőtt farkas ügye, nagyon ritkán támadnak Magyarországon védett állatot

2023. április 18. 18:22

Párbeszéd indult a kormány és a vadásztársadalom között az M237-es állat kilövése után.

2023. április 18. 18:22
null
Bokor Gábor

Hatalmas sajtóvisszhangot kapott a védett állat Borsod megyében történt kilövése. A hazai és nemzetközi médiát azért foglalkoztatta az ügy, mert rég lehetett olyat látni, hogy egy nyomkövetővel ellátott állat országokon keresztül kóborol.

Az állat a svájci Graubünden kantonból indult 2022 júniusában, hazánkba idén márciusban érkezett, ezzel rekordot is döntött, mert összesen kétezer kilométert tett meg. A farkas mozgását a Gruppe Wolf Schweiz természetvédelmi csoport kísérte figyelemmel. A vadállat útja Hidasnémetinél ért véget egy hete, miután egy nyírségi vállalkozó Borsod megyében végzett vele.

Az Országos Rendőr-főkapitányság közlése alapján az ügy kapcsán természetkárosítás bűntett miatt a KR Nemzeti Nyomozó Iroda folytat büntetőeljárást, ám bővebb tájékoztatást nem adtak az ügyben. 

A farkas útvonala március 27-ig. Fotó: Gruppe Wolf Schweiz/Facebook
A farkas útvonala március 27-ig. Fotó: Gruppe Wolf Schweiz/Facebook

Az állat halálhírének nyilvánosságra kerülését követően még petíció is indult, melyben azt akarják elérni, hogy kapjon letöltendő börtönbüntetést a vadász, aki elejtette a farkast. A közösségi médiában terjedt el a meg nem erősített hír, miszerint a vadász azzal védekezett, hogy kutyának nézte a védett állatot. A BOON kiderítette, hogy egy nyíregyházi vadász lőtte ki a vadat, akinek BAZ-megyében is van ingatlana. Az elkövetőnél házkutatást tartottak, ahol több természetkárosításra utaló bizonyítékot is találtak. 

Kell-e módosítani a szabályokat?

Ovádi Péter állatvédelemért felelős kormánybiztos a Mandiner megkeresésére azt mondta, a kormány folyamatosan felülvizsgálja a jogszabályi környezetet, melynek eredménye, hogy 2021-ben, mikor szigorították a büntető törvénykönyvet, több fontos elemet is érintettek. Ilyen volt például, hogy a rendőrség kérésére az illegális állatviadalokkal kapcsolatban a szervezőket lehetett büntetni, de már a résztvevők is btk-ba ütköző tevékenységet végeznek. 

Ovádi Péter a konkrét esettel kapcsolatban leszögezte, egy rossz cselekedet, egy rossz példa nem szabad, hogy egy teljes csoportra, jelen esetben a vadásztársadalomra rányomja a bélyegét. Az országgyűlési képviselő kiemelte, külön örül annak, hogy a vadászkamara egyből elítélte a farkas kilövését, hiszen egyértelműen természetkárosítás történt, a farkas ugyanis egy védett állat. 

A szürke farkas (Canis lupus) Magyarországon őshonos nagyragadozó, fokozottan védett és kiemelt közösségi jelentőségű faj. A farkas egyedeinek engedély nélküli elejtése – beleértve a lelövést vagy más módon történő elpusztítást –, károsítása, zavarása bűncselekmény, amely három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő

A politikus újfent leszögezte, nem szabad általánosítani: hetvenezer vadász van a kamarában, akik elítélték a farkas életét kioltó társuk tettét. Úgy fogalmazott, minden közösségben vannak olyanok, akik nem megfelelően követik a szabályokat. A állatvédelemért felelős kormánybiztos a Mandinernek elmondta, az Országos Magyar Vadászkamara elnöke a Nemzeti Állatvédelmi Tanácsnak is a tagja, kezdeményezett vele egy találkozót az üggyel kapcsolatban, hogy megtudja, szükség van-e a szabályok szigorítására. 

– szögezte le. 

Ovádi Péter kijelentette, nem gyakori, hogy hazánkban védett állatok életét oltják ki, egy-két eset fordult elő, de a vadászok 99 százaléka betartja a szabályokat. Úgy folytatta, az ország megítélésének sem tesz jót, ha a külföldi és a hazai sajtó is arról beszél, hogy egy ilyen cselekmény történt Magyarországon. 

Fotónk illusztráció: szürke farkas (Canis lupus) a Moritzburgi Vadasparkban, a szászországi Moritzburg közelében 2018. december 4-én. Németországban jelenleg 73 vadon élő farkasfalkát és 29 farkaspárt tartanak nyilván. Fotó: MTI/EPA/Filip Singer

Összesen 131 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
orygabor
2023. április 19. 12:09
A Magyar Hírlapon olvasható egy vallomás, de a közepe táján az volt az érzésem, hogy csak valami áprilisi tréfa. Az a videó ugrott be, amikor a rajtakapott szerető meséli el, hogy került a szekrénybe.
pipa89
2023. április 19. 08:09
Ezt a problémát kicsit másként! Naponta támadják a védett állatokat. Mennyi madarat mérgeztek meg az utóbbi időben? Mennyi ragadozó madártól veszik el a pockok életteréül szolgáló útmenti rézsüket az ellenőrizetlen túlszántással??? Felénk a mellékutak zöménél fél lépés sincs már a szántó és az út között. Márpedig, ha nincs rézsü, nincs pocok és akkor nincs egerésző ölyv sem, meg róka sem és sikló sem. Szóval a néma gyilkolás sokkalta veszélyesebb! Azt nem értem, hogy itt van ez a rengeteg hivatal, engedélyeztetés, de erre senki, de senki nem figyel oda???? Az Agrárminisztérium, a környezetvédelemért felelős főosztályok, senki, de senkinek nem fontos, hogy biztosítsa az életteret az állatfajoknak???
nyoooc
2023. április 19. 05:53
Beleolvastam néhány írásba a nagy sajtóvisszhangból. Megértettem az üzenetet: személyesen Orbán Viktor a felelős a farkas lelövéséért. Miatta lett ilyen beteges a magyar társadalom, hogy valaki képes volt egy farkast lelőni. Nos, van ebben részigazság. Az ország egy részének a gondolkodása tényleg betegesnek tűnik...
klacus
2023. április 19. 05:13
Az a gond, ha nem természetvédelmi területen van a farkas-barkas, akkor konkurencia a vadásztársaságnak. Felfalja azokat az őzeket amiket a vadászok a gazdák földjein hizlalnak. Bárki aki rendszeresen kijár tudja, hogy ez így van.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!