Kevesebb Pfizer-vakcina érkezik Európába

2021. január 15. 19:19

A csökkenés már a jövő héten esedékes szállítmányokat is érinti a Financial Times értesülései szerint.

2021. január 15. 19:19
null

A termelés átszervezése miatt ideiglenesen kevesebb Pfizer-BioNTech típusú Covid-vakcina jut majd az Európai Unió országaiba – jelentette a Financial Times a norvég közegészségügy (NIPH) tájékoztatására hivatkozva. Az intézkedés már a jövő héten érkező szállítmányokra is hatással lesz, és az Egyesült Királyságot is érinti – írta meg a HVG. 

Az amerikai gyógyszergyár péntek reggel tájékoztatta norvég partnerét, miszerint a Pfizer szerint mintegy 18 százalékkal kevesebb oltóanyagot fog szállítani az elvárthoz képest. 

Az intézkedésnek technikai oka van, a cég ugyanis most készül fel, hogy a korábbi 1,3 milliárd dózis helyett lényegesen többet, 2 milliárdot állíthasson elő – írja a lap. A csökkenés január végén, február elején lesz érzékelhető, február végén, március elején azonban, az átszervezések lezárultával jóval több vakcina érkezhet.

A Pfizer Magyarországra december 26. óta szállít vakcinákat. A Moderna oltóanyagával együtt péntekig 130 ezer ember oltására elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra, és 106 ezren megkapták már meg a védőoltást. 

„A következő hetekben előfordulhatnak még fennakadások a Pfizer és a BioNtech koronavírus-oltóanyagának európai szállításában, a két cég azonban garantálja, hogy 2021 első negyedévében teljesíteni fogja a korábbi vállalásait” – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke pénteken.

Hat európai uniós ország – Dánia, Finnország, Svédország, illetve Észtország, Lettország és Litvánia – levélben fordult pénteken a brüsszeli testület vezetőjéhez, amelyben „elfogadhatatlannak” nevezték, hogy a Pfizer a következő hetekben várható szállítmányai jelentős csökkentéséről tájékoztatta őket.   

Arra kérték az Európai Bizottságot, hogy gyakoroljon nyomást a vállalatra a rendelések pontos és stabil teljesítésének biztosítása érdekében. Később Ursula von der Leyen arról számolt be, hogy telefonon beszélt a Pfizer vezérigazgatójával, aki biztosította arról, hogy időben leszállítják az első negyedévre tervezett vakcinaadagokat. A vállalat elismerte, hogy február elejéig még ideiglenes fennakadások lehetnek a belgiumi Puursban lévő üzemük bővítése miatt, de hangsúlyozta, hogy ennek nyomán jelentősen megnőnek majd a gyártókapacitások.

(Forrás: Financial Times, HVG, MTI)

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2021. január 17. 15:08
"Váratlanul lemondott annak a kínai gyógyszercégnek az elnöke, amelyiktől Orbánék rengeteg vakcinát vennének Az orvos ugyanis arról posztolt 4,8 millió követőjének a Twitter-szerű kínai Weibón, hogy a Sinopharm oltásának 73 mellékhatása van, így ez a világ legveszélyesebb oltóanyaga." https://444.hu/2021/01/15/varatlanul-lemondott-annak-a-kinai-gyogyszercegnek-az-elnoke-amelyiktol-orbanek-rengeteg-vakcinat-vennenek
Fila2020
2021. január 16. 10:11
Nem az a kérdés, hogy a kínai vakcina milyen jó, hanem az, hogy a tagállamok korlátozni fogják-e az ezzel beoltott emberek mozgását. A vészhelyzeti engedélyezés egyszerűbb eljárás, de ezt követően le kell folytatni a normál engedélyezést is. Ez vonatkozik minden vakcinára. Szerintem a kínai is jó lesz, sőt, úgy hallottam, hogy ők is foglalkoznak harmadik generációs (mint a pfizeré) vakcina előállításával. Az embereknek az lenne a jó, ha nem lenne átpolitizált ez a kérdés is.
ujujuj
2021. január 16. 07:31
Az, hogy az uniós beszerzés egy határ szar, az kicsit baj. De még mindig kevésbé baj, mintha valaki azzal feszítené szét az uniót, hogy más forrásokból való beszerzésen dolgozik. Legalábbis így hallottam a libsiktől, úgyhogy semmi ok a kényelmetlen fészkelődésre. És előre szólok, az is teljesen rendben van, ha véletlen kiderül, hogy azért jön kevesebb, mert a németek külön csatornákon is bevásárolnak belőle.
balbako_
2021. január 16. 06:18
A brüsszeli EU csürhe képtelen bármit is elintézni népei javára.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!