Államcsőd nálunk nem volt az elmúlt száz évben, szóval nyugi

2022. december 11. 16:51

Van az állam fölött védőernyő.

2022. december 11. 16:51
null
Bod Péter Ákos
Bod Péter Ákos
Facebook

„Régen megfogadtam (és jórészt be is tartottam), hogy nem kommentálom az MNB monetáris politikai döntéseit és vezetőinek megszólalásait. (Az alapítványokba kivitt »jegybanki nyereség« nem monetáris politikai ügy, mégcsak nem is gazdasági, egészen más jogágazati ügy). Most azonban az elmúlt három napban elég sok időmet elvitte a sok felkérés és az arra adott rádiós, televíziós nyugtatás. Szóval: M Gy elnök úr gazdasági helyzetelemzése nagyrészt kvadrál az elemzői közösség helyzetértékelésével – a helyszín és az időpont megválasztása különös, de annak mozgatóit nem ismerem. Amit még ott mondott: a magyar polgárok zsebében tényleg sok a készpénz – ez ilyen inflációs időben éves 20 százalék értékvesztést jelent. Szóval helytálló a bankelnöki jótanács, hogy ne üljenek a bevarrt párnákon. Tényleg jobb, ha bankba teszik, állampapírba – bár így is vesztíthet a pénzük értéke, de nem annyit. A nyilatközat szövegkörnyezete azonban elég szerencsétlen volt, mert a bíztatást megelőzte annak felemlítése, hogy a magyar állam pénzügyileg sérülékeny, a kormánypolitika hibás stb stb.

A következmények: most egymást jelentgetik fel a közélet szereplői rémhírkeltésért. Engem is faggatnak az államcsőd esélyeiről, újságírók, járókelők, de még szakmabeliek is. Államcsőd nálunk nem volt az elmúlt száz évben, szóval nyugi. Van az állam fölött védőernyő: a Nemzetközi Valutaalap, és ott az EU. Amíg hazánk az EU tagja, erős védelem alatt áll.”

Nyitókép: Mandiner / Ficsor Márton

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tatam
2022. december 12. 15:52
Hiába na, jó érzés, hogy az 1945-ben létrejött IMF és az 1993-ben alakult EU már a megalakulásuk előtt is tudtak védeni minket. Vajon mire gondolt a költő? Például, hogy milyen jól megvédte Magyarországot a pengő hiperinflációja idején ez a kettős ernyő? Avagy csak a számlájára érkezett pénzre gondolt, amit azért kapott, mert csatlakozott a rémhír terjesztőkhöz? Bod Péter Ákos, szégyelld magad.
miazhogynagyonis
2022. december 12. 13:48
Nem rákos ez a pali? Vagy csak a gyűlölettől torzult így el a feje? Már akkora az orrlyuka, mint egy lavór.
Brandon the great Negro
2022. december 12. 12:26
Gyurcsány utolsó miniszterelnöki éve az mi volt Péter, vagy Ákos?
Dobrevita
2022. december 12. 11:48
2009?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!