A tizenegy évvel ezelőtti események másik olvasata

2016. november 05. 16:57

Én speciel négy érdeklődővel tárgyaltam, volt köztük két kifejezetten ballibnek mondható toptízes milliárdos is, de egyszerűen a messze legkomolyabb szándékú Széles úr adta magasan a legjobb ajánlatot és a hosszabb távú működtetés garanciáit.

2016. november 05. 16:57
Szombathy Pál
Szombathy Pál
Facebook

„»Az akkor még balliberális Magyar Hírlapot 2006-ban azért vásároltam meg, mert Szombathy Pál főszerkesztő azzal keresett meg, segítsek a lapon. Arról panaszkodott, hogy a balliberális oldalon nem talált megfelelő anyagi támogatót, ezért ajánlotta fel nekem a lap megvásárlását« (Széles Gábor a Magyar Hírlapnak)

- kerekebb, ha itt van a 11 év előtti események másik olvasata is: nem kerestem meg annak idején Széles Gábort, ellenben ő valóban megkeresett engem közvetítők útján, elmondása szerint főszerkesztő elődöm tanácsára is (aki a vásárláskor újra felvetődött helyettem a posztra, de SZG végül egy év közös munka erejéig nem változtatott), meg iparági pletykák alapján, hiszen tudható volt, hogy tőkeerős befektetőt keresünk a lapnak.

Én speciel négy érdeklődővel tárgyaltam (egy ötödik esetében kifordultam az irodából, amikor kiderült a kiléte), volt köztük két kifejezetten ballibnek mondható toptízes milliárdos is, de egyszerűen a messze legkomolyabb szándékú Széles úr adta magasan a legjobb ajánlatot és a hosszabb távú működtetés garanciáit - egyébként én egy középre tartó lapot ajánlottam megvételre, s ő az irányvonal megtartását ígérte: szíve joga, hogy megváltoztatta később, nélkülem.

A Magyar Hírlap ügyében immár számomra az a legfontosabb, hogy ma is létezik a napilap, irányultsága e szempontból nekem másodlagos. (megj., szándékaitól függetlenül szerintem önmagában azért elismerés illeti az üzletembert, hogy ennyi pénzt fordított lapkiadásra). Abban pedig SZG-nek igaza van, hogy a kiadó nem talált a ballib oldalon megfelelően tőkeerős befektetőt egy éves létharca alatt, de akkoriban sokan úgy gondolkodtak nyilván, ahogyan a minket bezáró Ringier, hogy úgyis ott van a Népszabi. Aztán ez lett az egészből.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 50 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. december 08. 08:04
Az a Magyar Hírlap a mai Népszava szintjén volt hazug és bunkó!
balbako_
2016. december 08. 08:04
A Széles Gábor ideje alatti kort érti ez alatt nemde?
balbako_
2016. december 08. 08:04
És ott őrjöngött amíg a szesz el nem vitte Gádor Iván, R.Székely Julianna,Németh Péter, Andrassew István és a többi sajtóhiéna.
tango47
2016. november 26. 12:49
"...megkeresett engem (...) főszerkesztő elődöm tanácsára is (aki a vásárláskor újra felvetődött helyettem a posztra, ..." Kapus lehetett az előző főszerkesztő, ha felvetődött. Egy újságíró fogalmazhat ilyen pongyolát? Talán a főszerkesztő NEVE vetődött fel? Hogy' fogalmazhatnak a beosztott szerkesztői?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!