Szkepticizmus visszakézből

2016. július 28. 19:57

A szkepszissel alapvetően nincs gond. Az viszont már elgondolkodtató, ha egy baloldalhoz köthető szakszervezeti mozgalom második embere az egyértelműen a hatalomhoz húzó médiában üzeni mindezt az ellenzéknek.

2016. július 28. 19:57
Lencsés Károly
Népszabadság

Szkeptikus az MSZP »közeledési szándékával« kapcsolatban a Magyar Szakszervezeti Szövetség – üzente a konföderáció alelnöke a Magyar Idők hasábjain. Ezzel önmagában még nem lenne semmi baj, hiszen nincs ezzel egyedül azok között sem, akik a Fidesz-kormány leváltásán gondolkodnak. Most még ők sem tudják, kire adják a voksukat 2018-ban.

A szkepszissel tehát alapvetően nincs gond. Az viszont már elgondolkodtató, ha egy baloldalhoz köthető szakszervezeti mozgalom második embere az egyértelműen a hatalomhoz húzó médiában üzeni mindezt az ellenzéknek. Szkepszisében egészen addig a replikáig elment, hogy »mondjon egy baloldali pártot!«. Nem mondott neki az újságíró. A szakszervezeti vezető viszont le is verte a szocialisták új elnökének nyitási kísérletét, aki ugyanis határozottan megfogalmazta, hogy a civil szervezetekkel és az érdekképviseletekkel is szorosabb együttműködésre törekszik.

Székely Tamásnak, az alelnöknek igaza van persze abban, hogy nem kell feltétlenül lepaktálni a szocialistákkal – és másokkal sem, lásd a volt Liga-elnököt, Gaskó Istvánt, aki látványosan fraternalizált Orbán Viktorral –, mert az visszaüthet. De egy szakszervezeti vezetőnek a saját nevében – most vélelmezhetően ez történt – visszakézből kosarat adnia sem kellene potenciális partnereknek. Hogyan lehet ebből jól kijönni? Vélhetően sehogy, mert az érdekképviseleteknek kényszerűen tudomásul kell venniük: a törvények a parlamentben születnek, és a hatályos szabályok szerint az előterjesztéseket elsősorban a kormány, illetve a képviselők nyújthatják be. Lehet őket nem szeretni, de ez a lényegen mit sem változtat.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2016. július 29. 05:43
Aki nem amnéziás emlékezhet a Parlamentben a szocialisták soraiban pöffeszkedő zsírgombócokra a szakszervezet kihízott vezetőire amint szorgosan nyomták az igen gombokat minden munkás- és alkalmazott nyúzó intézkedésre.
GV0917
2016. július 28. 21:07
Nincs új a NAP alatt! A múlt század húszas-harmincas évei: Bethlen- Peyer "paktum"-KMP (Kommunisták Magyarországi Pártja , nem MAGYAR KOMMUNISTA PÁRT!) kikapcsolása a Szoc. Dem.Párt által Rubel-lovagoknak nevezett komcsik és azok válasza: Szociálfasiszták! 1949. A fordulat éve.A bal,-és jobboldali szociáldemokraták- kriptokommunisták, (Szakasits-Marosán György és tsai. Az ÁVH börtönében agyonvert szocdem igazságügyi miniszter-Ries István esete. "munkásárulók", opportunisták-válasz: moszkoviták és bérenceik. Manapság a szakszervezetek még halvány paródiái sem lehetnének egy valódi érdekképviseletet jelentő igazi szakszervezetnek..Harlekin Pukli és társai. Cirkusz porondjára valók, nem érdekképviseletre! Akkor mit vártok?
states
2016. július 28. 20:14
Bizony, a patkányok menekülnek a süllyedő hajóról. A szoci hajó pedig már nem is süllyed, hanem elsüllyedt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!