Gőzmozdony a szupersztrádán

2015. október 23. 10:35

Soha nem volt olyan mély a generációk közti szakadék, mint ma. Egy apa száz éve el tudta mondani a fiának, hogyan működik a világ. Ma az apa a világ működésének számtalan elemét fiától tanulja el.

2015. október 23. 10:35
Puzsér Róbert
Puzsér Róbert
Magyar Nemzet

A huszadik század nagy kultúraformáló vívmánya a mozi volt. A Lumiere fivérek találmánya összekapcsolta a fotó, a zene és a színjátszás művészeti ágait. A huszonegyedik században a film trónjának örökösei az áthághatatlan egész estés keretek fölött magasan szárnyaló tévésorozatok és videojátékok lesznek. Ha az egyszeri felhasználó ma leül egy játék elé, már nem a grafikailag elnagyolt lövedékeknek meg a literszámra fröcsögő vérnek az élményét kapja, hanem komplett világokat, ahol napokon át kalandozhat. Olyan művészi igényességű vizualitást, amilyet pár éve még csak moziban csodálhatott, mint aktuális animációs csúcsterméket. Komplex cselekményt élhet és járhat végig, teljes sorsok bontakoznak ki előtte, amely történetek igényességükben, fordulatosságukban és összetettségükben látványosan múlják felül akár a B kategóriás filmeket, akár Hollywood zászlóshajóit, a blockbustereket. A hangjukat a játékok szereplőinek szájába adó színészek ma még messze vannak attól, hogy munkájukra az akadémikus kultúra művészi teljesítményként tekintsen, a hazai televíziók képernyőin Jóban Rosszban vagy Barátok közt zajló nyomorúságos színjátszásnál mindenesetre máris ezerszer profibbak. Ahogy az HBO Magyarország sorozatain is látszik, hogy tud a magyar színész hitelesen alakítani, ha valóban az a követelmény.

Az elmúlt tíz év során a videojáték formátuma akkora utat járt be, amekkora az Éjjel-nappal Budapest random epizódja, és mondjuk egy jobb Jean-Claude Van Damme-film között van. Az Éjjel-nappal Budapest miatt kár volt feltalálni a felvevőgépet, Van Damme pedig nyilván egy suttyó, aki bizonyos körülmények közt mégis képes élvezetes szórakozást nyújtani. S lenyűgöző, hogy nem látszanak a távlatok. A virtuális valóság hamarosan olyan élményt ad, amilyenre sem a 3D-, sem a 9D-, sem a 81D-mozi nem lesz képes soha. Amikor koruk nagy alkotói is felfedezik maguknak ezt a művészeti ágat, amikor a mai tizenévesek harmincasok lesznek, vagyis géppel a kezében felnő egy egész nemzedék, olyan gátak szakadnak át, amilyenek a film feltalálása óta soha.

Pillanatkép a készülő forradalomról: a Seattle-ben tartott videojáték-bajnokság döntőjét tizenkétezren tekintették meg a helyszínen, a televíziócsatornák közvetítették, a részt vevők közt pedig két és fél milliárd forintot osztottak ki. Ők a jövő sportolóikonjai. Népszerűségük húsz év múlva még messze lesz a futballistákétól, viszont jó eséllyel többen ismerik majd egy klasszis gamer nevét, mint egy olimpiai bajnok súlyemelőét vagy pályakerékpárosét. A virtualitás meg az interaktivitás, s annak minden jó vagy rossz hatása már nem az ajtón dörömböl, hanem a használati tárgyainkban és a gyermekeink rutinjaiban. A huszonegyedik század folyamán minden eszköz neve elé szép sorban kitesszük az e- előtagot, legyen az levél, autó vagy cigaretta.

Mi sem jelzi ékesebben a hazai közoktatás elképesztő korszerűtlenségét, mint hogy tizennégy éves gyerekekkel próbálja mindenáron megértetni az Antigonét és meggyűlöltetni az olvasást, vagy hogy véletlenül sem kerülnek tantervbe a legfontosabb filmek – vagyis egyetlen percre sem reprezentálódik a szülők generációinak alapvető élmény- és értékvilága –, miközben a mozi évszázados csillaga lassú hanyatlásba kezd. Végzetes tévedés a fizikát, a kémiát, a biológiát, és mindenek felett a lexikalitást erőltetni, miközben a gyerek kezéből úgy kell kicsavarni az okostelefont meg a benne lévő Wikipédiát. Ma a tananyag modernizálása a mindennapos énekórát és mindennapos testnevelést jelentené, azzal a szigorú feltétellel, hogy az énekóra egyik fontos célja a magyar népdalkincs meggyűlöltetése helyett a magaskulturális nívót képviselő könnyűzene megismertetése, továbbá azzal, hogy a testnevelés játékot jelent, nem pedig a testnevelő tanárok által elővezetett rendszeres gyakorlatoztatást. A testmozgás formája a huszonegyedik század iskoláiban a gyermek kedve szerint való, szabadon választhatóan jelenthet akár egyéni, akár csapatjátékot, vagy akár táncot. A gyerek mozogni és játszani akar. Tanárral vagy tanár nélkül. Gyűlöli, ha a testét nevelik.

Soha nem volt olyan mély a generációk közti szakadék, mint ma. Egy apa száz éve el tudta mondani a fiának, hogyan működik a világ. Ma az apa a világ működésének számtalan elemét fiától tanulja el. A magyar társadalom modernizálása soha nem volt ennyire sürgető kihívás. A mai kor gyermekeinek kell átadnunk az értékeinket és az ízlésünket. A kereskedelmi hulladék hullámverésében, a virtuális tér közegében kell továbbadnunk a kultúrát újabb és újabb elektronikus nemzedékeknek. Ha az iskola továbbra is elzárkózik attól, hogy kommunikáljon ezekkel a generációkkal, ha továbbra is a nagyszülők meg a dédszülők eszközei és módszerei érvényesülnek, gyökértelen fiatalok százezreit okádják majd ki a közoktatás embergyárai. Ezeknek a gyerekeknek Ady és József Attila már semmit nem jelent, Csokonai és Berzsenyi még kevesebbet. A jövő generációi nem ehhez az országhoz, nem ehhez a nyelvhez fognak kötődni, hanem a YouTube-hoz és az angolszász kultúrához. Ez ma már eldőlt. A kultúra formálásának felelőssége és lehetősége azonban továbbra is fennáll.

Az evolúció legfőbb parancsa az alkalmazkodás. Nem a bátor, nem az erős, még csak nem is az igazához hű él túl, hanem az, aki alkalmazkodik. A digitális forradalom eljött értünk, tankönyveink szellemisége, tantárgyaink anyaga azonban a második ipari forradalom kéznyomát viseli. A magyar közoktatási rendszer alapjait érintő, teljes körű átalakításra vár. Évtizedek óta hiába. Az időből kifutunk, gyermekeink a végtelen űrben lebegve lassan leválnak.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tango47
2016. február 09. 12:22
Puzsér úgy érzékeli, hogy ami a világhálón kívül van, az gyakorlatilag a 21. században már lényegtelen. Minden, ami az embert kultúr-lénnyé tette ( humán és reál műveltség) ma már idejét múlt dolog, éljen a videojáték és az okostelefon. Én azt hiszem, hogy ez egy torz világkép, ami elhozhatja az emberiség teljes fizikai és szellemi leépülését, aminek már ma is számtalan jelét láthatjuk.
néhai Ch.Pilot
2015. november 01. 13:57
Kissé lehiggadva: Amiről ez a sátánista hazaáruló ír, az az emberiség tökéletes rabszolgasorba hajtásának "kiskátéja". Az embernek az állati sornál is alacsonyabbra silányítása. A "Jelenések könyvéből" az a rész, hogy csak azok maradhatnak életben (adhatnak-vehetnek), akik viselik a Fenevad bélyegét. Puzsér ennek az elvnek a fizetett szolgája.
morfondír
2015. november 01. 13:57
Azért ezt rövidebben is meg lehet fogalmazni. Apám az első autóját 27 évesen, az első tévéjét 30 évesen vette. Én meg beleszülettem. Én az első mobilomat 32 évesen vettem, a fiam meg az internet születésének évében jött a világra. Én értem apámat és a fiamat. Híd vagyok kettőjük között. Afféle mediátor. Technikailag. De ez azért zömmel technikai boom. A gondolat evolúciója nem ilyen gyors. Ebben biztos vagyok. Ugyanis apám és az unokái mégis jókat beszélgetnek....
Békanász a hasadon
2015. november 01. 13:56
Némi esti kimaradásról szól a családi legendárium.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!