Két bankvásárlás Magyarországon

2015. február 12. 13:58

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank 1999 októberében, az OTP Bank privatizációjának befejező szakaszában OTP-részvényeket vásárolt, a napokban pedig 15 százalékos részesedést szerzett az Erste Bank Hungaryben.

2015. február 12. 13:58
Soós Károly Attila
Népszabadság

Az akkori privatizációval szemben most egy (részleges) bankállamosításban vesz részt nálunk az EBRD. Ugyanis hozzá hasonlóan, vele összehangoltan 15 százalékot vásárol a magyar Erstében a kormány is. Ez az ügylet leginkább a bank működésének közép- ázsiai, részben kaukázusi és más olyan országokban megfigyelhető módjára emlékeztet, ahol a piacgazdasági átmenet csak lassan és néha inkább visszafelé halad. Ilyen országokban az EBRD időnként kért például állami garanciát egyes magángazdasági, elvben versenyszektorbeli befektetéseire. Logikus, indokolt módon tehette ezt, hiszen joggal tarthatott attól, hogy a piacgazdaságtól irtózó, a külföldi beruházókat populista módon ócsárló állam valamilyen módon (különadóval?) tönkreteheti az ő beruházását.

Nálunk most egy kicsit más az elrendezés: a garanciát már nem másoljuk le a mintáról. Azt itt az állam társberuházói szerepe helyettesíti, noha ennek a funkciója lényegében ugyanaz, mint a garanciáé a mintában. Nevezetesen: ha a kormány pénze is benne van az ügyletben, akkor talán egy kicsit komolyabban lehet venni a bankadó jövő évi csökkentésére, hosszabb távon annak kivezetésére tett ígéretét. (Amely utóbbihoz hozzáfűzik: korábban is azt mondták, hogy a magyar gazdaság teljesítményének javulásával fogják ezt megtenni. De pillanatnyilag még nem tilos emlékezni arra, hogy valójában 2013-ra a felére csökkentését, 2014-re a megszüntetését ígérték.)

Ez volt hát a két különös ügylet. Másfél évtized választotta el őket egymástól. Sokat változott ezalatt a világ. De a legtöbbet Magyarország változott.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
indiáner
2015. február 12. 21:28
Na végre megszólalt egy igazikonzervatív is. Munkásőr bajtársát Matolcsy mentette meg a forintosítással. zerohedge.com/news/2015-02-11/austrias-3rd-largest-bank-goes-full-bear-stearns-ceo-blames-short-sellers-firms-demi
balbako_
2015. február 12. 15:48
Egy sértett hang a kukából. Ha az állam szaváról lenne szó az ominózus 15% hozama visszatartaná bármilyen lépéstől? És a többi bank ahol nincs részesedése? Agyalgás nem más!
Berecskereki
2015. február 12. 15:34
Más. Feltételezem SKA ismeri a 2016-os év előzetes tervszámait, amelyben a 60 milliárdos banki különadó csökkenés már szerepel. Ez pedig arra bizonyíték, hogy az elképzelés már jóval korábban megfontolásra került, csak most öntötték végső formába. Amennyiben feltételezzük, hogy ez a hitelcsomag felhasználásra kerül, akkor a felhasználásban az érték megduplázódik. Márpedig ennek a költségvetés szempontjából - adók és járulékok formájában - bevétel és ez kompenzálja a különadó csökkenést. Fogyasztás pedig akkor van, ha van fizetőképes kereslet. Fizetőképes kereslet pedig akkor van, ha nő a foglalkoztatás. Így azt mondhatjuk; a beruházások növekedése mindkettőre kedvező hatást gyakorol és a költségvetés forrását is növeli.
Berecskereki
2015. február 12. 15:07
Ennek fele se igaz. Az Erste esetében szó nincs bankvásárlásról, még akkor sem, ha felületében úgy néz ki. Befektetésről, forrásbővítésről van szó. Az EBRD 2009 óta többször is forrást bocsájtott a bank rendelkezésére. A különböző ügyletek miatta a bank forrása lecsökkent és ennek pótlására, növelésére van szükség a 15 %-os részvénycsomagra. A bank ennek fejében vállalta a hitelezés beindítását, az állam pedig a bankadó korrekcióját, lépcsőzetes leépítését, amely ujabb forráslehetőséget biztosít a bank számára. A hitelezés is csak akkor indulhat be, ha a beruházásokhoz a még szükséges források - uniós támogatások - beindulnak. Ez is azt mutatja, hogy többről és másról van szó mint privatizációról, még akkor is, ha részlegesnek mondjuk. Röviden: forrásbővítésről van szó, amely erősíti a bank pozícióját és az állam rálátását is a tevékenységre.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!