Bajnai: „Egy év múlva miniszterelnök leszek”. Nem lett.

2014. november 11. 13:33

Ha esetleg valaki tudni véli, hogy Bajnai Gordon bármelyik országban miniszterelnök lenne, kérjük jelezze kommentben!

2014. november 11. 13:33
Pintér Bence
Mandiner

 

10539212_10202836244924319_678680814_n.jpg

Pontosan egy éve az Origo címlapján megjelent egy interjú Bajnai Gordonnal, amelyben magabiztosan kijelentette: egy év múlva ő lesz a miniszterelnök. Ez volt az interjú címe is. Az interjú kinyomtatott nyitánya azóta szerkesztőségünk szépen gyarapodó politikai relikviagyűjteményében szerepel, lásd fent.

tumblr_mw3910ngpf1qzezsko1_1280.jpg

Ez egy Bajnaihoz illő totálisan unalmas interjú volt. Ekkor még úgy nézett ki, hogy az Együtt-PM és az MSZP megoldotta a baloldal problémáját, és egyéniben koordináltan, listán külön indulnak. A miniszterelnök az lesz, akinek a listája több szavazatot kap. Túl voltunk már október 23-án, ahol a hatalmas tapsot kapó Gyurcsány és Kuncze is az összefogás fontosságárólról beszélt. Fodor is ott volt, vicceltünk is vele, hogy mi lesz, ha ezek visszatérnek a politikába. Mint tudjuk, őket később végül mind bevették az összefogásba. Gyurcsányt is, Fodort is, Kunczét is. Meg is lett az eredménye.

A tavaszi választáson ugyanis ez a pártszövetség semmire sem jutott: a csökkent támogatottságú Fidesz az új választási rendszer segedelmével kétharmados többséget szerzett a parlamentben. Ekkor, khm, nagyon úgy nézett ki, hogy Bajnai Gordon nem lesz miniszterelnök 2014. november 11-én; de vártunk még, hiszen távoli volt még a nagy nap. Amikor az Együtt-PM EP-listájának első helyére tették, akkor kicsit aggódhattunk, hogy jóslata végleg elbukik, de végül nem ő ment ki Brüsszelbe, hanem Jávor Benedek. A Remény tovább élt. Egészen a mai napig vártuk, hogy mikor érkezik meg a nép hátán, esetleg ennek hiányában külföldi segedelem keretében a dicsőséges Bajnai, hogy ígéretét beváltva miniszterelnök legyen. Nem érkezett meg.

Nem érkezett meg, hanem inkább a francia Meridiam-csoport ügyvezető igazgatója lett. Valószínűleg jobb ott neki. Egyébként sem túl izmos pártszövetsége éppen a miniszterelnökségi ígéret első évfordulóján, a napokban oszlott fel: vagy belátták, hogy a két párt gazdasági elképzelései homlokegyenest különbözőek; vagy a PM-es politikusok csak kétéves ciklusokon át képesek egy helyben maradni.

Egy biztos: az ország miniszterelnökét ma Orbán Viktornak hívják.

primeminister.JPG

Azt mondjuk nem tisztázta Bajnai, hogy melyik ország miniszterelnöke lesz egy év múlva. Ha esetleg valaki tudni véli, hogy Bajnai Gordon bármelyik országban miniszterelnök lenne, kérjük jelezze kommentben! Köszönjük!

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 118 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
peninsulavaldes
2014. november 12. 09:05
Sohaországban
Zsusztina
2014. november 12. 08:45
K.rvaország böszmének van fenntartva.
Karakter
2014. november 11. 21:12
Magyarország őrült ellenségei! http://sonyo.blog.hu/2014/11/08/magyarorszag_orult_ellensegei_ii Bajnai is az!
hamusamu
2014. november 11. 19:36
Vö. Orbánnal, aki azt állította, hogy ő még sohasem hazudott a választóknak. Írt már erről az igazságos és nemseggnyaló Pintér Bence valami pikírtet? Nem? Mert akkor Pintér Bence nem igazságos, viszont seggnyaló.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!