A Bajnai-rejtély

2014. november 23. 11:05

Emberek idejüket, pénzüket, néha életüket tették rá, nem viszonozta. Rendes és tisztességes ember volt, aki végül mindenkit cserbenhagyott.

2014. november 23. 11:05
Lengyel László
Népszabadság

„Ember formájúbb volt, mint bármelyik politikus. Hibái és vétkei is emberi, és nem politikusi hibák és vétkek. Talán ezért fájóbbak. Egy neomachiavelliánus politikus eszközként használ és eldob –így természetes. De Bajnai érző szívű, felelősséggel bíró ember. Bizalmat hirdetett, és senkiben sem bízott – önmagában sem. Hitt a lojalitásban, az adott szóban. Nem volt lojális, és nem tartotta a szavát.

Emberek idejüket, pénzüket, néha életüket tették rá, nem viszonozta. Rendes és tisztességes ember volt, aki végül mindenkit cserbenhagyott. Legelőször valószínűleg 2012. októberi önmagát. Maga sem tudta, hogy mikor árulta el magát, de azt érezte, hogy belső magjában tört el valami. Mire a választásokhoz ért, már megkínzott és önvádaktól gyötört, kiégett politikussá vált. Hívei és barátai, akik a magyarországi modernizációs kisebbségből, nagyrészt tanult és gondolkodó, nyitott és szabadságra vágyó, nyugati életvilágra vágyó fiatalokból kerültek ki, először értetlenül, aztán dühösen és sértetten nézték. Bajnai bukásával 2014 tavaszán ők is elbuktak.

Kiben hittünk? Miért hittünk? Mit rontottunk el? Ennyire hülyék lettünk volna? Ennyire rossz az emberismeretünk? Az idősebbek és a hozzá közelebb állók szinte vele haltak. Nem szégyellem bevallani, hogy Bajnai holtteste mellett, vérző, talán halálos sebbel ülök. Szerettem. Hittem benne. Segítettem. És elvesztettem. Sziszüphosz érezhetett így, amikor a hegytetőn a szikla kicsúszott markoló kezéből és zúdult le a mélybe.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 189 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
marós
2014. november 24. 07:24
L.L. meghibbant, bár eddig is közel volt hozzá.
Mich
2014. november 24. 01:27
Mi a fene történt...?! Öngyilkos lett Bajnai? Vagy csak Lengyel László és a Népszabadság buggyant meg...?
Kovacs Andras
2014. november 24. 00:42
Ilyen nincs is. Normális ember ilyen baromságot nem ír le, főleg nem nyilvánosan. Egyébként Bajnai soha nem látta át, hogy Ő a legkisebb rosz. Ha tisztességes lett volna előrehozott választások lettek volna. A választások előtt is azért tolták előtérbe mert kellőképpen buta volt, hogy átlássa a saját helyzetét. Az ennek az országnak a szerencséje, hogy az ilyen Lengyel-Bajnai félék még mindíg nem értik, hogy az EMBEREK hogyan működnek. Jelenleg éppen buta módon ovációznak az új radiális, szélsőséges, erőszakos, anarchista ultrabal ujjászületésének akik legelőször az Ö támogatói bázisukat fogják lenyúlni.
néhai Ch.Pilot
2014. november 23. 22:06
Milyen szívet megindító, MELEG szavak, Lengyel úr...hölgy!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!