Vita az MTA-ról

2019. február 27. 22:09

Az Akadémiának jó volt az úgy, hogy majd átvilágítja, utána pedig az Aranycsapathoz hasonlítja önmagát.

2019. február 27. 22:09
null
Grüner György

„Grüner: Átvilágítást többször láttam az Akadémián régebben is: meghívtak barátokat, hogy világítsák át a szervezetet. Érdekes módon mindig kijött a meglepő eredmény: minden nagyon jól van úgy, ahogy van. Kerestem is most Lovász László elnök úr nyilatkozatát arról, hogy az átvilágítást jól kell megcsinálni, s hogy ahhoz pénz kell. Egyébként valóban pénz kell hozzá. Mindenesetre nem találtam ilyen nyilatkozatot elnök úrtól. Ezért mondom, hogy úgy fest: az Akadémiának jó volt az úgy, hogy majd átvilágítja, utána pedig az Aranycsapathoz hasonlítja önmagát.

Szathmáry: Olyan borzasztó gyorsan kényszerítették ránk az egészet, hogy még fel sem ocsúdtunk, már töltögetni kellett a táblázatokat. Annak, hogy nem talált ilyen nyilatkozatot, csupán ez az oka.

Grüner: Az Akadémia korábban is felocsúdhatott volna. Mintegy tíz éve elküldtem akadémiai osztályomnak egy feljegyzést ez ügyben, remélve egy megbeszélést. Választ sem kaptam. Pedig meg lehetne vizsgálni az Akadémiát egyrészt a tudomány, másrészt az innováció szempontjából is. Ha így teszünk, bizony ki fog derülni, hogy nem élt egyébként kétségkívül meglévő hatalmas szellemi tőkéjével: nem termelt elegendő szellemi tulajdont.

Szathmáry: Ezt olvastam professzor úr korábbi nyilatkozatában. Nem is vitázom vele. Azt azonban fájlalom, hogy az okot elmulasztotta megnevezni.

Grüner: Igaza van, professzor úr, azt valóban nem tettem hozzá, s ez akár fel is róható nekem. Tisztában vagyok vele: nem csak a saját hibájából nem termelt szellemi tulajdont az Akadémia, hanem mert nem volt felé ilyen elvárás, mert nem volt és meg, nincs meg hozzá a jogi környezet, valamint ennek finanszírozása sem megoldott. Ezt tehát nem lehet csupán az Akadémia nyakába varrni. Azt viszont igen, hogy nem ébredt rá, milyen nagy változások történnek a világban. Van itt mentalitásbeli probléma is. Az amerikaiak mindig azt próbálják meg bebizonyítani, hogyan lehet valamit megoldani. Az európaiak ezzel szemben attól akarnak okosak lenni, hogy megmutatják, mi miért nem fog menni. Én optimista ember vagyok és az amerikai hozzáállást tartom célravezetőnek.”

(Fotó: Szalai Ádám. Grüner Györggyel készített interjúinkat itt és itt találja, a fizikus cikkét ide kattintva, a chicagói kutató, Németh Károly elemzését pedig itt.)

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2019. március 18. 14:09
GRÜNER!!! NEM GRÜ NER, de agya van és lát!!!!!!!Tisztelet!!!!!!!!
budapestbar
2019. március 13. 15:02
Akinek nincs fejtegetni valója, az vagy önmaga érzékeli a hibákat és azt kijavítja, módosít, változtat, vagy, ha valaki megelőzi és rámutat a hibákra, akkor végiggondolja, maga is detektálja azokat, majd konstruktív javaslatokat, megoldási variációkat tesz az asztalra, majd a közös cél elérése érdekében kiválasztják a lehető legjobb megoldást. Ezzel szemben, akinek nincs mit felmutatnia, az csakis azt tudja mondogatni, hogy jáj, a függetlenséget, meg mindennek úgy kell maradnia, ahogy van, meg nem lehet elvárást megfogalmazni, mert a tudomány nem ilyen. Csak fenyegetőzni tudnak, hogy az ő kezükben van az atomfegyver ebben a harcban: a nemzetközi kapcsolati tőke, majd azt mozgósítja. Erre az a válaszom, hogy az én adóforintjaimból szerezték azt a nemzetközi kapcsolatrendszert... Azt javaslom, hogy az adópénzekből finanszírozott tudománynak legyen eredménykötelme, a hobbykutatást pedig mindenki szabadon gyakorolhatja vagy saját forrásból, vagy szerezzen rá nem közpénzből támogatást. Ennyi a lényeg...
tizuii
2019. március 13. 15:01
nem volna itt semmi probléma ha, Orbán odalökné a suskát és nem dumálna bele, hogy mit csináljanak. az MTA a tudomány otthona, erre garancia heller anyó és tgm.
Esvány
2019. március 10. 16:36
"A probléma az, hogy nincs vita." Pedig volt rá nyolc hónap.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!