A magyar tudóstársadalom kevés szellemi tulajdont termel – Palkovics amerikai-magyar tanácsadója a Makronómnak

2019. január 28. 17:25

Írta: Oláh Dániel
Több tucat szabadalma van, cégeket alapított, 1981 és 1997 között a világ egyik legtöbbet idézett fizikusa volt, most pedig Palkovics Lászlónak ad tanácsokat Grüner György, aki szerint meg kellene végre győzni a magyar tudósokat, hogy az innováció érdekes és értelmes dolog, nem másodrangú tevékenység. A tudományos kutatás itthon eddig társadalmi, gazdasági relevancia nélkül, az állam eltartottjaként működött, az alapkutatásban pedig mindenki mindig minél több támogatásra vágyik, miközben csak nemzetközileg kiváló kutatásnak van létjogosultsága egy kis országban. Az MTA nagy szellemi tőkével rendelkezik, de nem termel elég szellemi tulajdont. Itt az ideje, hogy ne csak a pénzt tudásra, hanem tudásunkat pénzre váltsuk – véli Grüner, aki nem olyan embernek ismeri Palkovicsot, mint aki megalapozottság nélkül, érzelmi alapon hoz döntéseket. Interjúnk.

Grüner György a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Kaliforniai Egyetem, Los Angeles (UCLA) professzora. Egyetemi tanárként a Los Alamos-i Nemzeti Kutatólaboratóriumban osztályvezető és a UCLA Solid State Science Center igazgatója volt. Emellett több innovatív vállalatot alapított és vezetett. Tudományos munkásságát Alexander von Humboldt- és Guggenheim-díjjal, illetve a világon egyedüliként kétszer is, a Világgazdasági Fórum „Technology Pioneer” díjával ismerték el. A „Highly Cited” cím birtokosaként a  világ egyik legtöbbet idézett fizikusa. „Én is abban a tudatban voltam, hogy állami pénzből azt kutatok, amit akarok” – mondta korai magyarországi kutatói éveiről korábban a Makronómnak.

 

*

Jól tudjuk, hogy épp most kapott egy feladatot a kormánytól?

Palkovics László miniszter úr tanácsadója vagyok. Innovációval kapcsolatos kérdésekben a világban megszerzett tapasztalataim alapján tanácsot adok. 

Úgy látom, hogy a fő kérdéseket – hogyan mit csináljunk – Magyarországon már feltették, így én már inkább a hogyan kérdéseire válaszolok. Hisz az ördög a „hogyan” részleteiben rejtőzik. 

 

Mondana pár szót a tapasztalatairól részletesebben?

Itthon, majd 1980 után Kaliforniában mintegy huszonöt évig alapkutatással foglalkoztam egy olyan területen, amely különösen jól kapcsolódik a technológiai és az alkalmazási kérdésekhez. Azt vizsgáltam, hogy elektronok milyen állapotokban léteznek, hogyan mozognak a különböző anyagokban. Elektronfolyadékok, elektronkristályok tulajdonságait kutattam. Ezek a tulajdonságok képezik az elektronikai ipar alapját. Ami pedig tágabb értelemben az anyagkutatást illeti, minden ipari forradalom egy új anyaggal kezdődött, gondoljunk csak a bronzra vagy a szilíciumra. 

Közben azt is megtanultam, hogy 

a tudomány egy „üzlet”, egy kutatócsoport lényegében egy kisvállakozás, annak megfelelő törvényekkel.

Hogy kell ezt elképzelnünk? 

Az egyetemi tanár vállalkozó is, legalábbis annak kellene lennie.

Nem arról van szó, hogy feltétlenül vállalatokat kell alapítania. De ügyeket képvisel, embereket irányít, kutatói témát és kollégákat választ ki, illetve finanszírozást keres a kutatási projektjéhez.

A tudomány piaca az állam, a nagyvállalatok és a befektetők. Akik fizetnek a termékért, a tudományos eredményekért. A cikkeket ugyanis nem csak, illetve főleg nem a kollégáinknak írjuk. A legfontosabb elv, a „markets matter most” dogma erre is vonatkozik, azaz a tudományban is a piac a legfontosabb.

Ön több céget is alapított és számos szabadalma is van.

Igen, mert alapkutatás mellett alkalmazásokkal is foglalkoztam. Mintegy negyed évszázada megjelent a nanotechnológia, a tudományterület ami főleg, ahogy nevéből is látni, technológia. Ez azért fontos, mert a gyakorlatban hasznosíthatók az eredményei. A nanotechnológia egy paradigmaváltást is jelentett: 

a felfedező kutatások mellett megjelent az innováció, mint mozgatóerő.

A területnek számos technológiát köszönhetünk, kisvállalatok indultak el és egyszer csak a szabadalmak írása ugyanolyan fontos lett a tudományban, mint a tudományos publikációk. Ebben a folyamatban vettem részt: az alapkutatáson túl alkalmazási lehetőségekkel is foglalkoztam, több startupot indítottam, másoknak pedig a tudományos-technikai vezetője voltam, mindezt egyetemi tanárként.

Ma pedig már innovációszakértő.

Az utolsó tíz évben már vállalatoknak, egyetemeknek, társadalmi szervezeteknek és a kockázati tőkebefektetőknek adok tanácsokat, az innovációról tartok előadásokat, sőt tartok egyetemi kurzust is. 

Professzorként és tanácsadóként is hosszú ideje részt veszek egyetemek életében is a világ különböző pontjain. Láttam, milyen erőfeszítéseket tesznek arra, hogy az innováció alapköveivé váljanak, előre kerüljenek a nemzetközi rangsorban, hogy kiváló kutatókat odacsábítsanak – ilyen tapasztalatokra itthon is egyre nagyobb szükség van.

Magyarországon maradva is ilyen sikeressé válhatott volna?

A siker egy összetett fogalom, és messziről sok minden annak látszik, de igaz, hogy ezt a pályát az alapkutatásoktól az alkalmazásokon át a tanácsadásig nem futhattam volna be. Remélem, hogy ha valaki ma kezdi a pályáját itthon, akkor már itt is meglesz a lehetősége minderre egy életpályán belül. Annál is inkább, mert manapság egy foglalkozás egy életre már nem elég. 

Ahogy én kívülről látom,

jelen pillanatban Magyarországon az alapkutatás feltételei jók,

van támogatási rendszer és mechanizmusok, amelyek a kutatás igazán jó lehetőségeit megteremtették. Elegendő pénz áll rendelkezésre kutatócsoportoknak színvonalas kutatásokat csinálni. Persze lehet hogy itthon én is állandóan panaszkodnék: olyan terület ez, ahol mindenki mindig minél több támogatásra vágyik.

De hiányzik itthon az az összetettség, amely a kutatói és az egyetemi tanári állást oly vonzóvá teszi, legalábbis számomra. 

Mondana egy példát?

Hiányzik az átjárás a tudományos élet és a vállalati élet között, az ötlet, egy felfedezés, az invenció és annak piacra dobása között. Például tíz évig dolgoztam együtt John Bardeen amerikai fizikussal (az én kis csoportom a kísérleteket, ő pedig az ezekre vonatkozó elméleteket csinálta), jó pár közös publikációnk lett az eredménye. Ez alapkutatás volt. Ő az egyetlen, aki kétszer kapta meg a fizikai Nobel-díjat. Az egyiket a tranzisztor feltalálásáért, a másikat a szupravezetés elméletének megoldásáért. Az első egy invenció, a második egy alapvető felfedezés. Az első céget, amiben részt vettem, Bardeen diákja, a második Nobel-díj társtulajdonosa, Bob Schrieffer alapította új típusú szupravezetők hasznosítására.

Régen az egyetem egy elefántcsonttorony volt. Tudást termeltünk és azt szétosztottuk – ingyen és bérmentve – a világon mindenkinek. A kutatásra szánt pénzből tudást termeltünk. A felfedező kutatás volt a lényeges. Az új egyetemi modell az USA-ban jóval összetettebb:

megjelent a törekvés arra, hogy tudásból pénzt csináljanak, ne csak pénzből tudást.

Fotó: Szalai Ádám

Önre egyetemi emberként fokozottan igaz, hogy üzletember, cégvezető is. Magyarországon is igaz ez az oktatókra?

A világ másik oldalán megvan a támogatási rendszer, amely megengedi, hogy egyetemi tanárok vagy diákjaik vállalatokat alapítsanak és esetleg vezessenek is. Megvan az egyetemi támogatás, a segítség a szabadalmaztatáshoz, a mini-grant-támogatások, az egyetemi inkubációs házak, az angyalbefektetők. Egy egész rendszer és ökoszisztéma, egymással összefüggő elemekkel, amelyek mind a kutatók vállalkozás-alapítását segítik az egyetemi világban. 

Remélem itthon is eljutunk eddig. Mert az USA-ban az egyetemi tanár fogalma már mindinkább csúcstechnológiai vállalkozót is jelent.

Már nem csak a publikációk számítanak, hanem az adott oktató szabadalmai is. 

A vállalatalapítás több feltétele itthon is adott. Olyannyira, hogy számos egyetemi oktató ma az egyetem eszközein kutat, „termel”, megbízásoknak tesz eleget, a nyereséget pedig a cégén keresztül viszi haza. Nálunk ez a rejtőzködő, nyolcvanas évekbeli, ám továbbélő fusizás is gátolja, hogy az innováció hasznai láthatóvá váljanak. 

Ez a szellemi tőke hasznosításának nem egy preferált formája. Annál is inkább, mert elveszi az erőforrásokat az ottani innovációs tevékenységtől. Hiszen a megrendelő vállalatok nem kíváncsiak az egyetemen termelt invenciókra, sajátjuk fejlesztésére igénylik a bedolgozást. Amiből ők húznak hasznot.

Különbség az is, hogy az USA-ban egy startup megalapítása pillanatában szigorúan el van választva a kutatói aktivitástól.

Tiltott a kutatólabor, a műszerek és az ott dolgozó beosztottak bevonása az üzleti tevékenységbe.

Hiszen erre valók az inkubációs központok.

De ami még nagyobb probléma, hogy Európában általában csak kutatják, amiből az USA-ban inkább pénzt csinálnak.

Ha rosszmájú akarok lenni, Amerikában mindenből pénzt akarnak csinálni. Ott és ma már több ázsiai országban a hangsúly nem csupán az alapkutatásokon van, de Európában is látszik egy váltás kezdete. Itthon viszont a hangsúly a felfedezéseken, azok publikációkon keresztüli terjesztésén van. Ez az MTA által hangoztatott cél, ennek van presztízse.

Pedig hiába fedezünk fel valamit itthon, az arra alapozott innovációt és terméket már többnyire külföldön hozzák létre.

Japánban vagy az USA-ban, esetleg Kínában. Ott hasznosítják azokat az ötleteket, amelyeket a világ tudományos folyóirataiban publikálunk. 

De miért csináljunk alapkutatást, ha végül a világ legfejlettebb gazdaságai úgyis ellopják a tudásunkat és ők hasznosítják a publikációkban közzétett eredményeinket?  

Nem lopják el, hiszen

a kutatás gyümölcse nem a mi tulajdonunk, mert arról lemondunk abban a pillanatban, amikor publikáljuk az eredményünket.

A tulajdonról már a publikálás napján lemondtunk. 

Akkor a publikációs kényszert kellene enyhítenünk, hogy ne publikáljunk mindent rögtön.

Igen, ne rögtön, hanem a szabadalmi bejegyzés után, akár másnap publikáljuk! Hiszen a bejegyzés olcsó, nem kíván nagy erőfeszítést, lestoppolja a felfedezés idejét, védi a találmányt – és egy évünk van arra, hogy egy igazi szabadalmat beadjunk. Erre a kérdéskörre valahogy figyelnünk kellene. 

De ne felejtsük el azt sem, hogy ha van egy egyetemi kutatócsoport és benne dolgozik tíz diák, akkor mindannyian megtanulják, hogy hogyan lehet kutatni, az adatokat elemezni, ez alapján döntéseket hozni, másokkal kommunikálni. Ez a magyar szellemi tőkéhez járul hozzá. 

Hogy mi a haszna a „haszontalan kutatásnak”? Örök, szinte filozófiai kérdés. Egy kongresszusi meghallgatáson hangzott el a kérdés, hogy „meg tudná mondani, hogy ez az ön által feltalált ketyere hogyan járul hozzá az ország védelmi felkészültségéhez?” Mire a kutató válasza ez volt: „Hogy hogyan járul hozzá azt nem tudom, de hozzájárul ahhoz hogy az országot érdemes legyen megvédeni”. 

A felfedezés igénye egy alapvető emberi tulajdonság, ebben különbözünk más élőlényektől; a felfedezett dolgok az emberiség örök értékei. Michelangelo Pietàja, vagy Kurtág György operája. Ezért is az igazán kiváló alapkutatásokat támogatni is kell. 

Fotó: Szalai Ádám

Miért kell egy kis országnak erre költeni és támogatni mindezt? 

Talán azért is, amiért egy kortárs kiállítást megnézünk vagy egy modern klasszikust meghallgatunk. Talán nem értjük, lehet hogy nem tetszik, de érdekel minket. De leginkább önbecsülésből. 

Már mondtam, hogy csupán kiváló kutatást szabad támogatni. Azt, hogy mi a kiváló, a nemzetközi megítélésnek és elbírálásnak kell eldöntenie. Egy kiváló kutatási program nemzetközi támogatást kap, nyertese a nemzetközi pályázatoknak. És főleg ezeket kell itthon is támogatni.

Középszerű alapkutatásnak nincs létjogosultsága. Főleg egy kis országban. Önbecsülésből.

És rögtön hozzá kell tenni, hogy a kutatás lehetősége egy kiváltság – és ezt annak is kell felfogni.

Amerikában a jövő tudósképe él, nálunk pedig a múlt századi modell? Melyik illeszkedik jobban a jövő kihívásaihoz?

Harminc éve egy doktori hallgatónak nagy esélye volt, hogy szintén egyetemi tanár lesz. De manapság a diákok végzés után máshol is keresik a lehetőségeket, hisz telített a tudományos élet. Az iparban helyezkednek el, vagy kisvállalatokat alapítanak, befektetési vállalatoknál dolgoznak.

Egy felelős professzor diákjainak ezért megtanítja azt is, hogy hogyan kell egy szabadalmat írni vagy vállalkozást alapítani.

Ez itthon hiányzik, az innovációt nem oktatják. Lehet, hogy elkelne valamelyik hazai egyetemen egy innovációs tanszék, ahol nem csak tanítás folyik, hanem az innováció alapkérdéseit is kutatják. Hisz jó tanítás nem képzelhető el jó kutatás nélkül. Arról nem is beszélve, hogy az egyetemi rangsorolásokban az egyetemen zajló kutatás sokkal hangsúlyosabb tényező, mint az oktatás.

Az Akadémia részéről többször hallatszik az aggodalom a fiatalok elvándorlásával kapcsolatban. 

Szerintem az esetleges elvándorlás fő tényezője, hogy a hazai kutatói élet nem elég dinamikus és hiányzik a lehetőségek széles skálája. Az, ami a külföldi kutatóegyetemekre és kutatóintézetekre jellemző. 

Kevés itthon a technológiai fejlesztés, kevés a spin-off vállalat indításának lehetősége, nincs meg az a dinamizmus, amit az innovációt kreálók, fejlesztők, segítők és felhasználók közössége jelent. Az a fórum, ahol a sokféle tehetség, sokféle kiválóság, sokféle érdek találkozik. 

[A spin-off egyetemi vagy közfinanszírozású (non-profit) kutatóhely fejlesztési eredményeinek piaci hasznosítására létrehozott vállalkozás – a szerk.]

Hogy néz ki az innovációtermelő folyamat?

Az innovációs folyamatot egy láncnak kell felfogni. És egy megteendő útnak, amit számos modellel leírhatunk. A kiindulás az ötlet és a célunk egy hasznos “termék” létrehozása. Közben azonban számos lépcsőfok van. Ezekről beszélünk az alapkutatás – alkalmazott kutatás – kutatásfejlesztés láncként, a felfedezés-invenció-innováció láncként, vagy az egyetemi kutató laboratórium – inkubációs laboratórium – innovációs park – ipari park útvonalaként. A kezdet, az ötlet persze sok helyről jöhet, nem csupán egyetemekről. 

Válságban van a magyar innovációtermelő rendszer?

Innovációt termelő rendszerünk nem is volt.

De ha volt is a magyar tudóstársadalomnak innovációs készsége, az innovációs folyamatban való részvételre nem volt igénye. Ezért kell itt is az előrelépés. Ösztönözhetnénk az innovációs gondolkodást azzal, hogy az innovációt az alapkutatásokkal egyenértékű tevekénységként kezeljük és ismerjük el. 

Itt érdemes megjegyezni, hogy a hazai kutatók, amint akadémikussá válnak, kevésbé vannak arra késztetve, hogy kutassanak. Olyan jelentős havi fizetésekre tehetnek szert, amelyekből életútjuk végéig akár több száz milliós jövedelem keletkezik úgy, hogy olykor szerény teljesítmény van emögött. Milyen eszközökkel motiválják az amerikai tudósokat arra, hogy vállalkozóvá váljanak?

Paradigmaváltás kell, amelyik az anyagi ösztönzőket is magába foglalja. Sok más helyen ha egy kutató az újítás gyakorlati hasznosítására is gondol, akkor erre a tevékenységre pénzt és támogatást tud szerezni. De beszélni kell a személyre szóló anyagi vonatkozásokról is: hogy az újító professzorok, diákok, kutatók hasznot húzhassanak abból, hogy termékké fejlesztik ötletüket. Legyen részben az ő tulajdonuk is az újítás, vagy legyenek társtulajdonosok a létrejövő magyar cégekben! 

Mit tegyünk, hogy ne csak a külföldi termékeket megalapozó újításaink legyenek, hanem saját, itthon létrejövő termékeink is? 

Magyarországon is át kell gondolni a szellemi tulajdoni rendszert, a szabadalmak finanszírozását és menedzselését, azok hasznosításának lehetőségeit és tisztázni kell az abból származó anyagi előnyöket. És meg kell teremteni az ötlettől a termékig tartó folyamat – a transzlációs lánc – támogatási rendszerét. Nem véletlenül született meg a „halál völgye” elnevezés, ami az a pont a folyamatban, ahol az ötlet és a cég még a megvalósítás folyamata alatt meghal, mielőtt hasznossá vált volna.

Hogyan védjük a szellemi tulajdont? Miben különbözik ez a szellemi tőkétől? Melyikből tudunk pénzt, erős magyar cégeket és növekvő béreket teremteni?

A szellemi tőke és a szellemi tulajdon két különböző fogalom. A szellemi tőke egy szervezet, egy cég összes szellemi felkészültsége. Az igazgató érzelmi intelligenciája, a szokások, ahogyan a cégben az alkalmazottak együttműködnek. A csoport szervezettsége, és a működéséhez szükséges egyedi tudásuk.

A szellemi tulajdon a marxi értelemben vett tulajdon, amit szabadalmakon, titkosításokon keresztül meg lehet védeni, el lehet adni, amit el lehet lopni, amit át lehet váltani másfajta tőkére. A kettő különböző.

Például az MTA jelentős szellemi tőkével rendelkezik. De nem termel elég szellemi tulajdont.

E kérdés megoldása szükséges ahhoz, hogy a tudásból pénzt csináljunk.  És persze utána a megvédett szellemi tulajdonunkat még hasznosítani is kell. Tovább fejleszteni egy kisvállalatban, vagy más cégekkel együttműködve, esetleg eladni.

Amiből az ország gyarapodhatna. De ezek szerint nem tudjuk, hogyan kell ezt csinálni.

Vannak kivételek, de ami az általános hazai helyzetet illeti, nincs meg jelenleg az ehhez szükséges és hozzáállásbeli felkészültség. Annak felismerése, hogy abban a pillanatban, amikor van egy ötletünk vagy eredményünk, akkor ne csupán publikáljuk azt, hanem előbb gondoljuk át a lehetséges gyakorlati hasznosításokat. 

Hogyan kell erre építve innovációs politikát csinálni?

Az első lépések már megtörténtek, megvannak a kitűzött célok, megindult az ökoszisztéma felépítése és ehhez már pénz is rendelkezésre áll. Korábban említettem az innovációs láncot. A hagyományos gondolkodás szerint a lánc leggyengébb láncszemét kell erősíteni. De a lánc nem csupán láncszemekből áll, hanem ezeket összetartó kapcsokból is. Márpedig ma itthon gyenge a kapocs az alap és az alkalmazott kutatás között. A felfedező kutatásoknak a közben termelt, gyakorlati hasznosulást kínáló elemeit elhanyagoljuk. 

Ezért most az innovációtermelés első lépésére kell koncentrálni. Az innovációs út hosszú, számtalan résztvevővel, sok szervezettel és sokáig tart. Első lépésként meg kell teremtenünk az invenció és innováció termelésének kultúráját, össze kell „kapcsolni” az alap- és alkalmazott kutatásokat.

Kultúrát teremteni nem könnyű.

Mégis el kellene érni, hogy a tudóstársadalom az innovációt érdekes dolognak tartsa, amit érdemes és érdekes csinálni.

Meg kellene győzni a tudósokat, hogy az innováció nem másodrangú tevékenység.

Innovációs mentalitásnak kell megjelennie. Úgy gondolom, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak itt is nagy szerepe van.

Az innovációs tevekénységeket támogató környezet létrehozása is lényeges. Ha beírja a keresőbe a UCLA nevű egyetememhez kapcsolódó, UCLA innováció kifejezést, akkor tíz különböző szervezetet is talál, amely az egyetemen az innovációt segíti. És minden héten történik valami: befektetők előadásai, rövid kurzusok szabadalmi stratégiákról, innovációs versenyek hirdetései. És vannak kis, az egyetemi büdzséből finanszírozott, nem visszatérítendő mini pályázati lehetőségek is.

De az innovációs mentalitás nem korlátozódhat egyetemekre, kutatóintézetekre. Fontos a kkv-k, a magyar cégek innovációs felkészültsége is, amiről gondoskodni kellene. A „házon belüli” innovációt is segíteni kell és össze kell kötni a kkv-kat a tudományos élet innovációs szereplőivel. 

Ehhez viszont konszenzus kell a társadalomban is. Közösen kell eldönteni, hogy merre menjünk, melyek legyenek az innovációs célok.

A fontos társadalmi igények szinte nyilvánvalóak és a nagy technológia-trendeket is látjuk. Ezek fontosságáról a társadalmat is meg kell győzni, az innovációról, annak hasznosságáról beszélni kell. De nem csupán beszélni, hisz ebben az utóbbiban már régóta jól állunk. 

Eddig a magasan képzett emberek innovációiról beszéltünk. Képes az innovációra az is, aki nem ennyire tanult? Van lassú vagy rejtett innováció is?

Lényeges hangoztatni, hogy az innováció alapjának nem kell világszerte híres felfedezésnek lennie.

A zseni nem csak az, aki kitalálja, hogy száz év múlva mi lesz hasznos és releváns, hanem az is, aki kitalálja, hogy most mit csináljunk.

Az innováció lényege, hogy bármin is dolgozunk, közben gondolkozzunk azon, hogy miként csinálhatnánk azt jobban és hasznosabban. Erre bárki képes lehet. 

Hogy visszatérjünk az innováció sokféleségére, egy étteremlánc találta ki például, hogy a pizzát kiszállító autóban, útközben sütik meg a pizzát. Itt sincs világmegváltó tudományos eredmény.

Ez a példa arra is rámutat, hogy az invención, innováción túl mi minden kell egy sikeres vállalkozáshoz. A technológia nyilvánvalóan megvalósítható, meg lehet tervezni, hogy a pizza megsüljön útközben és közben ne égjen le az autó. 

De itt van a többi fontos, a sikerhez elkerülhetetlen elem. Életképes-e a vállalkozás, érdemes, gazdaságos-e egy autóba sütőt szerelni? Vagy akkor nagyobb lesz a biztosítási költség, mert leéghet az autó? Van-e kereslet egyáltalán? Lehet, hogy robogóval gyorsabban célba ér a pizza, mint a dugóban álló sütőautóval. Mert lehet, hogy ilyen tényezők miatt üzleti szempontból értelmetlen a kiválónak tűnő ötletünk. 

De ha minden jól összejön, az Uber még akkor is ellophatja, majd megvalósíthatja az ötletet.

Jobban és hatékonyabban. Ha csak nem kötöttünk egy exkluzív megegyezést egy pizzasütő vállalattal. Vagy ha nem szabadalmaztattunk egy sütőautót. És a jövőre gondolva, a következő szabadalomként esetleg az önjáró sütőautót, pizzakészítő robotokkal. Mert minden ebbe az irányba megy, az Ipar 4.0 elkerülhetetlen.

Nem csak technikai, üzleti innovációk léteznek, hanem politikai innovációk is. Magyarország e tekintetben jobban áll, mint a tudományos elitje?

A politika nem az én területem, az nekem túl komplikált. De úgy érzem, a politikában sem lehet előrelépni innováció nélkül. Inkább politikai felismerésnek nevezném itt az innovációkat, mert egy társadalmi rendszert nem lehet szabadalommal levédeni. Illetve hiába is lett volna szabadalmaztatva a kommunizmus, nem sok helyen próbálták ellopni az ötletet.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a magánszektor teremti az értéket, az állam pedig parazitaként elvesz belőle. Pedig épp az állam vállalja a kutatás összes kockázatát, a magánszektor pedig már csak a hasznokat privatizálja, amikor eladja az újításokat.

Alaptény, hogy vállalatok nem támogatnak igazán kockázatos kutatást és fejlesztést.

Nagyon kevés hely van a világon, ahol a magántőke invenciókat vagy újításokat hoz létre.

Ez a feladat az államra marad, manapság főleg az egyetemeken keresztül. A régi szép időkben még az olyan magáncégek is, mint a Bell Telefonvállalat, számos nagy kutató laboratóriumot működtetett. Többek között itt találták fel a tranzisztort is.  A vállalatok azonban már mindinkább rövid távon gondolkodnak – nem meglepő módon, egyre nagyobb a nemzetközi verseny. És ezért a kutatás helyett ma már azt tervezik, hogy ha valahol megszületik egy invenció, ők majd megveszik vagy egyszerűen kisajátítják. 

Az internet nem jöhetett volna létre állami támogatás nélkül, a GPS sem. Ezért a kutatásokat támogató, pénzelosztó hivataloknak kritikus szerepük van.

Az ötlettől a termékig vezető hosszú lánc finanszírozása először állami, majd később magántőkéből történik,

és az út közepén a kettő együtt is működik. 

Hogy a vállalatokat védjem, egy invenciót tovább fejleszteni nagyon kemény feladat. És sok esetben olyan méretű vállalkozás, amelyet csak nagyvállalatok engedhetnek meg maguknak. Sok pénzbe kerül, miközben a cégek embereket alkalmaznak és adót fizetnek, sőt, valahol, valakinek profitot is termelnek. Persze lényeges, hogy kinek.

Fotó: Szalai Ádám

Az eddigiek tükrében mit mondhatunk az MTA átalakításáról?

Az itthon felvetődött kérdések és viták nem egy légüres térben mozognak. Úgy tűnik, hogy van egy átfogó hazai stratégia, ami interjúkból és nyilatkozatokból körvonalazódott; az ITM célkitűzései hasonlóak az EU új, „Misszió-orientált kutatás és fejlesztés” programjához, Magyarországi helyzetre alkalmazva.

Az alapkérdés az, hogy az MTA által képviselt jelentős szellemi tőke hogyan hozhat létre szellemi tulajdont. Hogyan és milyen kutatásoktól lehet és kell gazdasági hasznosulást várni. 

Mert ez eddig nem nagyon történt, a hazai tudományos kutatás eddig a nagy társadalmi körforgásokon, trendektől függetlenül működött.

Társadalmi relevancia nélkül, az állam eltartottjaként.

Ez senkinek sem jó.

Tudna példát mondani e problémákra?

Az MTA Természettudományi Kutatóközpontját valamennyire ismerem. Ott több, egymással nem összefüggő kutatás folyik: kognitív pszichológia, anyagtudomány, környezetvédelmi kémia, enzimológia és van agyvizsgáló centrum is. Mind más és más berendezést, biztonsági, környezetvédelmi infrastruktúrát igényel, és őszintén szólva másfajta épületet is. Mindegyiknek teljesen más az érdeklődési köre. 

E helyett megfelelőbb lehetne egy olyan – nem feltétlenül egy helyre lokalizálódott – központ, amelynek kereten belül a hasonló területekre és technológiákra koncentráló, de a kutatás-fejlesztés skála különböző pontjain elhelyezkedő csoportok dolgoznak. Ahol eközben találkoznak egymással, a gondolatokat ki lehet cserélni, együttműködéseket kialakítani. Nem csak a költőknek és íróknak – Babitsnak, Adynak – kell egy jó kávéház, ahol eszmét cserélhetnek.

Ön tanácsokat ad az innovációs miniszternek. Miben egyeztek meg, mi lesz a legfontosabb intézkedés e problémák megoldására?

Ez nem egy megegyezéses viszony – én legjobb belátásom szerint tanácsot adok. Arról, hogy ideális esetben mi lehetne a teendő. De az eset általában nem ideális, e körülményt pedig már a miniszter úrnak kell kezelnie.

Ami a tanácsot illeti, szerintem az innovációs csatorna legelejét kell kiépíteni.

Nem érdemes most azon gondolkodni, hogy mi lesz a végén. A hangsúly azon van, hogy meginduljon az innovációtermelés Magyarországon. Közben persze lehet a startupok alapításának segítésén gondolkodni. De nem akarunk olyan csodálatos innovációs parkokat, amelyekből épp csak az innováció hiányzik. Először el kell indítani az innovációs tevékenységeket.

Hogy egyáltalán legyenek itthon olyan anyagok, módszerek, eszközök, amelyeket szabadalmaztatni lehet, amelyekből lehet egy prototípust csinálni. Közvetlenül ez után lehet ezeket az egyetemeken belül tökéletesíteni, sok együttműködésen keresztül. 

Hogy ez mennyi ideig tart? Ha már van egy ötlet, amely potenciálisan érdekes, akkor 2-3 év, amíg az eljut olyan szintre, hogy egy kisvállalatot lehessen alapítani rá. És utána még 2-3 év, hogy a vállalat eljusson egyáltalán oda, hogy a teszteléshez létre tudjon hozni prototípusokat. Ez már öt év. 

Hogy mérhetjük a megújulás sikerességet? Mikor lehetünk elégedettek majd öt év múlva?

Hogy ki, milyen csoport vagy intézet mit tud felmutatni, azt nyilvános adatokból meg lehet tudni. Hivatkozások, h-faktor, előadások és így tovább.

Először is át lehetne világítani az Akadémiát az innováció oldaláról is: hogy hány szabadalom született,

hány kisvállalat létrejöttéhez járult hozzá az Akadémia tevékenysége, hány akadémiai kutatási eredményt vettek át nagyvállalatok, hány közös fejlesztési megállapodás jött létre. 

Ha ezekben az innováció-releváns mutatókban előrelépünk, az innovációs rangsorokban is előbbre kerülünk, és ami a legfontosabb, ez az, ami a gazdasági növekedésben és a bérekben is megjelenik. El tudok képzelni egy többlépcsős rendszert is: az átvilágítás fő konklúzióit is át kellene világítani.

Mit gondol arról, hogy Palkovics László nem ment el az MTA rendkívüli közgyűlésére decemberben?

Miniszter urat nem olyan embernek ismerem, aki megalapozottság és indoklás nélkül, esetleg érzelmi alapon hoz döntést. Nem erre kell koncentrálni, hanem arra, hogy minden szervezetnek szükséges és jó a megújulás. 

Obama kabinetfőnöke mondta, hogy sosem szabad hagyni hogy egy válság veszendőbe menjen: a válság mindig potenciális lehetőségeket is teremt. Ezért is vagyok meglepődve a mostani hazai vitán. Sokszor nem a megoldást keressük, hanem arra fókuszálunk mi miért nem megfelelő. A vitában nem az akció, hanem a reakció dominál.

Mindig jó, amikor egy belterjes közeget felráz egy külső behatás.

Amely kiválasztódásra, evolúcióra vezet. Biztos vagyok benne, hogy a történet vége egy jó megoldás lesz. Mert ha nem jó, akkor az még nem a vége – mondom én, az örök optimista.
 


 

A jelenlegi helyzetet védők oldalán a tudomány szabadságának demagóg érvére való hivatkozás és az idejét múlt tudományfelfogás uralkodik” – mondta a Makronómnak Anisits Ferenc, a BMW magyar mérnöke, aki szerint „célszerű lenne a szakmailag kimerült vagy csupán szellemi bérmunkát végző műszaki akadémiai kutatóintézeteket a kiválasztott minőségi felsőoktatási intézményekhez csatolni”.

A BMW volt vezető mérnökével arról is beszélgettünk, hogy miért kell újraiparosítani a magyar gazdaságot. Anisits szerint megpróbálják elhitetni velünk, hogy az automatizált autógyártás egyszerű összerakosgató LEGO-játék és mi csak erre vagyunk képesek, pedig ez a legmagasabb hozzáadott értéket termelő szektorunk.

Összesen 93 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

grüner györgy kiváló tudós, de valszeg fogalma sincs a magyar körülményekről.

ő ucla-s egyetemi professzorként bruttó 250ezer dollárt keres egy évben, cserébe 4 kurzust kell tanítania.
egy hasonló kaliberű eltés professzor bruttó 20ezer dollárt keres egy évben, és cserébe 6 kurzust kell tartania.

sok jó dolgot mondd, hogy mivel kéne az akadémiának foglalkoznia, csak épp pont a pénz hiányzik ahhoz, hogy ezt megtehesse. a világon rengetegszer láttuk, hogy nem attól lesz jobb egy középszerű tudományterület, hogy nem adunk neki pénzt, hanem hogy több pénzt adunk neki, hogy jobb embereket tudjunk odacsábítani.
szabadalmaztatható területekben meg azért nem vagyunk jók, mert pont ezek a legköltségigényesebb dolgok.

könnyen beszél ő a ucla-ről: a ucla költségvetése nagyobb, mint a komplett magyar felsőoktatási szektoré.

ami meg a szabadalmakat illeti, az azért nem minden tudományterületen működik. ott van pl. a ucla-n a világ leghíresebb matematikusa, jó eséllyel egy darab szabadalma nincsen, csak 22 wikipédián is felsorolt díja (közte egy fields medál).
oszt valahogy mégis kétszer annyit fizet neki a ucla, mint grünernek.

és nem, palkovicsnak nincsen stratégiája, ő dacból próbálja szétverni az akadémiát, mert az nem hajlandó úgy táncolni ahogy ő fütyül.


azt meg csak mellékesen jegyzem meg, hogy oláh dánielnek egy kamuegyetem munkatársaként persze semmi köze nincs a tudományhoz, de azért ez a mondat még tőle is durva volt:
"Olyan jelentős havi fizetésekre tehetnek szert, amelyekből életútjuk végéig akár több száz milliós jövedelem keletkezik úgy, hogy olykor szerény teljesítmény van emögött."

"Először is át lehetne világítani az Akadémiát az innováció oldaláról is: hogy hány szabadalom született,
hány kisvállalat létrejöttéhez járult hozzá az Akadémia tevékenysége, hány akadémiai kutatási eredményt vettek át nagyvállalatok, hány közös fejlesztési megállapodás jött létre. "
A sajtó ezt vagy eltitkolta, vagy az eredmény: nulla.

Válaszok:
emhem | 2019. január 29. 21:28

a sajtó nem szokott beszámolni az mta adatairól.
pl. itt vannak az mta koki cikkei:
https://m2.mtmt.hu/gui2/?type=..
szerinted hányról számolt be a sajtó?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés