Ha kárt okoz a mesterséges intelligencia, kié a felelősség?

2023. október 07. 10:32

Az Európai Bizottság új szabályokat javasolt a mesterséges intelligenciát (MI) használó termékek és digitális eszközök (például drónok) által károsított, esetleg elhalálozó emberek megsegítésére. Az új szabályoknak köszönhetően az eszközökkel kapcsolatos incidensek miatt pereskedőknek könnyebb dolguk lenne, hiszen nem kell majd annyi bizonyítékot gyűjteniük.

2023. október 07. 10:32
null

Didier Reynders igazságügyi biztos szerint a javaslat olyan jogi keretet hozna létre, amely megfelel a digitális korszaknak. Az önvezető autókra (ahol kiváltképp előfordulhat akár halálos baleset is), a hangalapú asszisztensekre és a keresőmotorokra szintén vonatkozhatnak majd az új szabályok. 

Ha a Bizottság szabályait elfogadják, akkor 

ez lesz az első olyan törvény, amely korlátokat szab majd a mesterséges intelligencia rendszerek használatának módjára és idejére vonatkozóan.

Hatalmas szerepet tölt be az MI, de nem veszélytelen

A mesterséges intelligencia (MI) a gépek emberhez hasonló képességeit jelenti, mint például az érvelés, a tanulás, a tervezés és a kreativitás. Emellett lehetővé teszi a technika számára, hogy érzékelje környezetét, foglalkozzon azzal, amit észlel, problémákat oldjon meg, és konkrét cél elérése érdekében tervezze meg lépéseit. A számítógép nemcsak adatokat fogad (már előkészített vagy összegyűjtött adatokat érzékelőin, például kameráján keresztül), hanem fel is dolgozza azokat, és reagál rájuk.

Ezek tudatában nem meglepő, hogy az MI rendkívül csábító azok számára, akik tudják, hogyan használják azt, és persze meg tudják fizetni – derül ki Tilesch György, Mesterség és Intelligencia című könyvéből – „Minden bizonnyal az MI a hatalom újraelosztásának legfontosabb eszköze lesz a 21. században. Emellett az MI egyben egy exponenciális átalakulás magját képezi: 

Tilesch György szerint jelenleg a MI törékeny – bár az iparban már több helyen is alkalmazzák, mondhatni, még csak most ismerkedünk a lehetőségeivel. 

Bár még nem találkozunk az utcán MI vezérelt robotokkal, és nem jön velünk szembe az MI minden nap, már annyira pont beszivárgott az életünkbe, hogy szabályokat, törvényeket fogalmazzunk meg erre vonatkozóan annak érdekében, hogy ne forgassa fel mindenestül az életünket, és ne hátrányunkra, hanem előnyünkre váljon a program - úgy látszik, ezt az Európai Bizottság is felismerte.

Az új szabály azt jelentené, hogy az áldozatoknak nem kell bonyolult MI-rendszereket kibogozniuk ahhoz, hogy bizonyítani tudják ügyüket. 

Amennyiben bizonyítható az okozati összefüggés az MI és a kapcsolódó kár között, akkor az MI gyártója lesz a felelős.

Ez azért előnyös, mivel például a drónokat gyártó cégek károkozás esetén nem hivatkozhatnak arra, hogy nem maga a cég állt közvetlenül az irányítók mögött.

Indokolatlanul szigorúak vagyunk az új iparággal?

Ha egy autó mechanikai hiba miatt ütközik, az a gyártó felelőssége és nem a járművezetőé. Ezt a vonalat végiggondolva logikus, hogy az MI esetében sem az „MI fizet a károkért”, hanem a gyártó.

Ha ezt a tervezetet elfogadják, akkor még a mostaninál is fontosabb lesz az első tesztelés. Európa továbbra is szigorú szabályokkal szorongatja a nagy technológiai cégeket – de vajon reálisan?

Az Európai Bizottság szerint 

a mesterséges intelligencia amennyire hasznos, annyira kockázatos is, hiszen közvetlenül érintheti valakinek az életét és a megélhetését, például a közlekedésben, a vizsgák pontozásában és a határellenőrzésben.

Amennyiben megosztjuk az MI rendszerekkel kapcsolatos információkat az áldozatokkal, úgy ők képesek lesznek arra, hogy átlássák és megértsék a nagy egészet, így egy perben könnyebben érvelhetnek majd.

Bár az ehhez hasonló szabályok gyakran elkedvetleníthetik a vállalkozásokat, Sarah Cameron, a Pinsent Masons ügyvédi iroda technológiai jogi igazgatója szerint a szabályok a fogyasztókat és vállalatokat egyaránt segítik a MI-alapú termékekkel kapcsolatos problémák tisztázásában.

„A MI bevezetésének egyik fő akadálya a vállalkozások számára annak összetettsége, autonómiája és átláthatatlansága (az úgynevezett fekete doboz hatása) volt, ez pedig bizonytalanságot teremtett, és nehéz volt eldönteni, hogy kié a felelősség –mondta.

„A szabály biztosítja majd azt, hogy amennyiben a MI-rendszerek hibásak és fizikai kárt vagy adatvesztést okoznak, akkor kártérítést lehessen követelni a MI-rendszer szolgáltatójától vagy a gyártótól.

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
mgyfree
2023. október 07. 20:02
van olyan, hogy mesterséges intelgencia? és van mesterséges nemi élete?
Nasi12
2023. október 07. 17:43
A gyártó, az eladó és a felhasználó felelösségmegosztása lenne logikus. Jelenleg az esetek jó részében döntéstámogatásról beszélünk. Vagyis a felhasználó felelös. Ha azt mondja a navigátor most fordulj jobbra, de ott épp egy villamos megy ketesztbe nem fordulok.
nempolitizalok-0
2023. október 07. 16:25
Kié lenne, Orbáné! Aki épp most robbantotta ki az izraeli-palesztin háborút. Persze csak miután viszályt szított az EU-ban.
Burdisgarage
2023. október 07. 11:23
Megjal 30 ember, kap 3,5 év felfüggesztettet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!