Túl sok a megbeszélés, kevesebb idő marad a tényleges munkára

2023. június 15. 16:44

A Microsoft nemrégiben készült tanulmánya szerint az emberek idejük több mint felét értekezleteken töltik és többen úgy gondolják, hogy nagyon sok időt veszel el abból az időből, amit valós munkával tölthetnének.

2023. június 15. 16:44
null
Fekete Kíra

A Microsoft nemrégiben készült tanulmánya szerint a Microsoft 365 – jellemzően céges környezetben használt – alkalmazásain belül az emberek idejük 57 százalékát értekezleteken, megbeszéléssel, levelezéssel töltik. Emellett a megkérdezettek 68 százaléka azt mondta, hogy nincs elég egybefüggő ideje a munkanap során, hogy koncentrálni tudjon – derül ki a Microsoft 2023-as munkatrend indexéből, amely során 31 országban 31 ezer embert kérdeztek meg. 

A Microsoft 2023-as munkatrend felméréséből kiderült, hogy a vezetők mintegy 60 százaléka szerint gondot jelent az innováció vagy az áttörő ötletek hiánya a csapatukban.

Az Insider írója, Josée Rose saját tapasztalatait is megosztotta: „A Google naptáram szerint hetente 15-18 órát töltök értekezleteken. Azt pedig megbecsülni sem próbálom, hogy hány levelet küldök.”

„És ezzel nem vagyok egyedül – folytatta – a Microsoft felmérése kimutatta, hogy a technológiai óriás irodai alkalmazáscsomagjában a legtöbben heti 8,8 órát töltenek e-mailezéssel, és heti 7,5 órát értekezletekkel.”

Megfojtja az innovációt a rengeteg meeting

Ha mindannyian e-mailekre válaszolunk vagy értekezletekre járunk, mikor végzünk tényleges munkát? Kiderült, hogy sokan evezünk ugyanebben a csónakban, és ez nem tesz jót a termékenységnek.

Az Insider egy másik szerzője, Joe Ciolli írt arról, hogy az USA termelékenységi mutatója az elmúlt negyedévekben mélyrepülésbe kezdett. A termelékenység egy vállalat és alkalmazottai által végzett munka hatékonyságát méri a teljesítmény és a ledolgozott munkaórák összevetésével. Mivel a vállalatok – a még mindig feszes munkaerőpiacon – továbbra is felvesznek embereket, összességében nem tudnak annyit kihozni a dolgozóikból. Ez pedig egy lopakodó gazdasági lassuláshoz vezet.

Ciolli továbbá azt is kifejtette, hogy a termelékenység azért fontos az amerikai gazdaság számára, mert ez az elsődleges input a lakosság életszínvonalához. Ez jóval túlmutat azon, hogy az emberek egyszerűen csak keményebben dolgozzanak. Azt kell vizsgálnunk, hogyan növelhetjük a termelékenységet a munkafolyamatok és az általános hatékonyság javítását szolgáló technológia alkalmazásával, valamint a munkavállalók képzésével, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki ezekből az eszközökből – tette hozzá. 

Megoldást nyújthat a mesterséges intelligencia

A Microsoft a munkahelyeket felváltó mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos aggodalmak ellenére megállapította, hogy „a munkavállalók inkább azt várják, hogy az MI könnyítsen a munkájukon, mintsem félnek attól, hogy az MI miatt megszűnnek a munkahelyek, emellett az emberek 76 százaléka azt mondta, hogy szívesen használná az MI-t adminisztrációs feladatokra. Ezen felül a megkérdezettek 80 százaléka szeretné, ha a mesterséges intelligencia összefoglalná a megbeszéléseiket, 77 százalékuk pedig napaik megtervezéséhez venné igénybe a mesterséges intelligenciát.

Bár egyértelműnek tűnik, hogy a mesterséges intelligencia segíthet a munkafolyamatok kezelésében, növelheti a termelékenységet, és talán némi stresszt is megszüntethet a túlhajszolt alkalmazottak számára, tudjuk, hogy a mesterséges intelligencia (MI) önmagában nem old majd meg mindent helyettünk. Azonban az MI segíthet abban, hogy jobban tudjuk kezelni a mindennapi kihívásainkat – és remélhetőleg az MI időt is nyerhet nekünk arra, hogy a fontos feladatokra koncentrálhassunk – zárta le Josée Rose.

Címlapfotó:123rf.com

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!