Habeck miniszter berobbantja a kazánt

Ki hitte volna, hogy a regnálása óta egyébként is recsegő-ropogó német jelzőlámpa-kormánykoalíció legnagyobb felzúdulást okozó töréstesztje nem az ukrajnai háború megítélése, nem a fegyverszállítás, nem az energiaválság, még csak nem is a költségvetési politika kapkodó kuszasága, hanem egy zöld törvényjavaslat lesz, amely a fosszilis energiát használó kazánok cseréjéről szól.

A javaslatot a nem titkoltan kancellári ambíciókat dédelgető Robert Habeck gazdasági miniszter dolgozta ki: annak értelmében 2024 januárjától, ha valaki fosszilis alapon működő kazáncserére adná a fejét, már nem teheti meg: a kifutó berendezéseket csak és kizárólag olyan fűtési elemekre lehetne cserélni, amelyek minimum 65 százalékban megújuló energiát használnak. A hőszivattyús megoldás kivitelezése azonban háztartásonként 20-30 ezer eurós kiadással jár, erre pedig a zöld elkötelezettségükről híres németek is idegesek lettek. 

Habeck eleinte nem foglalkozott a kritikákkal, a tiltakozás és a botrány hullámai azonban egy idő után túl nagyok lettek. A gazdasági miniszter népszerűsége mindössze néhány hét alatt semmivé vált, olyannyira, hogy egy közvélemény-kutatás szerint a német választók 50 százaléka szerint az lenne a legjobb megoldás, ha lemondana. Pártja, a Zöldek sem úszta meg, támogatottsága a tavaly nyári 23 százalékról 14 százalékra esett vissza. Sőt: legfőbb mumusa, az AfD párt, amely egyébként határozottan ellenzi a Habeck-féle erőltetett klímapolitikát, 18 százalékos népszerűségi mutatót tudott produkálni, letaszítva ezzel a miniszter pártját a Németország harmadik legerősebb politikai erejét jelentő dobogóról.

Próbálkozások

A kormány érezte, hogy óriási a gond, ám az egymással folyamatosan marakodó koalíciós partnerek nem az összezárást, hanem szokásukhoz híven az egymásra mutogatást választották. A Lindner pénzügyminiszter fémjelezte Szabad Demokraták látványosan kifaroltak Habeck mögül, beállva a terv ellenzői közé, elítélve a miniszter meggondolatlanságát és azt, hogy nem veszi figyelembe az átlagpolgárok hétköznapi problémáit. Habeck természetesen azonnal viszonozta a tüzet, saját kollégáját szószegőnek nevezve, miközben kétségbeesetten próbálta menteni a menthetőt. A kormány eleinte a kazáncsere-program állami támogatási rendszerét próbálta bővíteni, akkora összegeket ígérve a tervhez, amelynek hallatán Lindner is idegesen összerezzent, ám

a németek legnagyobb problémája az lett, hogy a kabinet az ő kontójukra igyekszik diktatórikus eszközökkel véghezvinni a klímapolitikáját, és olyan döntéseket akar legyömöszölni a torkukon, amelyekről előtte meg sem kérdezte a legfőbb érintetteket, a fogyasztókat. 

Kompromisszumos bukta

Az a lehetőség, hogy a törvényjavaslat már az előkészítési szakaszban elvérzik, és el sem jut a szavazásig, érthető módon hatalmas csapást mért volna Habeck amúgy is romokban heverő tekintélyére. A szégyent fokozta, hogy a minisztert saját koalíciós partnerei alázták meg – igaz, ez nem szokatlan jelenség a Scholz által irányított, egységet hirdető, valójában egymásba harapó kormánypártok háza táján. 

A kormányválságot végül a héten egy kompromisszumos, ám Habeck számára így is kellemetlen javaslat oldotta meg. A törvény végrehajtása csak és kizárólag az újonnan épülő házakra vonatkozik, a január 1-je előtt épült lakásokra nem. Az utóbbiak esetében a határidőt egyrészt kitolták 2028-ra, amikor az önkormányzatoknak egyébként is be kell mutatni klímasemleges fűtéskorszerűsítési programjukat, másrészt a megoldások körét is szélesítik, hogy ne csak a méregdrága hőszivattyús megoldás nyújthasson alternatívát. 

A Scholz kancellár és Lindner pénzügyminiszter nyomására létrejött megállapodás után

mondván, azok egyrészt illeszkednek az általa szorgalmazott megoldásba, másrészt több időt hagy a polgároknak a megoldás kivitelezésére. Maga a kancellár pedig elmondta azt az unalomig ismert mondatot, amelynél többször valószínűleg semmit nem ejtett ki a száján, amióta ő vezeti Németországot: „Voltak súrlódások a koalíciós pártok között, de úgy vélem, sikerült a problémákat megoldani”.

Bár a zöldátállás és a nettó zéró klímapolitika összkoalíciós program Németországban, tény, hogy a lebonyolításban a Zöldek vállalják a főszerepet. Habeck feszített, kompromisszumot nem tűrő és helyenként valóban erőszakosnak tűnő tempója azonban – amely országszerte felháborodást vált ki – óvatosságra kényszeríti a másik két kormánypártot, amelyek egyszerre kerülnek kínos és kényelmes helyzetbe: Habeck problémája az ő gondjuk is, másfelől hirtelen irányváltással a Zöldek nyakába tudják varrni az összes felelősséget, így egy-egy népszerűtlen intézkedésnek nem ők, hanem a gazdasági miniszter és pártja isszák meg a levét – amit a népszerűségi mutatók fényesen igazolnak. 

Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke