Brüsszel rátenyerelne a tagországok hadiiparára

2023. június 03. 13:19

Több tagország is aggályosnak találja az európai védelmi ipar brüsszeli kézivezérlésének ötletét.

2023. június 03. 13:19
null
Révész Béla

Az Európai Unió fáradhatatlanul kutatja a lehetőségeket, amelyek Ukrajnát a lehető legnagyobb mennyiségű (a megcélzott szám 1 millió darab) lőszerrel, elsősorban 155-mm-es tüzérségi lövedékkel tudná ellátni egy esztendőn belül. Thierry Breton, az Európai Bizottság belső piacért felelős tagja Borrell uniós külügyi főképviselő iránymutatása alapján egy közös EU-s lőszergyártás fejlesztéséről szóló jogszabályjavaslatot tett le az EB asztalára, amelyet a hónap elején be is terjesztett az EP elé. 

Borrell eredeti, háromlépcsős tervének utolsó szakasza ez, amely bonyolultabbnak tűnik az első két lépcső viszonylagos érthetőségéhez képest. Az első lépcsőben egymilliárd euró folyik be az Európai Békekeretbe, ahonnan azok az országok kapnak kompenzációt, amelyek saját haderejük fegyvereit küldik Ukrajnának segély gyanánt. A Békekeret szabályozási kidolgozatlansága ugyan súlyos visszaélésekre adott lehetőséget, ám Brüsszel illedelmesen félrenéz, ha szívéhez közel állók költik magukra az európai adófizetők pénzét. 

Arcátlan vagy zseniális? Így zsebeli ki Észtország Brüsszelt

Az észt miniszterelnök, Kaja Kallas ügyesen trükközik az összegekkel. A leamortizált fegyvereket kiküldi Ukrajnába, de Brüsszelnek már a legmodernebbekért járó pénzről nyújt be számlát.

A második lépcső a közös lőszervásárlás ötlete, amely elsősorban Franciaország miatt toporgott sokáig egy helyben, Macron ugyanis hallani sem akart arról, hogy az EU harmadik országokból is rendelhessen, mivel az az uniós hadiipar további amortizációját és az EU-s képességek csökkenését okozná. 

Ami a tiéd, az a miénk

A harmadik lépcső talán a legbonyolultabb. Ez foglalná magában az európai lőszergyártás koordinálását és az EU-s védelmi ipar megerősítését, természetesen külön pénzügyi alappal és különböző ösztönző rendelkezésekkel megtámogatva.

Az alapvető probléma a harmadik lépcső kapcsán azzal van, hogy a tagországok nem értik, Brüsszel mekkora hatáskört képzel el magának a „közös védelmi ipar” koordinálása kapcsán. Az mindenkinek evidens, hogy a védelmi kapacitásokat növelni kell, az már kevésbé, hogy az Európai Bizottság esetleg túlzott hatalmat gyakorol majd a terület felett.

A hadiipar egyfajta szent tehén az EU-s államokban, abszolút nemzeti hatáskörben,

olyan titkos információkkal és adatokkal körbebástyázva, amelyet egyetlen gyártó sem szeretne megosztani senkivel, még a vele egy szövetségbe tömörült államok képviselőivel sem. Ehhez képest az EB ötlete nyitott ajtó-ablaknak tűnik, ahol a Bizottság minden titkok tudója és minden adat őrzője – csak még arra nem adott választ, milyen módon biztosít védelmet ezeknek az iparági információknak, és melyek azok, amelyeket megosztana az átláthatóság jegyében.

Titok, amit mindenki tud

A Breton-féle, egyébként 2025 közepéig hatályban lévő szabály egy 500 millió eurós alapot hoz létre az európai gyártókapacitások korszerűsítésére és bővítésére, a munkaerő tovább- és átképzésre, valamint a „határokon átívelő ipari partnerségek kialakítására” az ellátási láncok biztonsága érdekében. A kiválasztott projektek 60 százalékos, vissza nem térítendő összeget kapnának az alapból, a maradékot az adott vállalatnak vagy tagállamnak kellene kipótolnia.

Az ötlet jó, ám az Európai Bizottság a jogszabályba belecsomagolta saját hatáskörének kiterjesztését, vagyis

jogában állna hozzáférni minden olyan bizalmas információhoz, amelyeket a tagállamok hadiipari szereplői eddig féltékenyen őriztek.

Ursula von der Leyen ennek értelmében bármikor adatokat kérhet be egyes vállalatok termelési kapacitásáról, az ellátási láncok különböző elemeiről, a készletek nagyságáról és a gyártók olyan problémáiról, amelyek esetlegesen akadályozzák a kapacitásnövelést.

Ezeket az adatokat a hadiüzemek mindig is hétpecsétes titokként kezelték, és sem külföldi kormányokkal, sem nemzetközi szervezetekkel, sem vetélytársakkal nem osztották meg. Az adatmegosztási eljárások kapcsán éppen ezért több tagállam valamilyen biztosítékot vár Brüsszeltől a szenzitív információk kezelésére vonatkozóan, ugyanis olyasmit eddig nem kaptak.

Brüsszel megmondja, miből és mennyit

A legzavarbaejtőbb rész a javaslatban az, hogy az Európai Bizottság jogot formál benne magának arra, hogy közvetlen megrendeléseket adjon le az európai hadiiparnak. Ahogyan a szabály fogalmaz: az érintett vállalkozás tagállamának beleegyezésével az EB célzott intézkedéseket hozhatna meg, vagyis kapacitásnövelésre, készletcsoportosításra vagy az aktuális gyártási mechanizmusok megváltoztatására tehetne határozott javaslatot. Lefordítva: az elsőbbségi besorolási megrendeléseket az EB ellenőrizné, és ha egy gyártó nem hajlandó a kérésnek megfelelően átirányítani a termelését, akkor a bizottság hatalmi szóval kényszeríthetné erre. 

További problémás kérdés, hogy a tagállamok belegyezése esetén a hadianyag-termelő vállalatok a továbbiakban kormányaik előzetes engedélye vagy felügyelete nélkül is belekezdhetnek-e exporttevékenységbe, ez ugyanis már nem csak az EB kezébe, de a vállatokéba is példa nélküli hatalmat adna. A válaszok egyelőre a levegőben lógnak, a háromlépcsős tervből ez a pont rendkívül alapos megvilágítást igényel, mielőtt elfogadnák.

Kifogy a tüzérségi lövedékből Ukrajna, Brüsszel vad ötletelésbe kezdett

A háború első éve nem csak a konkrét fegyverrendszerek gyártásának óriási globális problémáit fedte fel, de az azokhoz tartozó lövedékek kritikus hiányát is. Az ukrajnai háborúban a tüzérségé a főszerep, a legnagyobb kincsként kezelt 155 mm-es lövedékek azonban olyan ütemben fogynak, hogy azt sem az USA, sem az Európai Unió nem tudja pótolni.

Fotó: MTI/EPA/Stephanie Lecocq
 

Összesen 71 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dezsőke
2023. június 05. 13:49
ellopják az életünket, a gondolatainkat, a védelmünket ? mi lesz itt, ha nem kiáltunk megállj! idáig! nem tovább! európa ébredj!
Dezsőke
2023. június 05. 13:46
szóba sem jöhet!
EX - Terminátor
2023. június 03. 23:02
Ti férgek megtiltottátok nekünk hogy gyűlöljünk csak azért hogy mindent ránk erőszakolhassatok amit tiszta szívünkből és teljes joggal megvetünk. ÉS EZÉRT MEG FOGTOK DÖGLENI!!! DE BELESZÓLÁSOTOK EBBŐL AKÁRMIT IS TEGYETEK SOHA NEM LESZ, ÉS CSAK AZÉRT MERT AZ ESZETEKBE MERÉSZELT JUTNI MEG FOGTOK DÖGLENI.
Ugye most csak viccelsz
2023. június 03. 22:39
Csak halkan jelezném, hogy nem féltékenyen őriznek, hanem féltve őriznek. Nem vagyok egy Grétsy László, de ezen nem tudtam túllépni :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!