Háromezer sikeresen lezárt projekten van túl a veszprémi cég

2022. augusztus 22. 05:29

A harmincadik születésnapját tavaly ünneplő Controlsoft-Automatika Szolgáltató Kft. kényszervállalkozásként indult, napjainkra azonban olyan céggé nőtte ki magát, amelynek szolgáltatásai a mindennapok részeivé váltak.

2022. augusztus 22. 05:29
null

Kényszervállalkozásból a csúcsig

Berzsenyi Miklós, a Controlsoft-Automatika Szolgáltató Kft. ügyvezetője a Trend FM Fejlődik a hazai műsorának vendégeként felelevenítette: a cég a rendszerváltozás után kényszervállalkozásként indult, a Veszprém Megyei Víz- és csatornamű Vállalat Automatika Főmérnökségének jogutódjaként – bármiféle tőke és munkaeszköz nélkül. „A profiltisztítás eredményeként egyik napról a másikra nem volt munkahelyük az embereknek, így lépni kellett valamit. Évekig a túlélésért küzdöttünk, de idővel elkezdtek befutni a komolyabb megrendelések, beindultak a projektek, a cég pedig elkezdett fejlődni. Tavaly voltunk 30 évesek, több mint 3000 sikeresen lezárt projekttel. Jelenleg három kontinensen, tizenkét országban vannak referenciáink” – mondta. A társaság az alapítás óta változatlan formában és 100 százalékos magyar tulajdonban működik. Berzsenyi Miklós 2007-ben szállt be alapító édesapja mellé a cégvezetésbe, 2014 óta pedig egyedül irányítja azt, 95 százalékos tulajdonrésszel.

A cég szolgáltatásai elsősorban magas műszaki színvonalú erős- és gyengeáramú berendezések, irányítástechnikai, valamint üzemi felügyeleti rendszerek tervezésére, kivitelezésére irányultak. A kilencvenes években szoftverfejlesztéseikkel „a dolgok internete” (IoT) megoldásokkal bővítették a szolgáltatási kört, azaz

igen nagy gyakorlatuk van az olyan szegmensekben, ahol a különböző automatizált berendezések kommunikálnak egymással. 

A cégvezető az innovációt és a folyamatos fejlesztést emelte ki a cég sikere kapcsán. Mint mondta, ez teszi lehetővé, hogy olyan megoldásokat nyújtsanak megrendelőik számára, amelynek segítségével azok optimálisabban, költségeket csökkentve, hatékonyságot növelve irányíthatják gyártási folyamataikat. „Jelenleg is van kutatás-fejlesztési projektünk. Folyamatos az együttműködésünk a Budapesti Műszaki Egyetemmel, a Pannon Egyetemmel és a Neumann János Egyetemmel. Saját fejlesztésű innovatív szoftverrendszereink segítségével világszínvonalú megoldásokat tudunk megrendelőink részére nyújtani, például – a gépek optimalizált használatának segítségével – a villamos energia felhasználás csökkentésében” – mondta el a műsorban Berzsenyi Miklós.

A mindennapok része

A Controlsoft-Automatika tevékenységével – még ha nem is tudunk róla – gyakorlatilag minden nap találkozhatunk. A cég vezérli ipari számítógépekkel az ország villamosenergia-ellátásának több mint 50 százalékát biztosító paksi erőmű hűtését, jelen van a vízellátó-szennyvízelvezető rendszerek területén, üzemelteti az országosan telepített, automata jégkármérséklő-rendszert, de a Liszt Ferenc Repülőtér világítási rendszerének működtetését is a vállalat biztosítja. 

Az ezredfordulót követően a cég kilépett a nemzetközi piacra is, külföldi projektjeinek száma azóta is folyamatosan emelkedik, akár fővállalkozóként, akár együttműködőként.

Arra a kérdésre, honnan tudja biztosítani a megfelelően képzett munkaerőt ezekhez a nagyszabású feladatokhoz, Berzsenyi Miklós úgy válaszolt: mint minden területen, náluk is problémát okoz a szakképzett munkaerő felkutatása. Azon túl, hogy részt vesznek a duális képzésekben (így már tanulmányaik közben állást tudnak ajánlani a hallgatóknak), nagy hangsúlyt fektetnek a megtartásra, vagyis igyekeznek a legmagasabb fokon biztosítani a belső munkafeltételek professzionalista kialakítását, a jó munkahelyi légkört – és természetesen az anyagi motivációt. „A multikkal folytatott verseny egyébként a munkaerőpiacon kiélezett. A középvállalatok egyre jobb juttatás-csomagot tudnak biztosítani, a munka pedig sok esetben sokkal izgalmasabb, mint egy monoton alapokon működő multinál. Ezért onnan is egyre többen jönnek át a középvállalkozásokhoz, mi is vettünk így fel több munkavállalót” – részletezte az ügyvezető. 

Pályázatok, források, sikerek

Berzsenyi Miklós elmondta: a pályázatok óriási segítséget jelentenek a hazai kkv-szektorban, ők is folyamatosan élnek a lehetőséggel, mind a kutatás-fejlesztés, mind az infrastruktúra fejlesztésének területén. Sikeresen nyertek már összeget GINOP-pályázaton az önrész mellé vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatására és napelemes rendszer telepítésére is. Jelenleg az új telephelyük kialakítása érdekében pályáznak, hiszen a cég fejlődése miatt a mostani már szűkösnek bizonyul.

A Controlsoft-Automatika tevékenyen részt vett és részt vesz a Modern Mintaüzem Programban is, amely azzal a céllal jött létre, hogy a hazai kkv-kat sokrétű gyakorlati tudással lássa el mind technológiai, mind szervezeti szempontból.

„Eleinte tanulási céllal csatlakoztunk a programhoz, a vállalati kultúra, vállalatirányítás hatékony kiépítését és az új technológiák alkalmazását tanulmányoztuk. Büszkék vagyunk rá, hogy napjainkra mi is »mintaüzemmé« váltunk, így már hozzánk járnak tanulni mások” – mondta a cég ügyvezetője.

Berzsenyi Miklós szerint mind munkavállalói, mind megrendelői oldalról a cég megbízhatóságát és kiemelkedően stabil teljesítményét emelik ki, ez egyben sikerük egyik legfontosabb alkotóeleme is. „Az utóbbi időben a dolgozói létszám 15 százalékkal növekedett évente, ez a folyamat pedig jelenleg is tart. Családbarát munkahely vagyunk, rugalmas időbeosztással, dolgozói kölcsönnel, beiskolázási lehetőséggel. Sokan évtizedek óta nálunk dolgoznak. A másik oldalon is tapasztalható a stabilitás: megrendelőink között vannak olyanok, akik 30 éve minden évben rendelnek tőlünk. Megbízható, jó minőségű, jó ár-érték arányú szolgáltatást nyújtó partnerként tekintenek ránk az ügyfeleink” – hangzott el a műsorban.

A Controlsoft-Automatika Szolgáltató Kft. elismerései:
2022 - Nemzeti Innovációs Nagydíj - Környezetvédelmi Innovációs Díj, Innovációs Szövetség
2021 - Polinszky-díj, Veszprém MJV Önkormányzata és Pannon Egyetem
2019 - Év Vállalkozója Díj, Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége
2019 - Nemzeti Innovációs Nagydíj kiemelt elismerés, Innovációs Szövetség
2018 - Kutatás-fejlesztési és Innovációs Díj, Pannon Egyetem és VMKIK 

2022 - Nemzeti Innovációs Nagydíj - Környezetvédelmi Innovációs Díj, Innovációs Szövetség 2021 - Polinszky-díj, Veszprém MJV Önkormányzata és Pannon Egyetem 2019 - Év Vállalkozója Díj, Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége 2019 - Nemzeti Innovációs Nagydíj kiemelt elismerés, Innovációs Szövetség 2018 - Kutatás-fejlesztési és Innovációs Díj, Pannon Egyetem és VMKIK 

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2022. augusztus 22. 12:36
Partnerkapcsolataikban és HR tevékenységükben nullák!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!