A feltörekvő gazdaságok adósságterhelése jelenleg kritikus szinten áll az elmúlt évtizedekhez képest. Ez köszönhető a magas energia- és élelmiszerköltségek, valamint a kamatlábak emelkedésének együttes hatásából. Ezek a tényezők a közeljövőben megnövelik a feltörekvő gazdaságok makrogazdasági sebezhetőségét.
Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet szakértőjének írása a Makronómon.
Srí Lanka példája ragályos lehet a magas adósságszinten álló feltörekvő gazdaságok számára. A szigetországban az elnök elmenekült és lemondott a tiltakozások hatására, amit az előzött meg, hogy áprilisban bejelentették, hogy nem képesek fizetni a külföldi adósságukat. A kormány így Indiához és Oroszországhoz fordult, hogy legalább a nélkülözhetetlen importokat képes legyen kifizetni. Mindezekkel együtt a szigetország gazdasága rekordszinten fog zsugorodni, de a problémákat fokozza, hogy a júniusi infláció 55 százalékra emelkedett a szigetországban. A helyzet stabilizálása nélkül pedig az ország tartós hiperinflációba és politikai káoszba süllyedhet. Kísértetiesen hasonlít a szigetország helyzetéhez számos feltörekvő gazdaság helyzete, amelyek adósság az elmúlt évtizedekhez képest is rekordszinten van. Ebben szerepet játszottak a magas élelmiszer- és energiaköltségek, valamint az emelkedő kamatlábak is, növelve ezeknek az országoknak a makrogazdasági sebezhetőségét. Ezen hatásoknak két következménye lehet: a jobbik esetet az jelenti, hogy egyes országok több évig nehéz költségvetési döntésekkel és alacsony gazdasági növekedéssel kénytelenek szembenézni. A rosszabbik eset pedig a tartós politikai és gazdasági válság kialakulása. Az IMF 53 országot jelölt meg legsebezhetőbbnek. Ennek a sebezhetőségnek eltérő okai lehetnek. Az egyik, hogy fenntarthatatlan adósságaik vannak vagy nagy a kockázata annak, hogy ezek az adósságok fenntarthatatlan módon állnak fenn. Másik eshetőség, hogy már most nem teljesítenek néhány tartozást, de az is egy lehetséges ok lehet, hogy szorult szinten kereskednek a kötvényekkel.
Hasonló volt a helyzet az 1980-as és az 1990-es években, amikor szintén a jelentős növekedés és a könnyű pénzügyi feltételek együttesen hosszú ideig fennálltak, majd ezt a prosperáló időszakot hirtelen növekvő adósságterhek követték. A makrogazdasági sokkok, az emelkedő infláció és a fejlett világban megugró kamatlábak együttes hatása sok elszegényedett gazdaság életét nehezítették meg: 1982 augusztusában a mexikói kormány bejelentette, hogy nem képes tovább fizetni külföldi adósságát, rengeteg ország volt elmaradva az adósságai fizetésében az év lejárta előtt, valamint 1990-re a világ államadósságának 6 százaléka volt fizetésképtelen adósság.
Az említett időszak óta jelentős változások következtek be a világgazdaságban: a kormányok megnyitották gazdaságukat a kereskedelem előtt, liberalizálták azokat, fegyelmezettebb makrogazdasági politikát folytattak. Ezek egy gyorsabb növekedést eredményeztek, és a kormányok hatékonyabb politikákkal képesek voltak összességében javítani a feltörekvő gazdaságok költségvetési helyzetét. Így a 2008-as globális pénzügyi és gazdasági válság – amely a fejlett országok saját, súlyos pénzügyi válsága volt – jobb helyzetben érte őket, ugyanis a feltörekvő gazdaságok államadóssága nagyjából a GDP 33 százalékát jelentette.
Éppen ez teremtette meg a lehetőséget a feltörekvő gazdaságok számára, hogy a fejlett országok példáját követve kapcsolatba lépjenek a globális pénzügyi rendszerrel. A feltörekvő piacok kormányai döntő többségben a globális tőke megszerzésében reménykedtek, de korábban csak devizában voltak képesek hitelt felvenni, ugyanis nem kínálkozott más lehetőség. A devizában felvett hitel mindig egy kockázatos lépést jelent, hiszen a hazai valuta leértékelődését gyorsan képes egy teljes válsággá transzformálni. Mindezek eredménye az lett, hogy az ezredforduló környékére nem a hitelfelvevő devizájában volt denominált az Amerikán, Európán és Japánon kívül kibocsátott új adósságok mintegy 85 százaléka. Ez a helyzet fordult át 2019-re, amikor a feltörekvő gazdaságok esetében a forgalomban lévő kötvények nagyjából 80 százaléka helyi valutában volt denominált.
Időközben viszont a feltörekvő gazdaságok pénzügyi rendszerei egyre értek, ami azzal járt, hogy ezek a kormányok képesek voltak egyre jobban megcsapolni a hazai tőkepiacokat. Tanultak az 1980-as és 1990-es évek válságaiból, és megtapasztalták, hogy a devizatartalékok felhalmozása óriási értéket és előnyt jelent. Ez a számokban úgy nézett ki, hogy míg a globális tartalékok 2005-ben a világ GDP-jéhez viszonyítva kevesebb, mint 10 százalékon álltak, addig ez az arány 2020-ra már 15 százalékra emelkedett. Éppen ezek a kiigazítások segítették átvészelni a feltörekvő gazdaságok számára a 2010-es évek lassú növekedését, majd pedig a pandémia által okozott gazdasági sokkhatást is. 2020-ban a világon mindössze 6 kormány jelentett csődöt. Köztük érdemes megemlíteni Argentínát – amely már kilencedszer jelentett csődöt –, Ecuadort és Libanont.
Az említett 6 kormány pedig összességében a globális államadósság mintegy 0,5 százalékát teszi ki. Viszont ennek a rugalmasságnak megmutatkozott a hátulütője is, hiszen adva volt a lehetőség, hogy a kormányok így több hitelt vehessenek fel. Ez oda vezetett, hogy 2019-ben az államadósság a feltörekvő gazdaságok GDP-jének mintegy 54 százalékát tette ki. A pandémia ezt robbantotta fel, hiszen egyre több hitelt vettek fel, ami 2020-ra abban öltött testet, hogy a feltörekvő gazdaságok átlagos költségvetési deficitje a GDP 9,3 százalékát tették ki, ami közel volt a fejlett gazdaságok 10,5 százalékos értékéhez.
Ezek után a hitelfelvétel csak a tavalyi évben kezdett el stabilizálódni a gazdaság fellendülésének hatására. De a fellendülést beárnyékolta a februári orosz invázió és az azzal járó élelmiszer- és energiaárnövekedés, ami egy növekedést csökkentő és adósságterheket növelő hatással jár világszerte. A növekvő importszámláknak köszönhető elsősorban, hogy több sebezhető helyről kiszivattyúzták a keményvalutákat, ami végeredményben ezeknek az országoknak a külföldi adósságszolgálati képességét rontotta. Például ez okozta azt, hogy Srí Lanka nem volt képes fizeti külföldi adósságait.
Ezek a feltételek azonban valószínűleg csak tovább fognak romlani, amennyiben a világ jegybankjai tovább folytatják a monetáris szigorítási ciklust, amelyet az emelkedő infláció miatt kénytelenek megtenni – a másik megoldása a jegybankoknak a magas inflációval való együttélés lenne, ami nyilvánvalóan elképzelhetetlen. A FED fordulatai általában csökkentik a kockázati étvágyat, elvonva a tőkét a feltörekvő piacokról, ami a túlzott hitelfelvevőket sújtja.
A FED politikája ugyanakkor ennyire még talán soha nem volt átgondolatlan. A szövetségi alapok kamata valószínűleg az év végére megközelíti a 3,5 százalékot, ami azzal együtt, hogy a FED feloldotta néhány eszközvásárlását a közelmúltban, a legkeményebb szigorítást jelenti az 1980-as évek eleje óta. A feltörekvő világban ugyanakkor ezzel párhuzamosan március óta havonta nettó tőkekiáramlás tapasztalható. Az év eleji helyzethez viszonyítva a dollár 12 százalékkal erősödött egy valutakosárhoz képest, és sokkalta többet emelkedett számos feltörekvő piaci deviza ellenében. A finanszírozási feltételek romlottak, ami azzal járt, hogy a kormányok hitelfelvételi költségei egyre nőttek. A magas és közepes jövedelmű adósságkibocsátók nagyjából ¼ része 10 százalékpont feletti hozamkülönbséggel találta szemben magát az amerikai kincstári pénztárak felett, ami aggodalomra ad okot.
A kormányok ingerküszöbét kikezdik a súlyos adósságterhek, a lassuló globális növekedés és az egyre szigorodó pénzügyi feltételek összesített hatásai. A potenciális áldozatok egyrészt a legszegényebb gazdaságok, amelyek többnyire kevésbé tudtak biztonságos módon hitelt felvenni mondjuk saját nemzeti valutájukban, amelyek a pandémia miatt amúgy is elég sebezhetőek voltak.
További problémát jelent, hogy a G20 által kezdeményezett adósságkönnyítésre jogosult 73 alacsony jövedelmű országból 8-an olyan államadósság-terheléssel rendelkeznek, amelyet az IMF fenntarthatatlannak minősített, de a probléma csak fokozódott azzal, hogy ezeken kívül további 30 ország nagy kockázatot jelent, hogy ehhez hasonló helyzetbe kerül. Az említett országokban ezek a problémák minimális veszélyt hordoznak magukban a globális gazdaságra vetítve, hiszen az összesített GDP-jük nagyjából egy szinten áll a belga GDP-vel.
Ugyanakkor a problémát mindenképp orvosolni kell, hiszen ezek az országok nagyjából 500 millió embernek jelentik a lakhelyet és az ő sorsuk annak függvénye, hogy a kormányaik megengedhetik-e azt maguknak, hogy alapvető infrastruktúrákba és közszolgáltatásokba fektessenek be. Az áldozatok másik csoportját azok a közepes jövedelmű országok jelentik, amelyek jobban integrálódtak a globális pénzügyi rendszerbe csakúgy, mint Srí Lanka, ugyanakkor ez az integrálódás lelepleződött vagy a politikának, vagy a puszta szerencsének köszönhetően. Összességében így 15 ország vált fizetésképtelenné vagy éppen nehézkes szinten kereskedtek az államkötvényekkel. Ide vehető például akár El Salvador, Pakisztán, Egyiptom és Tunézia is.
A közepes jövedelmű országok kapcsán megjegyzendő, hogy többen jobban védhetők most a globális feltételekkel szemben, mint ezelőtt. Viszont ennek tudatában is az IMF számításai szerint devizában denominált a feltörekvő piacok államadósságainak mintegy 16 százaléka. A védettebb országok éppen a helyi bankokon keresztül felvett hitelek finanszírozásával váltak védetté. Ez abból a szempontból jelent aggodalmat, hogy a kormányzat által tapasztalt hitelstressz átgyűrűzhet a bankrendszerbe is, ami pedig azzal járhat, hogy rontja a hitelezést, ami válsághoz vezethet. Az IMF ezzel kapcsolatban úgy számol, hogy a feltörekvő világban az elmúlt két évtizedben a hazai bankok államadóssága a GDP 17 százalékára emelkedett, ami azt jelenti, hogy több mint duplája a fejlett gazdaságok szintjének. Ha az államadósságokból való részesedést vesszük figyelembe a teljes banki vagyonon belül, akkor azt látjuk, hogy Brazíliában 26 százalék, Indiában 29 százalék, de Egyiptomban és Pakisztánban 40 százalék feletti ez az érték.
Az, hogy ez a csoport végül is mekkora, az annak függvénye, hogy mennyire súlyosak a világ többi részére továbbgyűrűző hatások, illetve, hogy az olyan nagyobb gazdaságokat, mint Törökország vagy Brazília érinti-e a válság.
Mint áruexportőr, Brazília képes volt profitálni a magasabb energia- és élelmiszerárakból, így pedig jelentős devizatartalékra tudott szert tenni, ami megnyugtatta a piacokat. Ebből a brazil elnök Jair Bolsonaro képes lehet profitálni az októberi választásokon, hiszen a közvélemény-kutatások is megerősítették ebben. De ennek ára volt, ugyanis különböző jutalmak osztogatásával szerzett magának támogatottságot, ami a fiskális fegyelmet figyelmen kívül hagyva növelte az ország adósságterhelését, emellett tett olyan kijelentéseket is, hogy ha a választók őt leváltanák októberben, akkor nem fogadják el a választói akaratot. Ezekkel és a hasonló kijelentésekkel az a probléma, hogy ezek politikai káoszhoz vezetnek, ami a növekvő kockázatok miatt megijeszti a piacokat, ami azzal jár, hogy a tőke elkezd kiáramlani, és ez egy súlyos fiskális válságot és recessziót eredményezhet.
Törökország esetében a gazdasági fejlődés dinamikusnak mondható, államadóssága pedig inkább a szerény szóval írható le a legoptimálisabban. Ezek nagyban köszönhetők a turizmusnak, a beáramló rengeteg külföldinek a rendelkezésre álló valutatartalékokhoz képest is. Recep Tayyip Erdogan Törökország elnöke erőteljesen ragaszkodik ahhoz, hogy a török jegybank indokolatlanul alacsonyan tartsa a kamatlábakat a közel 80 százalékos infláció ellenére is. A török lírával nem csoda, hogy voltak problémák, hiszen az elmúlt 4 évben az értéke szinte összeomlott. Az elkövetkezendő török választásokon pedig, amennyiben nem következik be váltás Törökország vezetésében, borítékolható, hogy a török kormánynak egy kialakuló fizetésimérleg-válsággal kell szembenéznie.
Nagy külső válságtól nem kell tartania a világ legnagyobb feltörekvői piacainak sem, mint Indiának és Kínának. Mindketten óriási devizatartalékot halmoztak fel. Közülük a kínai kormány szigorúan ellenőrzi a tőkekiáramlást, a hazai pénzügyi rendszerrel egyetemben, ami így képes megfékezni egy kialakuló pánikot. India ezzel a példával szemben minimálisan függ a külföldi finanszírozástól. Mindkét esetben ugyanakkor a forgatókönyv hatalmas államadósság-terheléssel jár
Összegezve a fent leírtakat 53 közepes és alacsony jövedelmű ország már most adósságproblémákkal néz szembe vagy nagy a kockázata egy ilyen helyzet kialakulásának. Ezeknek az országoknak szerény a gazdasági méretük, amit jól szemléltet az, hogy az együttes kibocsátásuk a globális GDP 5 százalékát teszi ki, ugyanakkor a másik oldalt nézve a világ népességének 18 százalékának adnak otthont, ami nagyjából 1,4 milliárd embert jelent. Aggasztó viszont, hogy kevés lehetőség kínálkozik a válság kivédésére. A háború egyre inkább elhúzódni látszik, a növekedés fellendülése kettős lehet akár Kínában, akár máshol: ugyan élénkítené a növekedést, de az inflációt is növelné, ami elvezet világszerte a további kamatemelésekhez.
Az adósságok elengedése valamennyit segítene. Erre már volt is példa a történelemben: az 1980-as években a közepes jövedelmű gazdaságok hatalmas adósságot halmoztak fel, aminek 1/3 részét az akkori amerikai pénzügyminiszter Nicholas Brady által 1989-bn kidolgozott terv alapján engedték el. Az Amerikai Egyesült Államok ezen kívül további segélyeket kezdeményezett 37 szegény ország számára. Ehhez hasonló lépéseket tett az IMF és a Világban 1996-ban, a G20 pedig a pandémia alatt: először kezdeményezték az adósságszolgáltatás felfüggesztését, amivel 70 ország jogosulttá vált az adósságfizetés elhalasztására, ezt követően pedig egy közös keretrendszeren keresztül kezdeményezték ezt.
Ez a keret ugyanakkor nem terjedt el, hiszen eddig csupán 3 ország kért segítséget, és egyikük sem fejezte be a folyamatot. A program javításának vagy az adósságelengedés megállapodásának elérésének kilátásait tette tönkre az, hogy a Párizsi Klub országainak hitelnyújtása csökkent, miközben a hitelek a magánhitelezők és a nagy feltörekvő piacok (pl. Kína) egyre inkább hitelnyújtóvá váltak. A Párizsi Klub országai voltak azok a gazdag gazdaságok, amelyek beleegyeztek, hogy együttműködnek a fenntarthatatlan adósságok kezelésében. 2006-ban a Párizsi Klub gazdaságai és többoldalú testületei a szegény országok külföldi kötelezettségeinek több mint 80 százalékát tették ki. Jelenleg a szegényebb országok adósságának kevesebb mint 60 százalékát jelentik, és nagyjából 1/5 részük csak Kínának tartozik.
A kínai hitelezés hatalmas erővé vált az utóbbi időszakban. 1998 és 2018 között Kína külföldi hitelezése a nullás szintről a világ GDP-jének 2 százalékára emelkedett, miközben a külföldi hitelezés nagyobb része alacsony és közepes jövedelmű gazdaságokhoz került. A Kínával szemben leginkább érintett 50 gazdaság közül a kínai intézményekkel szembeni kötelezettségek átlagban a GDP 15 százalékát jelentik, ami a külső adósság mintegy 40 százaléka.
Ha a világ legjobban eladósodott országait vesszük figyelembe, akkor azok 1/3 része a kínai hitelezőknek leginkább eladósodott országok közé tartozik. A 2017-es évet vizsgálva Kenya Kínával szembeni adóssága Kína GDP-jének 10 százalékát jelentette, Laosz esetében ez a szám 28 százalék. Kína a jelenleg óriási recesszióban lévő Srí Lankának is hitelezője, amely 2017-ben a GDP 8 százalékával tartozott Kínának. Pakisztánnak is hitelezője Kína, amely 2017-ben a GDP 9 százalékával tartozott. Több eladósodott gazdaság örülne az adósságelengedésnek Kínától, de a kínai intézmények az ország vezetésétől és a jövőbeni finanszírozáshoz való hozzáférés elvesztésétől tartva inkább átstruktúrálnák az adósságokat. Mindeközben nehezíti a helyzetet, hogy Kína és a nyugati országok közti kapcsolatok egyre romlanak, ami csökkenti az együttműködést az adósságproblémák kezelésében.
Az 1980-as években mivel a feltörekvő piacok nem teljesítettek, az amerikai bankoknak nyújtott kölcsönöknél néhány pénzintézetet közel vittek a fizetésképtelenséghez. A fejlett gazdaságok társadalma abból a szempontból nyugodt lehet, hogy jelenleg ennek a hitelezőik minimálisan vannak kitéve. Vannak olyan országok viszont, amelyek szorongásveszélynek vannak kitéve. Ezekben az országokban több, mint egymilliárd ember él, és számukra fokozott probléma, hogy a fiskális problémák megfertőzik a helyi bankokat, mivel a külső adósságról folytatott tárgyalások megoldhatatlannak tűnnek.
Borítókép: MTI/ AP/ AFP pool/ Stefani Reynolds
A 2025-2027-es időszakra az S&P Global Ratings azzal számol, hogy a magyar gazdaság 2,8 százalékos reálnövekedést ér el éves átlagban – értékelte a Makronóm Intézet elemzője a péntek esti döntést.
A KSH friss adatai szerint a 30 év alattiak, valamint az 55 év felettiek körében emelkedett elsősorban az aktivitás az utóbbi időszakban – derül ki a Makronóm Intézet elemzőjének értékeléséből. A munkanélküliség továbbra is alacsony, főleg nemzetközi, uniós összehasonlításban.
Nem járnak jó idők a Sparra: veszteséget termel, és a vezetés ezt azzal leplezné, hogy több fronton támadja a kormányt. A nemzetközi cég kulturálatlan magatartással vádolja a kabinetet a meghirdetett patrióta gazdaságpolitika miatt.
Oroszország külső adóssága most lett 2007 óta a legalacsonyabb.
Januárban 77 ezer forinttal emelkedett a bruttó átlagkereset, ami így már 605,1 ezer forintra rúg. Ennek nettó értéke 400 ezer forint felett van, miközben a reálkereset értéke ismét 10,4 százalékkal nőtt, derült ki a KSH friss kereseti adataiból.
A mindössze 20 éves tehetség egyetemi tanulmányai mellett igyekszik felvenni a versenyt a világ legjobbjaival. Beszélgetés a sportágáról, annak fejlődéséről, emberi értékekről, közös szurkolásról és álmokról.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint mindent meg kell tenni, hogy jobboldali fordulat következzen be Európában.
