Működik a csodafegyver: több gyerek született a babaváró támogatásnak köszönhetően

2022. február 09. 14:36

Nem csak a házasságok, de a születésszám is növekvő tendenciát mutat: 2010 óta évről évre több gyermeket vállalnak a nők.

2022. február 09. 14:36
null
Fekete Kíra

Tavaly közel kétszer annyi nő kötött házasságot, mint 2010-ben

2010-ben a házasságkötések száma Magyarországon történelmi mélyponton volt, innentől viszont felfelé vezetett az út: 2020-ban közel 90 százalékkal több házasságkötés történt, mint 2010-ben. 

A házasságkötési arányszám alapján a magyar nők 2010-ben 39, 2018-ban 65, 2019-ben 88, 

2020-ban pedig 94 százalékos eséllyel terveztek megházasodni 

– mutatja be a házassági hajlandóság alakulását a G7 hírportál.

 A hetvenes években volt utoljára ez az érték ilyen magas, hangsúlyozza a portál.

„A robbanásszerű növekedés ugyanakkor valószínűleg nem fenntartható, mert a növekedési trendet a gazdasági világválság utáni években elhalasztott esküvők pótlása, valamint a meglévő élettársi kapcsolatukat a kormányzati támogatásokra (adókedvezmények, csok, később a babaváró hitel) pályázva gyorsan házasságra váltók nagy száma hajtja. Tehát a következő évek kérdése lesz, hogy mekkora visszaesést követően állandósulhat az arányszám” – állítja a G7.

Az elváltak és az özvegyek továbbra is kisebb valószínűséggel házasodnak, viszont ez a szám is – bár kisebb mértékben – növekedett 2010 óta. 

A házasodással együtt a válások száma is emelkedett 2019-ben, mindössze 4 százalékkal – 2020-ra viszont újra csökkent, 15 százalékkal. Összességében nézve ez a szám is csökken, csak úgy mint Európa országainak többségében. 

„Ha a 2020-as válási hajlandóság változatlan maradna, úgy a házasságok 33 százalékának lenne válás a vége, 2010-ben ez még 46 százalék volt” – elemezte az adatokat a G7.

A babaváró támogatás meghozta gyümölcsét

Magyarországon a termékenységi arányszám az elmúlt években nőtt – az arányszám növekedése valójában arra mutat rá, hogy a nők több gyermeket vállalnak, mint korábban.

Valószínű, hogy a családtámogatási intézkedéseinek köszönhető, hogy két év alatt 13 százalékról 24 százalékra nőtt házasság első évében született gyermekek aránya. 

„A havi adatokból kiolvasható, hogy konkrétan a babaváró hitel 2019. júliusi bevezetése miatt sok gyermeket tervező pár úgy kalkulált, hogy megvárta a gyerek megfoganását, majd összeházasodott, minimalizálva a visszafizetési kockázatot. Ezt erősíti meg, hogy 

– világít rá a G7.

Folyamatosan nő a családtámogatás Magyarországon

A kormány számításai szerint a családtámogatási kiadások a GDP 4,8 százalékát tették ki: ebbe beletartoznak a közvetett, a családbarát értékrendet népszerűsítő és egyes kormányközeli civil szervezeteket támogató intézkedések is. 

A gyes (gyermekgondozást segítő ellátás) és a családi pótlék összege 2008 óta változatlan, a csed, gyed összege viszont nő.

A csedre 2019-ben körülbelül 63 milliárd forintot áldozott a kormány, a családpolitikával kapcsolatos adókedvezmények költségét 2018-ban 316 milliárd, 2021-re viszont 416 milliárd forintra becsülte az állam. 

A legnagyobb mértékű támogatás a családi adókedvezmény, ami önmagában 308 milliárd forintot tett ki.

„A babaváró hitel a lakossági hitelállományban is jelentős tétel lett: 2020 végén már a teljes lakossági hitelállomány 13 százalékát tette ki – családvédelmi akcióterv hatására az államilag támogatott hitelek aránya 2019. július és 2020 vége között 4–5 százalék körüli szintről 30 százalék fölé emelkedett” – írja a G7.

A kormány kiadása pénzbeli támogatásokra és lakástámogatásra 2019-ben 860,7 milliárd forint volt, viszont 2021-re ez 974,8 milliárd forintra nőtt.

Nő a kisgyermekes anyák foglalkoztatottsága

A G7 arra is rámutat elemzésében, hogy kilenc év alatt az óvodás korú gyermeket nevelő nők foglalkoztatása közel 17 százalékponttal nőtt – ez azt jelenti, hogy ma már 75 százalékuk foglalkoztatott. Ez egybecseng a kormányzat munkaalapú gazdaságpolitikájával, amely a társadalom egyre szélesebb rétegeit vonja be a munka világába, így az olyan rejtett munkaerő-tartalékokat is, mint a kisgyermekes családanyák.

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
celoke
2022. február 10. 22:44
Nő a teljes termékenységi arányszámunk. És ez egyértelműen a magyarok miatt van. A dolgozó és adófizető, döntő többségében magyar középréteg gyermekválalása növekszik. Vonatkozik ez a sötétnek, meg rettegettnek kikiáltott Borsod-Abaúj-Zemplén meg Nyírség vidékére is. A családtámogstás emgahtározó elemei, közöttüka címben kiemelt is, munkához kötöttek és egy részük kedvezényes hitelben nyilvánul meg. A felzárkózni nem is akaró putricigányok fialása rohamosan csökken. A 20 év előtt szülő nők számának és arányának egyre gyorsabb fogyása, a 8 általánost el nem végzettek számának rohamos csökkenése, a szegregátumok radikálisan visszaesett születésszáma: statisztikai tények. Ráadásul a cigányok egyre nagyobb része városlakó sőt fővároslakó, hiába is erőlködik a baloldal összemosni a vidék a putrcigány lepratelepekkel, ez aljas hazugság. Magyar termékenységi arányszám: Gyurcsány-kormány 1,2, Orbán kormány 12 év múlva 1,6. Maygar önerőből. Ez midnent elmond. Már csak ezért is megérdemli a szavazólapi ikszet a nemzeti kormány. A gazdasági erősödés, a demokratiksu rend és a tiszta közélet pedig még rátesz egy lapáttal. Köszönjük az Orbán-kornáynoknak, áprilsi 3. után folytatás lesz ennek jutalma. Azért a korrupt tolvaj baloldali ellenzék a mentelmi jog mögé menekült köztörtvényes bűnözőivel még gondoskodik róla, hogy az előre megrendelt sorosita jelentésekben nyomokban legyen valami valóságtartalom a korrupcióórl és diktatúráról. A baloldai önkormányzatok, élén a fővárosi főpolgármesterrel és a körülötte élősködő maffiabandával, most is a korrupció melegágyai. Maffia és korrupció: ez a baloldal. Az LMBT-sátánizmus támogatása s amigránsok beengedési szándéka még további súlyosbító körülmény. Örüljenek, hogy egyelőre megússzák egy április 3-i méretes vereséggel, és – egyelőre – még nem a népharag rendezi velük a számlát.
Íjász
2022. február 10. 22:07
Nagyon helyes! ;)
kaffogó hebrencs
2022. február 10. 22:06
Nam majd mindjárt jönnek a dákósok, és elmondják, miért is baj ez.
Armageddon
2022. február 10. 18:57
Azé az ORSZÁG!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!