A vállalkozások versenyképességét növelő felnőttképzéseket támogat a kormány

2021. november 24. 17:25

A vállalkozások versenyképességét növelő, az elmúlt évtizedben teremtett egymillió új munkahelyet megőrző felnőttképzéseket támogat a kormány – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Szegeden.

2021. november 24. 17:25
null

György László a következő uniós költségvetési időszak első munkaerőpiaci programjának szegedi nyitórendezvényén azt mondta, a kormány a felnőttképzés átalakításával lehetőséget biztosít a vállalkozásoknak arra, hogy rugalmasan tudjanak reagálni a technológiai változásokra és meg tudják tanítani a munkavállalóknak azokat az ismereteket, melyekre szükségük van.

A politikus úgy fogalmazott,

a technológia olyan robbanásszerűen fejlődik, hogy önmagában az ezzel való lépéstartás is kihívást jelent.

A kormány a felnőttképzés átalakításával mérhetővé teszi a képzések eredményeit, a munkaerőpiaci kereslethez igazodó, kimenet vezérelt rendszert alakít ki, jelentősen csökkenti az adminisztrációt és növeli a képzésben résztvevők számát – mondta György László.

Kitért arra, nemzetközileg is egyedülálló az a rendszer, amely az adatvédelmi szabályokat szem előtt tartva összeköti a felnőttképzési adatbázisokat a hét közhiteles adatbázissal, így pontos információkat ad a végzettek munkaügyi stabilitásáról és jövedelmi viszonyairól.

Mint mondta, 70 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalati képzések támogatására, amelyből az első körben 15 milliárd forint pályázható. Egy munkavállaló számára egy évben félmillió forint a támogatást vehet igénybe a cég a képzésre, illetve a kieső munkabér pótlására. A támogatás intenzitása a pályázó vállalat méretétől függ: mikro- és kisvállalkozásnál 70, középvállalkozásnál 60, nagyvállalatoknál 50 százalék. A mikro-, kis és középvállalkozások esetében a támogatási plafon 50, a nagyvállalatoknál 100 millió forint - ismertette a részleteket.

György László elmondta, a cégek feltételesen vissza nem térítendő támogatást kapnak, amelynek feltétele a továbbfoglalkoztatás mellett az is, hogy a munkavállaló bérét a minimálbér emelkedésénél nagyobb ütemben növeljék.

Zöld-Nagy Viktória foglalkoztatáspolitikáért felelős helyettes államtitkár közölte, a kormány a pandémia során bevezetett intézkedéseinek köszönhetően a foglalkoztatottsági ráta nemcsak visszatért a járvány előtti szintre, hanem a jelenlegi 74,5 százalékos érték az elmúlt 30 évben a legmagasabb.

A kormány célja, hogy 2030-ra a foglalkoztatottsági ráta elérje a 80 százalékot.

Ehhez nehezen elérhető társadalmi csoportok tagjait kell megszólítani, mint az inaktívak vagy olyan fiatalok, akik se nem dolgoznak, se nem tanulnak – mondta a helyettes államtitkár.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!