Palkovics: A zöld megoldásoké a jövő, kétezermilliárd forintból építünk zöld vasúthálózatot

2021. október 18. 18:38

„Az a célunk, hogy a világ ipari termelését meghatározó technológiai trendek Magyarországon ne csak megjelenjenek, a fejlesztés és a gyártás is itt valósuljon meg, hogy mindez a magyar gazdaságot szolgálja” – jelentette ki Palkovics László Zalaegerszegen, a GreenTech 2021 Zöld Energia és Fenntarthatóság Szakkiállítás, Konferencia második napján.

2021. október 18. 18:38
null
Fekete Kíra

Palkovics László arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság következő évtizedét meghatározó területeken kiemelt jelentősége van a zöld technológiáknak. A miniszter azt is hozzátette, hogy több, zöld megoldást támogató pályázatot is hirdettek, amellyel elsősorban az energiatárolásra és a karbonkibocsátás minimalizálására keresnek megoldást.

Miért nem egyszerű a hidrogén tárolása?
A hidrogén tárolása különösen nehéz, mivel megfelelő körülmények között – cseppfolyós állapotban, magas nyomáson tárolva – is négyszer nagyobb a térfogata a benzin térfogatánál, ezért a tárolása sok helyet igényel. Az atomok mérete rendkívül kicsi, ezért bizonyos anyagokon könnyen átjuthat, ezért megfelelő anyagból készült, szigetelt tartályokra van szükség. A hidrogén tárolását tovább nehezíti, hogy robbanásveszélyes, hiszen oxigénnel keveredve durranógáz keletkezik, ezért oxigéntől gondosan elzárt helyen tárolandó.

Ennek ellenére miért válasszunk szürke helyett zöldet?

A hidrogén erényei közé tartozik a hatékony és korlátlan energiatárolás. Ez nem mondható el a manapság leggyakrabban használt lítiumion-akkumulátorról, amelynek tárolókapacitása alacsony, az előállításához szükséges anyagok – lítium, kobalt, grafit, nikkel – pedig végesek. Ezért célszerűbb választás a fenntarthatóbb alternatíva, a hidrogén.

Fotó: MTI/EPA/Bernd Settnik
Fotó: MTI/EPA/Bernd Settnik

A hidrogén tárolása különösen nehéz, mivel megfelelő körülmények között – cseppfolyós állapotban, magas nyomáson tárolva – is négyszer nagyobb a térfogata a benzin térfogatánál, ezért a tárolása sok helyet igényel. Az atomok mérete rendkívül kicsi, ezért bizonyos anyagokon könnyen átjuthat, ezért megfelelő anyagból készült, szigetelt tartályokra van szükség. A hidrogén tárolását tovább nehezíti, hogy robbanásveszélyes, hiszen oxigénnel keveredve durranógáz keletkezik, ezért oxigéntől gondosan elzárt helyen tárolandó. A erényei közé tartozik a hatékony és korlátlan energiatárolás. Ez nem mondható el a manapság leggyakrabban használt lítiumion-akkumulátorról, amelynek tárolókapacitása alacsony, az előállításához szükséges anyagok – lítium, kobalt, grafit, nikkel – pedig végesek. Ezért célszerűbb választás a fenntarthatóbb alternatíva, a hidrogén.

Magyarországon a jövő évtől kezdve a – 25 ezer lakosszámot meghaladó – városokban már csak karbonsemleges buszok állíthatók forgalomba. A közlekedés zöldítésnek következő lépcsőfoka a vasútfejlesztés, a magyar kormány célja a vasúti ipar újjáépítése. Palkovics László kijelentette, hogy a következő nyolc évben Magyarország mintegy kétezermilliárd forintot fordít majd vasúti járművekre – olvasható a Napi.hu oldalán.

A miniszter szerint a közlekedésen kívül az acélgyártás környezetterhelése is jelentős, ezért – ahhoz, hogy a magyar acélipar megőrizze versenyképességét – fontosak a zöld megoldások ebben az iparágban is. 

Az EU hidrogén-stratégiája

A Makronóm egy korábbi cikke szerint az EU pozitívan tekint a hidrogénre, elsősorban arra, amelynek előállításához megújuló energiaforrásokat használnak. „Az a stratégiai terv, hogy 2020 és 2024 között 6GW teljesítményű elektrolizátort helyeznének üzembe, amely egymillió tonna hidrogént állítana elő, természetesen megújuló energiaforrásokból. Egyben megkezdődne a hidrogén felhasználása a vegyiparban, és más területeken, akár a közlekedésben. 2025 és 2030 között a hidrogén már az energetikai rendszer részévé válna, ez elektrolizátorok teljesítményét 40 GW-ra emelnék, amely 10 millió tonna hidrogént tudna előállítani. A harmadik fázisban, 2050-re a hidrogén már elterjedne EU-szerte, a nehezen vagy csak nagyon költségesen CO2-mentesíthető ágazatokban is”írja Matus Tibor vendégszerzőnk.

Borítókép: MTI/EPA/David Hecker

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nemecsekerno_007
2021. október 21. 01:52
Ez nagyon jó stratégia, csak így tovább. Viszont jó lenne ezekből az elmaradottabb régiókba is telepíteni mert Zala megye, Győr már bőven ki van stafírozva, Budapest meg már épp elég nagy vízfej.
Feri70
2021. október 21. 01:52
Ez elég sajátos megközelítés. És még sántit is.
nempolitizálok
2021. október 21. 01:52
Orbán lop nektek zöld vasutat ballibsik. Ahogy lopott nektek 13 havi nyugdíjat is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!