Elemzők: építőipari bumm következik

2021. május 13. 20:10

Az építőipar fellendülésére számítanak a márciusi adatok alapján az MTI-nek nyilatkozó piaci elemzők.

2021. május 13. 20:10
null

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön kiadott jelentése szerint márciusban az építőipari termelés 4,3 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz viszonyítva, az előző hónaphoz mérve pedig 11,5 százalékkal emelkedett. Az építőipari vállalkozások március végi szerződésállományának volumene 13,2 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.

Horváth András, a Takarékbank vezető elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában megállapította a februári – részben a rossz időjárásra visszavezethető - megbotlás után márciusban az építőipari konjunktúra erősödése látszik, és még ennél is kedvezőbb, hogy a szerződésállományok ismét látványosan növekedtek.

A Takarékbank vezető elemzője szerint 10 százalékot meghaladó visszapattanás jöhet idén az iparágban.

Az építőipari alapanyaggyártók is jelentős kereslettel számolnak, amiben nagy szerepe van az államilag támogatott lakásfelújításnak, illetve a szerződésállományok alapján ismét élénkülni látszó, anticiklikus állami megrendeléseknek. Elsősorban a külföldi befektetői kereslet csökkent a lakó, és az üzleti ingatlanok piacán, ami az árnövekedés mértékét foghatja vissza. A hárommillió forintos felújítás-támogatási program, a visszavezetett 5 százalékos újlakás-áfa, a csok-támogatások, illetve az illetékmentesség is érdemi segítséget jelent és tovább fűti az építőipari konjunktúrát – állapította meg Horváth András.

Hivatkozott egy friss iparági felmérésre, amely szerint a vállalkozások többsége jobb évet vár idénre, mint tavaly és 78 százalékuk már jelenleg is munkaerőhiánnyal szembesül a megrendelésekhez képest. Az idéntől folytatódó konjunktúra az árak, már eddig sem alacsony szintről történő még erőteljesebb fellendülését is magával fogja hozni – figyelmeztetett.

Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint is ismét erőre kapott az építőipar az elmúlt hónapok gyengélkedése után. Ugyanakkor az ágazatban továbbra is folytatódik az árak erőteljes emelkedése, ami túlfűtöttséget jelez. Az uniós források (új költségvetési ciklus, közös hitelfelvétel) beindulásával az ágazat rendelésállománya várhatóan dinamikusan növekedni fog, ez részben már látszik is az adatokon, amelyet a kormányzati támogatásokon keresztül a lakossági kereslet bővülése is támogat. A következő időszakban az építőipar termelése pozitívan járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez, ám ehhez szükség van az ágazat technológiai fejlődésére is, illetve kapacitásnövelő beruházásokra – állapította meg.

(MTI)

Borítókép: Épül a 2023-as atlétikai világbajnokságra a Nemzeti Atlétikai Stadion a főváros IX. kerületében, a Rákóczi híd pesti hídfőjétől délre lévő telken, a Duna, a HÉV és a Ráckevei (Soroksári)-Duna által határolt barnamezős területen. A Budapest Déli Városkapu Fejlesztési Program keretében nemcsak egy stadion épül, hanem egyúttal rehabilitálnak egy igen értékes Duna-parti területet is, valamint a fővárosiak számára egy új közpark valósul meg. MTVA/Bizományosi: Róka László

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!