Úton az önvezető autók: Amerika kiterjeszti a tesztprogramot

2021. március 20. 01:27

Az amerikai közlekedési minisztérium kiterjesztette az önvezető autók elterjedését segítő AV TESZT (Automated Vehichle Transparency and Engagement for Safe Testing - automatizált járművek átláthatósága és elköteleződés a biztonságos tesztelés mellett) programot. A sikeres próba verziót szélesítették most teljes programmá, melynek célja, hogy megkönnyítse az együttműködést a kormányzati vezetők, az ipar képviselői és a széles nyilvánosság között.

2021. március 20. 01:27
null

Kényelem - biztonság

Sokan talán még idegenkednek az önvezető autók gondolatától, és időként komoly kétségek merülnek fel a biztonságukat illetően, de a szakemberek folyamatosan dolgoznak a szükséges technológiák fejlesztésén és finomításán. 

Talán nem is gondolnánk, de az Egyesült Államokban már sok millió olyan jármű található, melyek valamilyen formában a balesetek elkerülésére irányuló képességgel bírnak. A következő években várhatóan ezek a rendszerek viharos sebességgel fognak terjedni Európában is. Ráadásul nem csak a személygépkocsik, hanem a tehergépjárművek esetében is rohamosan terjednek ezek a technológiák, sőt készülőben van az önvezető lakóautó is

Az automatizált vezetési rendszerek alapját képező fejlesztések használatának köszönhetően azonban már napjainkban is számos balesetet sikerül elkerülni. Ezekre a technológiákra épülnek rá az automatizált vezetési rendszerek (ADS), melyek esetében a fejlesztők szerint a biztonságnak a rendszeren belül kell lennie. Csak így lehetséges ugyanis az önvezető technika stabil használata a személyszállítás és az áruk mozgatása terén. 

AV TESZT

Az együttműködés előmozdíthatja a fejlesztéseket, hiszen egyre növekvő számú autóipari szereplő, állam, város csatlakozik hozzá, így a partnerek közösen alakíthatják a biztonságos automatizált közlekedés feltételeit. Jelenleg már 26 vállalat, 23 állami- és önkormányzati szereplő, illetve 3 egyesület csatlakozott. A résztvevő vállalatok között található a Beep, a Cruise, a Fiat Chrysler, a Nuro, a Toyota, az Uber és a Waymo is. 

Az AV TESZT online nyomkövető eszközét tavaly szeptemberben mutatta be, akkor még csak próba üzemben, az amerikai Közlekedési Minisztérium. A nyilvánosan elérhető eszköz adatokat szolgáltat az automatizált vezetési rendszerekhez kapcsolódó közúti tesztelési tevékenységekről az USA egész területén. Az interaktív térképként megjelenített eszköz lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy megnézzék a tesztelési helyeket, megismerjék a tesztelt járműtípusok részletes adatait. De akár a különböző államok által az egyes járművekre vonatkozóan kidolgozott jogszabályok is megtalálhatóak benne. 

Az Önvezető Koalíció is üdvözölte az AV TESZT-et

Az önvezető technológiákat fejlesztő cégeket tömörítő koalíció (Self-Driving Coalition for Safer Streets) szintén elkötelezett a partnerséget illetően, melynek hangot is adott. Tagjaik is örömmel vesznek részt az automatizált vezetési rendszereket alkalmazó járművek tesztelésében, hiszen ezzel közvetlen és könnyű hozzáférést biztosítanak az adatokhoz a nyilvánosság számára. 
Külön üdvözölték, hogy a programban való részvétel önkéntes, és együttműködéseket generál a felek között. Emellett vélhetően bíznak benne, hogy a széleskörben ismertetett adatok növelik az emberek bizalmát az önvezető technológiákat illetően.

A minisztérium is segít

Eközben a Közlekedési Minisztérium bemutatott egy automatizált járművekre vonatkozó átfogó tervet is, melynek célja az együttműködések további ösztönzése és segítése, a szabályozási környezet modernizálása és a közlekedési hálózat felkészítése. 
A terv az autonóm járműtechnikával kapcsolatos szövetségi irányelvekre épít. A jogszabályi környezet korszerűsítése szempontjából az egyik cél, a szövetségi járműszállítás biztonsági előírásainak kiigazítása, valamint az államközi kereskedelemmel foglalkozó automatizált rendszerekkel felszerelt haszongépjárművek működésének útjából elgördíteni a felesleges akadályokat. Ugyanakkor hangsúlyozták, hogy rendkívül fontos, hogy az AV program telepítése olyan módon történjen, mely garantálja a legmagasabb szintű biztonságot az utakon közlekedő minden szereplő számára. 

A cikk szerzője: Papp Helga
 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!