A hazai családtámogatási rendszert bírálta az LMP

2021. február 11. 13:48

Ne tegyen különbséget a hazai támogatási rendszer gyermekek között az alapján, hogy házasságban vagy azon kívül születtek – szorgalmazta csütörtöki online sajtótájékoztatóján Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője.

2021. február 11. 13:48
null

Arról beszélt: utóbbiakat – akik tavaly az újszülöttek 39 százalékát tették ki – hátrányosan érinti, hogy utánuk nem vagy csak megkötésekkel folyósítanak olyan juttatásokat, mint a családok otthonteremtési kedvezménye (csok), a falusi csok és a babavártó hitel.

E „rendkívül rossz megkülönböztetés” ellen érvelve Ungár Péter kiemelte: ha azt akarjuk, hogy minden kívánt gyermek megszülessen, akkor a támogatást nem kellene a házasság intézményéhez kötni.

A kormánynak nem feladata beleszólni a magyar emberek magánéletébe, nem feladata eldönteni, hogy ki milyen konstrukcióban vállal gyermeket. Ez két ember, egy férfi és egy nő döntése, és ehhez nem szükséges a házasság intézménye – fogalmazott. Online sajtótájékoztatóján az ellenzéki politikus sürgette az egyszülős családoknak nyújtott támogatások bővítését is.

(MTI, címlap: MTI/Balogh Zoltán)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
amca
2021. március 22. 21:22
Kóser jakab,megint biztatsz 1 kis eb séget ,hogy ész nélkül gyártson ilyen okostobákat ,mint te..
Esvány
2021. március 06. 08:29
Nem a kormány tol ki a házasságon kívül született gyermekekkel, hanem a drága szüleik. Ennyi.
Nehidd El
2021. február 24. 15:10
Ha a gyerekeknek járna a CSOK, akkor az volna a törvényben is, például, hogy a gyerek nevére kell írni az ingatlant. Ez viszont a családok támogatása, amelynek megszervezése a szülők feladata, tehát ha valakik, akkor a szülők között van különbségtétel. Esetleg vehetjük úgy is, hogy a házasodni nem hajlandó szülők diszkriminálják a saját gyerekeiket a normális családban nevelkedőkhöz képest.
civis72
2021. február 12. 13:17
Ungár kezd olyan lenni mint Hullaházy
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!