Akkora sztár a koreai zenekar, hogy a tőzsdét is meghódítaná

2020. szeptember 29. 13:40

Részvénykibocsátásra készül októberben a BTS nevű dél-koreai fiúbanda mögött álló szórakoztatóipari cég, a Big Hit Entertainment.

2020. szeptember 29. 13:40

A 2005-ben alapított dél-koreai menedzservállalat várhatóan október 15-én debütál a koreai tőzsdén, aminek nyomán a cég elnök-vezérigazgatója, Bang Szi-hjuk milliárdos, a K-pop banda tagjai pedig multimilliomosok lesznek, mivel augusztus óta ők is részvényesek: Bang az együttes mindegyik tagjának 68 385 részvényt adott, ezek összértéke 9,3 milliárd dél-korai von (2,5 milliárd forint).

Ez lesz az elmúlt három év legnagyobb nyilvános részvénykibocsátása a kelet-ázsiai országban, írja a BBC hírportálja.

A CNBC szerint a BTS legelszántabb dél-koreai rajongói abban reménykednek, hogy legalább egy részvényt sikerült megvásárolniuk, hogy támogathassák kedvenceiket. A részvény jelenlegi árfolyama 105 ezer, 135 ezer dél-koreai von (28 ezer és 36 ezer forint) között mozog.  

Tavaly a BTS generálta a Big Hit eladásainak 97 százalékát, idén a 88 százalékát.

Hétéves fennállása óta az együttes sorra dönti meg a rekordokat. Dynamite című daluk lett idén augusztusban a 24 óra alatt legtöbbször megnézett YouTube-videó 101,1 milliós nézettséggel.

Ugyanennek a dalnak köszönhetően lettek ők az első koreai előadók, akik a Billboard Hot 100-as lista élére kerültek.

A héttagú formáció júniusban is elkönyvelhetett egy Guinness-rekordot, amikor világcsúcsot jelentő 756 ezren nézték élőben az interneten keresztül egy online koncertjüket.

Az együttesnek november 20-án jelenik meg a következő albuma BE címmel.

(MTI)

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!