Double Rise: Erdély első összművészeti fesztiválját tartják Torockón

2016. június 09. 08:52

Erdély első összművészeti fesztiválját rendezik meg június 30. és július 3. között Torockón. A nagyszínpadon fellép többek közt a Wellhelo, a Kiscsillag, a Punnany Massif, a Magashegyi Undergound és a 30Y, a folkudvarban pedig muzsikál majd a Parno Graszt, a Tokos zenekar, Szalonna és bandája valamint a Harmadik zenekar.

2016. június 09. 08:52

Erdély első összművészeti fesztiválját tartják június 30. és július 3. között a festői szépségű Torockón. A Double Rise Fesztivál részleteiről szerdai sajtótájékoztatójukon számoltak be a szervezők.

Gondi Mátyás fesztiváligazgató, a szervező Pro Pátria Egyesület elnöke a közmédiának elmondta, a helyszín kiválasztásánál a falu adottságaira voltak tekintettel, de arra is figyeltek, hogy Torockó – magyar lakossága ellenére – szórványtelepülésnek számít, és nagy szüksége van az efféle rendezvényekre. Hozzátette, a hely vonzereje, a fellépők kíváncsisága is segített abban, hogy erős zenei programmal mutatkozhat be a Double Rise Fesztivál. 

A rendezvény címe egyébként arra utal, hogy Torockón a hajnali napfelkelte után a Székely-kő sziklatömbje mögött egy időre eltűnik, majd újra felkel a nap. 

A szervezők szerint a fesztivál egyedisége elsősorban a kulturális sokszínűségben, az erős zenei felhozatalban, illetve a helyszín szépségében rejlik. A rendezvény tucatnyi helyszínén több mint száz programot kínálnak. A nagyszínpadon fellép többek között a Wellhelo, a Kiscsillag, a Punnany Massif, a Magashegyi Undergound és a 30Y. 

A kisszínpadon jazz, világzene és blues zenekarok követik egymást, a népzene kedvelőit pedig a „folkudvarba” várják, ahol olyan bandák lépnek fel mint a Parno Graszt, a Tokos zenekar, Szalonna és bandája valamint a Harmadik zenekar. Itt családi programokat, és tánctanítást is ajánlanak. 

A „költő fészekben” irodalmi és színházi programokat: felolvasóesteket, improvizációs színházi előadást és slam poetry versenyt is tartanak. A fesztivál idején a Duna-házban nyílik a Márton Áron Agora, ahol közéleti, vallási és oktatási kérdéseket lehet megvitatni, meghívott szakemberekkel.

Az aktívabb fesztiválozók megmászhatják a Székelykőt, és a siklóernyőzést is kipróbálhatják. A szervezők azt ígérik, hogy a labdarúgó Európa-bajnokságról sem maradnak le az érdeklődők, akik egy erre berendezett sátorban szurkolhatnak kedvenceiknek.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
anegy_
2017. február 27. 22:22
Ennek az elqúrónak mindegy, csak ellentmondjon. Vérében van.
Scarecrow
2016. június 09. 13:54
Amellett, amit előttem írtak (nehéz lenne a hatóságokkal magyar néven futtatni), én valami ilyesmire is gondolnék: - a cikk szerint ez Erdély "első" összművészeti fesztiválja, feltételezhetően hagyományteremtőnek szánták, azaz tervezik megrendezni a jövőben is; - a fellépők nevéből ítélve nem kis helyi fesztivált / falunapot szeretnének, hanem mindenhonnan várnak vendégeket (kezdetnek talán elsősorban magyarokat, Erdélyből, Magyarországról és máshonnan), és biztos vagyok benne, hogy a románokat is szívesen látják; - néhány kivétellel a nem egyszer megrendezett fesztiválok célja kilépni a nemzetközi fesztiválporondra, ez mindenképpen igaz egy összművészeti fesztiválra, de a kizárólag zenei jellegűekre is; - az előzőek alapján, amennyiben a fesztivál jól sikerül, remélhetőleg külföldi látogatói és előadói is lesznek. Amennyiben ez összejön nekik (kívánom, hogy összejöjjön), nem csak a románoknak, hanem bármely egyéb nemzetű látogatónak is furcsa lenne kimondani egy olyan mondatot, hogy Let's go to / Sa mergem la / Lass uns gehen zum stb. Kétszeres Napfelkelte Fest, nem említve azt a tényt, hogy külföldiek számára a magyar nevek, ugyanúgy, mint a "tősgyökeres székelymagyar" szavak nagyon nehezen kimondhatóak. Nos, ha a cikk egyszeri elolvasását követően jól következtettem a fentiekre, és még hozzávesszük azt a tényt, hogy a magyar fiataloknak is "fesztiválnévebbül" hangzik egy "Double Rise", mint egy "Kétszeres Napfelkelte" név, akkor talán meg is van a magyarázat. Természetesen ha ez kizárólag egy magyaroknak és magyarokról szóló rendezvény lenne, akkor más lenne a helyzet (vö.: "Gyimesközéploki Tánctábor"). Álljon még itt egy talán közelebbi példa: a mai Sziget Fesztivál "Diáksziget" néven indult (célközönsége magyar és diák volt), mely név többszörös változáson ment keresztül, függően a közönségtől, míg végül egyszerűen "Sziget" lett (viszonylag könnyen kiejthető külföldi nyelven is), de külföldön elsősorban "Island Fest"-ként említik. Kb 12 éve volt néhány év, amikor a főszponzor miatt Pepsi Sziget (hehe) volt a hivatalos neve, és talán a No Doubt zenekar énekesnője volt az, aki végignézett a nagyszínpadról több tízezres tömegen, majd azt mondta: "So this is PEPSI Island... hm... nice!" A következő évtől már Sziget / Island lett... Szerintem valahogy így alakulhatott a névválasztás. De lehet, hogy tévedek :-)
paraklétosz
2016. június 09. 13:10
Az "összművészet" csak nekem tűnik enyhe túlzásnak? (Na, jó - reklámfogás.)
Apáczai
2016. június 09. 13:05
Most már csak az a kérdés, hogy lesz-e egyáltalán "művészeti" az a fesztivál. Vagy megmarad a "kolbászfesztivál" kategóriában?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!