Bajban az orosz gazdaság: befagyasztott pénzügyi eszközöket cserélnének

2023. augusztus 23. 06:58

A pénzügyminiszter szerint első lépésben mintegy 100 milliárd rubel összértékű számla zárolásának feloldását tervezik.

2023. augusztus 23. 06:58

Rendelettervezetet készített elő az ukrajnai háború miatt befagyasztott orosz és külföldi eszközök cseréjének megkezdéséről az orosz kormány és a központi bank – jelentette ki Anton Sziluanov pénzügyminiszter a stratégiai fejlesztési és nemzeti projektek tanácsának keddi moszkvai ülésén. Sziluanov közölte, hogy első lépésben mintegy 100 milliárd rubel összeértékű számla zárolásának feloldását tervezik. A rubel jelenlegi árfolyamon mintegy 3,70 forintot ér.   

Mára több mint 3,5 millió orosz állampolgár vagyonát zárolták 1,5 billió rubel értékben” 

– mondta, szavait a tanácskozáson részt vevő Vlagyimir Putyin elnökhöz intézve. „Figyelembe véve az ön által támogatott döntéseket, előirányozzuk, hogy megkezdjük állampolgáraink vagyonának cseréjét a külföldi befektetők azon vagyonára, amelyek mára C típusú számlákon halmozódtak fel. Első lépésben azt tervezzük, hogy feloldjuk a lakossági befektetők számláinak zárolását, mintegy 100 milliárd rubel értékben” – hangoztatta Sziluanov.  Az orosz jegybank szerint 2022 november végéig mintegy 

5,7 billió rubel értékű orosz befektetői vagyont zároltak európai letétkezelőknél. 

A C típusú – a nem rezidensek által használt konverziós – számlákon lévő pénzeszközök összege 2022. november elején meghaladta a 280 milliárd rubelt. Azóta a jegybank nem hozott nyilvánosságra újabb adatot, Interfax hírügynökség forrásai szerint ez az összeg 2022 végén megközelítette a 600 milliárd rubelt.   

(MTI)

Nyitókép: AFP /ALEXEI DRUZHININ

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
need-info
2023. augusztus 23. 10:12
Szerintem ez a brit médiából jöhetett ez a hír...
Cirbi
2023. augusztus 23. 08:55
Bajban van Oroszország. és Szárnyal az orosz gazdaság. Ez a kettő megy felváltva a hírekben.
Lombi
2023. augusztus 23. 07:55
Bajban vannak, mert hozzá akarnak jutni ahhoz, ami az övék? Biztos?
states-2
2023. augusztus 23. 07:30
És akkor mi van, az oroszok azt is kibírták, amikor Leningrádban 4 évig csak fagyott lópatkót ettek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!