Hat ember került rács mögé, mert kiderült, hogy két éven keresztül módszeresen lopták a tejet, amit orgazdáknak adtak el. Mindannyian ugyanannak a cégnek, az Island Dairy tejforgalmazó vállalat alkalmazottai voltak – írta meg a Magyar Mezőgazdaság.
A portál értesülései szerint a gyanúsítottak már 2021-től kezdve meghamisították a rendelési rendszert, aminek következtében extra tejtermékeket pakoltak a forgalmazó szállító teherautókra.
A módszer az volt, hogy a termékeket szállító sofőrök letértek az előre kijelölt útvonalukról,
ezt követően találkoztak egy orgazdával, és átrakták az extra tejtermékeket egy másik teherautóra.
Ez alapvetően szervezett bűncselekménynek minősül, ahol többen, egységesen dolgoztak, hogy ellopják a cég termékeit – közölte Luis Sierra, a Miami-Dade-i rendőrség nyomozója.
Eddigi információk szerint 925 000 dollár értékű tejet,
valamint 350 000 dollár értékű tejes ládát loptak el a cégtől a dolgozók, ami 440 millió forintnak felel meg.
A nyitókép illusztráció. Fotó: FRISO GENTSCH / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP