A Lehman Brothersnél dolgozott korábban a Silicon Valley Bank egyik igazgatója

2023. március 14. 12:38

Kísérti a pénzpiacokat a 2008-as válság emléke.

2023. március 14. 12:38
null

Joseph Gentile a Lehman-csőd előtt egy évvel hagyta ott a befektetési bankot és folytatta karrierjét, adminisztratív igazgatóként a múlt héten összeomlott Silicon Valley Banknál (SVB).

Az ügy amiatt is érdekes, hogy számos pénzügyi elemző nevezi az SVB ügyét „Lehman 2.0-nak”, utalva a 2008-as pénzügyi válságot elindító bank összeomlására.

Az 1983-ban alapított SVB, amely főként a technológiai szektor pénzügyeivel foglalkozott a múlt héten omlott össze, miután az

ügyfelek pánikszerűen 10 milliárd dollár vettek ki a bankból,

azt követően, hogy a pénzintézet bejelentette, hogy 1.8 milliárd dollár veszteséget szenvedett el az amerikai állampapírok és jelzálog fedezetű értékpapírok eladásából.

Végül a szabályozó hatóságok leállították a Silicon Valley Bank működését, és a Szövetségi Betétbiztosítási Társaság (FDIC) átvette a bank irányítását. Azóta az FDIC, a Federal Reserve, valamint maga Joe Biden amerikai elnök is igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy az amerikai bankrendszer nincs veszélyben.

Az SVB 2022 végén a tizenhatodik legnagyobb amerikai bank volt

az eszközök alapján az amerikai jegybank adatai szerint.

A Lehman, a 2008-as összeomlása idején a negyedik legnagyobb amerikai bank volt, 639 milliárd dolláros eszközállománnyal és 619 dolláros adósságállománnyal.

Nyitókép: Nikolas Liepins / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Draco Paladin
2023. március 14. 20:29
Küldjük el nekik a kuszaszemű sámánt, az majd rendet rak.
Ehetős Odó
2023. március 14. 17:31
Megfelelő embert a megfelelő helyre.
NullaSalus
2023. március 14. 15:33
Amerikában is van az a szint, ahonnan csak fölfelé bukhatsz. Jó tudni.
pipa89
2023. március 14. 14:48
Végülis nem baj, ha fed-es petrodollár-szőnyeget nem kirántják, hanem szépen szál mentén lebontják és felspulnizzák...a molyok akkor is kiszóródnak a földre...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!