Leidiótázta Románia szomszédjait a bukaresti svéd nagykövetség

2021. október 31. 15:36

Poénnak szánták, de túl erősre sikeredett.

2021. október 31. 15:36
null

„Megszokhattuk már, hogy a bukaresti svéd nagykövetség kommunikációs illetékesei állandó közlési kényszerben szenvednek az ország közéleti eseményei kapcsán, és humorosnak szánt Facebook-bejegyzésekben reagálnak rájuk” – írja a Főtér.

Most annak kapcsán posztolt a nagykövetség, hogy Románia több kelet-európai szomszédjával együtt az utolsók közé tartozik a koronavírus elleni átoltottság tekintetében, emiatt pedig katasztrófahelyzetet okozva tombol a járvány negyedik hulláma. A témában a Hamburger Morgenpost című lap közölt riportot Európa idiótái címmel, amelyben a romániai mellett az ukrajnai és a bolgár helyzetet is bemutatja.

A sértő megállapítás nem a német újságíróktól származik: az egyik bolgár egészségügyi illetékes fogalmazott úgy, hogy

ha az emberek továbbra is „Európa idiótáiként” viselkednek, és nem oltatják be magukat, az továbbra is súlyosan érinti majd a gazdaságot és a turizmust.

A svéd nagykövetség pedig nem állta meg, hogy ne kommentálja az ügyet: közösségi oldalán jelentette be, hogy versenyt hirdet. Azok vehetnek részt ezen, akik beírják, milyen, a Litera kiadó által kiadott, svéd szerzőtől származó könyvet olvastak, illetve az is elég, ha csak hallottak róla, hogy ne diszkrimináljanak senkit.

A résztvevők között Thomas Erikson Idiótákkal körülvéve című könyvének tíz példányát sorsolják ki.

„Lehet, hogy a poén kissé vaskos és bántó, de ettől még tény, hogy Románia és két szomszédja szégyenpadra került, és más, nagyobb átoltottságú országok polgárai értetlenkedve és szörnyülködve követik figyelemmel az itteni eseményeket” – zárja a cikket a Főtér.

Fotó: Facebook

Összesen 63 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
lendvaiildiko
2021. november 01. 09:11
Az orthodox hitükhöz magukat hűnek tartó románok, bolgárok, ukránok nem oltakoznak, EZZEL SZEMBEN A NYUGATI FÉRFIAK SZÜLHETNEK. Mennyivel magasabb rendű teremtmények a nyugatiak.
Dénia
2021. november 01. 07:50
Nem. A nyugatiak így gondolkodnak. Ők ezt megengedhetik maguknak, mert ők a felsőbbrendűek. Pedig egyszerűen csak durva, érzéketlen barbárok. Ezért teszik tönkre a civilizációt.
röviden
2021. október 31. 22:05
A románokba belerúgni sosem indokolatlan, de hogy ezt miért gondolja így a Svéd Nagykövetség is, az megfejthetetlen. Nem szigorúan vett diplomáciai feladat.
Armageddon
2021. október 31. 20:51
Pedig Daniel Banulescu könyve a: Csókolom a segged, Szeretett Vezérünk ! ( Scolar) izgalmasabb lett volna.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!