UNHCR: átalakult az Európába irányuló migráció

2018. április 11. 20:17

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága szerint csökkent tavaly az Európába érkező menekültek és migránsok száma.

2018. április 11. 20:17

Csökkent tavaly az Európába érkező menekültek és migránsok száma, bizonyos esetekben azonban nőttek a rájuk leselkedő veszélyek – derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szerdán ismertetett jelentéséből, amely szerint megváltozott a kontinens felé irányuló migráció.

A The Desperate Journeys című jelentésében a szervezet kiemelte például, hogy 2017 júliusa óta drasztikusan csökkent az Olaszországba tengeren át, főként Líbiából érkező migránsok száma. Ez a folyamat 2018 első három hónapjában is folytatódott, 74 százalékos mérséklődést jeleztek a tavalyi évhez képest.

Ugyanakkor az olasz partokhoz vezető út egyre veszélyesebb, a Libiából átkelők közül minden tizennegyedik ember vesztette életét az idei első negyedévben az előző év azonos időszakában jelzett minden huszonkilencedikhez képest. Az UNHCR emellett felhívta a figyelmet a Líbiából újonnan érkezők rossz egészségi állapotára: egyre többen érkeznek rendkívül legyengülve, lefogyva.

Bár a Földközi-tengeren át Európába tartók száma a 2016-os szint alatt maradt tavaly, az UNHCR jelentése szerint 2017 második felében emelkedés volt megfigyelhető a Spanyolországba és Görögországba érkezők számában. 

Tavaly 28 ezerrel mentek többen Spanyolországba, mint tavalyelőtt, ami 101 százalékos növekedést jelent. Az idei év első három hónapjában is folytatódott ez a trend, 13 százalékos növekedést mutatva 2017-hez képest. Sok a marokkói és az algériai migráns.

Görögországban tavaly összességében csökkent a tengeren át érkezők száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva, de 2017 májusa és decembere között 33 százalékos növekedést jelentettek: 24 600-an érkeztek a 2016 azonos időszakában jelzett 18 300-hoz képest, a legtöbben Szíriából, Irakból és Afganisztánból. 

A Menekültügyi Főbiztosság kitért a jelentésben arra is, hogy a magyar határon bevezetett szigorítások miatt sok menekült és migráns alternatív útvonalat keresett Európába, és megy például Szerbiából Romániába vagy Görögországból Albánián, Montenegrón és Bosznia-Hercegovinán át Horvátországba.

Pascale Moreau, az UNHCR európai irodájának igazgatója szerint az út Európába és Európán át vezető út továbbra is veszélyeket rejt magában a menekültek és a migránsok számára. Tavaly 3100 ember lelte halálát a tengeren, további 75 pedig a szárazföldi útvonalakon Európa külső határain becslések szerint, míg 2016-ban 5100. Az év eleje óta 501-en haltak meg vagy tűntek el.

A Menekültügyi Főbiztosság kiemelte, hogy a menekülteket és a migránsokat sokszor bántalmazzák és kényszerítik az emberkereskedők és –csempészek, valamint a fegyveres csoportok, amelyekkel az Európába vezető utakon találkoznak. A nők – mindenekelőtt az egyedül utazók – és a kísérő nélküli gyerekek különösen ki vannak téve a szexuális erőszaknak, és nemcsak az Európába vezető utakon, hanem a kontinens néhány pontján is. 

2017-ben 17 ezer, kísérő nélküli gyerek érte el Európát. A legtöbben a tengeren át érkeztek, Olaszországba, ahol az összes menekült és migráns 13 százalékát tették ki. Ez megegyezik a 2016-os trendekkel.

Az UNHCR kitért arra is, hogy a tavalyelőttihez képest 54 százalékkal nőtt az Európába letelepítettek száma. A 26 400 menekült túlnyomó része – 84 százaléka – Törökországból, Libanonból és Jordániából átvett szíriai volt, és közülük a legtöbbet az Egyesült Királyság, Svédország és Németország vett át.

(MTI)

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Párhuzamos különvélemény
2018. április 12. 08:38
Nem csökkent. Csökkentették.
kori
2018. április 12. 00:56
Egyszeruen vissza kell terni a genfi menekultugy egyezmeny eredeti szellemisegehez. 1."korlatlan" csupan a szomszedos orszagok allampolgarai szamara - jgosultsag eseten 2. Europan kivulrol csupan meghatarozott,fix szamu jogosult szamara biztositani menekult statuszt..Semmilyen jogi kotelezettseg sincsen korlatlan szamu "jogosult" befogadasara.Magyarorszag ,vagy barmelyik mas orszag is, szabadon korlatozhatja a befogadottak szamat,akar 0-ra is.
tango47
2018. április 11. 22:11
Én sohasem hittem volna, hogy a szíriaiak ennyien vannak és a nagy részük fekete-bőrű. Ezek az idióta felméréseikkel megint belepofáznak európai ügyekbe. Más f@szával verik a csalánt.
Vidėken újrakezdő
2018. április 11. 20:41
Érdekes...a választások UTÁN jelent meg ez a hír. Előtte nem merték közzé tenni?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!