Négy hétig is eltarthatnak a görög segélycsomagról szóló tárgyalások

2015. július 16. 17:19

Az euróövezeti pénzügyminiszterek csütörtökön engedélyezték a tárgyalások megkezdését a Görögországot támogató újabb, immár harmadik segélyprogramról. A tárgyalások négy hétig tarthatnak, egy gyors áthidaló kölcsönt már kapnak is a görögök.

2015. július 16. 17:19

Az eurócsoport a csütörtökön tartott telekonferencia után délután kiadott közleményében üdvözölte, hogy a görög parlament elfogadta a tárgyalások elindításához szükséges, a július 12-én tartott euróövezeti csúcstalálkozón meghatározott összes feltételt.

A hitelezők pozitív állásfoglalása alapján az eurócsoport elvi jóváhagyását adta ahhoz, hogy a szükséges nemzeti eljárások után az euróövezet állandó mentőalapja, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) három évre szóló támogatást nyújtson Görögországnak. Várhatóan még e héten, a vonatkozó nemzeti eljárások lezárulta és az ESM kormányzótanácsának hivatalos döntése után a hitelezőket - az Európai Bizottságot, az Európai Központi Bankot és a Nemzetközi Valutaalapot - megbízzák azzal a feladattal, hogy gyors ütemben tárgyalja meg a görög kormánnyal a pénzügyi támogatás feltételrendszerét tartalmazó egyetértési szándéknyilatkozatot.

A miniszterek egyúttal felszólították a görög kormányt, hogy az euróövezeti csúcstalálkozón elfogadott menetrenddel összhangban mielőbb fogadja el a július 22-ig előirányzott második intézkedéscsomagot, és frissítse az első intézkedésekkel kapcsolatos jogszabályokat a hitelezők ajánlásainak megfelelően.

Névtelenül nyilatkozó euróövezeti tisztségviselők úgy becsülték, hogy legalább négy hétig tartanak majd a tárgyalások a görög kormány és a hitelezők között a becslések szerint 82-86 milliárd eurós pénzügyi mentőcsomagról. Addig is a sürgős finanszírozási igények biztosítására 7 milliárd eurós áthidaló kölcsönt nyújtanak Görögországnak három hónapos lejáratra az uniós segélyalapból, az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmusból. Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke közölte, hogy az elvi egyezség már megszületett erről, és az uniós pénzügyminiszterek legkésőbb péntek délig lezárják a hivatalos eljárást.

Görögországnak július 20-án, hétfőn közel 7 milliárd eurós adóssághányadot kell törlesztenie, ezt a pénzt az Európai Központi Bank és az IMF számláira kell átutalnia.

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Berecskereki
2015. július 16. 20:18
A magyar választók jó lesz ha figyelnek, mert úgy járnának a Jobbikkal, mint a görög nép Ciprasszal és a Szirizaval.
brekker
2015. július 16. 18:47
Addig pedig saját pénz híján nem működik a gazdaság. Az eurónak az EKB adta meg a kegyelemdöfést azzal, hogy nem finanszírozta tovább a görög bankok működését. Ha ezt egyszer megteheti, senki kisebb állam nincs biztonságban.
tunde04
2015. július 16. 17:30
"Négy hétig is eltarthatnak a görög segélycsomagról szóló tárgyalások" négy hét? na, mondom én, h a lassú halált szavazta meg a görög kormány és az ellenzék.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!