„A biztató szavakon és a Fidesz-tábor kádári nosztalgiájára építő atyáskodó, gondoskodó állam ígéretén kívül nagy újdonságra (…) nem érdemes számítani” – olvashattuk a jövendölést a miniszterelnöki évértékelő előtt néhány órával, és a fordulat úgy simul bele a mondatba, hogy már szinte fel se tűnik: „a Fidesz-tábor kádári nosztalgiája”. Tehát kvázi
lehetne itt akár egy virágzó XXI. századi országot is építeni derék dobrevistákkal és jakabistákkal,
de van itt ez a hárommillió proli, aki a nejlon otthonkájában és a kinyúlt atlétatrikójában húzza vissza a hazát a múltba, rettenet.
A kérdés csak az, mit szólna a szóösszetételben rejlő állításhoz egy valamirevaló tényellenőr. Azaz: objektív adatok alapján valóban megállapítható-e, hogy a Fidesz szavazói egyetemlegesen és más szekértáborokhoz képest nagyobb intenzitással sírják vissza Kádárt? Nehogy a végén kiderüljön, hogy valaki már megint a pesti buborékjából szólja le és értelmezi félre honfitársainak tömegeit, hogy azután a következő szavazatszámláláskor újfent jöhessen a gigantikus rácsodálkozás.
Minimális keresés után rá is bukkanhatunk a vonatkozó 2020-as független-objektív hírre, hogyaszongya: „Minden harmadik fideszes Kádárt választaná Orbán helyett”. Ha a játék kedvéért egy pillanatra feltételezzük, hogy a cím korrekt, már abból is az derül ki, hogy a fideszesek kétharmada pont nem érez nosztalgiát a szocializmus iránt. Ha azonban elmélyedünk a felmérés konkrét megállapításaiban, természetesen az is kiderül, hogy egyetlen Fidesz-szavazó se állított semmit „Orbán vagy Kádár” ügyben, mivel olyan kérdés nem is volt. Ehelyett arról kellett véleményt nyilvánítani, hogy a magyarok többsége (tehát nem az adott válaszadó, hanem a nagy átlag) jobban élt-e Kádár alatt. Erre válaszolta a Fidesz szimpatizánsainak 36 százaléka, hogy inkább egyetért ezzel az állítással, mint nem; csakhogy egyidejűleg
a Momentum szavazóinak például 59 százaléka vélte úgy, hogy Kádár idején összességében jobb volt, a gyurcsányistáknak pedig egyenesen 71 százaléka.
Tovább árnyalja a képet, hogy amikor – megfordítva a dolgot – azt kellett megmondani, javult-e az életszínvonal 1990 óta, a Fidesz-szavazók kétharmada határozottan bólogatott és csupán 24 százalék rázta a fejét, ellentétben a többi párt választóival. Különösen figyelemreméltó a momentumosok véleménye: a rendszerváltáskor született liberális ifjak támogatói közül senki, de senki nem értett egyet azzal, hogy Kádár óta egyértelműen emelkedett az életszínvonal; a nagy többségük az emeszpésekhez hasonlóan nem lát javulást. Ki-ki megtippelheti, ennek vajon az lehet-e az oka, hogy az átlag momentumos kifejezetten rosszul él, vagy netán az, hogy a szocializmus idején se kerültek túlságosan távol a húsosfazéktól – mindenesetre a felmérés egy későbbi pontján találunk egy olyan kérdést is, hogy konkrétan „az Ön családjának anyagi helyzete mikor volt a legjobb”. Amiből kiderül: a momentumosok (jóllehet szűk, de) relatív többségének a Kádár-rendszer jött be a legjobban anyagilag, hasonlóan egyébként a dékásokhoz és a jobbikosokhoz.
Megjegyzendő, hogy a Fidesz-szavazók mindössze 12 százaléka állította azt, hogy Kádár idején ment nekik a legjobban;
elsöprő, kétharmados többségük viszont a 2010 óta tartó időszakot jelölte meg személyes aranykorának.
Valahol lenyűgöző, hogy ezekből az adatokból sikerült 2020-ban megalkotni és a jelek szerint egyes fejekbe tartósan beleverni azt a tételmondatot, hogy „Erős a Kádár-nosztalgia az Orbán-támogatók körében”.
Jó, de volt ott más kérdés is! – kiálthatna fel egy jólértesült kritikus, tekintve, hogy a Policy Solutions 2020-as felmérésében egyebek mellett azt az állítást is véleményezni kellett, hogy a Kádár-korszakban „az emberek egyről a kettőre tudtak jutni, volt lehetőség az anyagi gyarapodásra”. Ezt a Fidesz-szavazók 52 százaléka tekintette inkább igaznak, mint hamisnak, csakhogy itt is messze ez a legalacsonyabb arány, összevetve például az MSZP 78 százalékával. Miközben az, hogy adott helyen és időben heti hat nap munkával, kemény spórolással „volt lehetőség” gyarapodni, logikailag eleve nem jelent semmiféle nosztalgiát – kijelenthetjük, hogy a földrengés sújtotta Törökországban és Szíriában van lehetőség előrelépni, mégse vágyunk rá, hogy legott odaköltözzünk, vagy az ottani viszonyokat idehozzuk.
Akit pedig egyetlen felmérés nem győz meg arról, hogy „a Fidesz-tábor” kádári nosztalgiájára hivatkozni nem annyira független-objektív meglátás, mint inkább légből kapott árokásó húzás, tanulmányozgassa például Márki-Zay Péter vonatkozó tavalyi Facebook-bejegyzésének hozzászólásait. Az eredetileg „Kádári mélységekbe jutott Orbán” címmel közreadott írásművet végül át is kellett írni,
akkora felháborodás támadt ellenzéki szavazók körében Kádár „apánk” negatív kontextusban való emlegetése miatt.
Innen nézve az, ha a miniszterelnök valóban épít a kádári nosztalgiára, egyenesen nemzetegyesítő tettnek minősíthető: lám, hiába nem szavaztak rá, még a szoci érzelmű polgárok vágyait is igyekszik gondosan kiszolgálni.
(Nyitókép forrása: YouTube)