Donáthéknak lefőtt a kávé, szakadék szélén a Momentum
Mégsem volt olyan jó ötlet Brüsszelben a magyarok ellen dolgozni.
Mégsem volt olyan jó ötlet Brüsszelben a magyarok ellen dolgozni.
Ilyés Márton nem tud azonosulni a párt mostani irányvonalával.
Minden mérés szerint bezuhantunk, néhány százalékon állunk csak, támogatóink egy volt NER-alkalmazottért rajonganak, de a valóság ennél sokkolóbb.
A Momentum EP-képviselője továbbra is büszke rá, hogy gátolják hazánk uniós forrásait.
Nyugodt szívvel ajánlja azon értékvesztett politikai szereplőket, akik olyan érdekek mellett állnak ki, mint az eutanázia, abortusz, genderizmus vagy a nemzet elárulása.
„Ebben az országban szerintem sosem támogatták azokat, akik a saját országuk ellen dolgoztak” – jegyezte meg az államtitkár.
Deák Dániel szerint Bajnaiéknak könnyű volt „megfuttatni” Magyart a saját köreikben.
Meglehet, hogy a Momentummal kötött zuglói szövetség az ezredfordulós baloldal halálba menetelésének újabb állomása lesz.
Azért fontos a jogállamisági nyomás fenntartása, mert fékezi a putyini önkény kiépülését.
Ahogy kitűnik, a Momentum voksolóinak legalább fele elillant és ha valaminek, hát ennek sem lehet eléggé örülni.
Végleges, záró, mindent eldöntő nagy szavazásra készülnek rólunk.
Közeledik a nyári EP-voksolás, a magyar pártok sorra bemutatják programjaikat.
A Momentum elnökéről kiderült ismét, hogy a saját hazája ellen dolgozik Brüsszelben.
A párt számára jelenleg az is kétséges, hogy „bejut-e az Európai Parlamentbe” – mutatott rá Nagy Attila Tibor.
Mráz Ágoston Sámuel a Momentumot nevezte a legnagyobb vesztesnek, amely akár el is tűnhet a politika színteréről.
„Engem megpróbált állonverni, szimpatizánsunkat böködte, aktivistánk kezéből a telefont próbálta kiverni” – fogalmazott a politikus.